Úristen [Marics Peti ff.] 18+ Befejezett

15 fejezet

Óvatosan simítottam végig az arcán és megpusziltam, majd visszatértem az új pszicho hobbimhoz, ami az alvó emberek bámulása volt.

-Para vagy, Em. Kurva para.-szólalt meg még mindig csukott szemekkel.

-Bocsi.-feküdtem vissza a helyemre, majd engedtem, hogy átkaroljon.

Igazából már napok óta nem aludtam jól, mindig arra gondoltam, hogy talán itt lenne az ideje annak, hogy elmondjuk Lilinek, hogy együtt vagyunk. De talán ez túl nagy lépés lett volna, vagy nem is tudom.

Szinte robotszerűen dolgoztam és végeztem a további teendőimet, de mindig mosolyognom kellett, amikor visszaemlékeztem az állatkertes napunkra. Nagyon jól éreztem magam és az volt a helyzet, hogy szerettem volna az életembe még ilyen napokat. Sőt az egész életemet így akartam leélni, de ez... Lehet, hogy túl sok lesz a kapcsolatunknak?

Úgy döntöttem, hogy inkább elhessegetem ezeket a gondolatokat és hazafelé menet még beugrottam egy boltba.

*_*

Kedves Naplóm!

Ez lesz életem legjobb napja!

Azt hiszem, hogy itt kezdett ez a történet több sebből is vérezni.

Mondjuk például nem is írtam naplót és ezután a kifejezés után, úgyis mindig valami szar következett. De csak haladjunk szépen sorjában.

Reggel majd kicsattantam, még a zuhany alatt is énekeltem, majd még a zebrán is átengedtem pár embert és kifejezetten élveztem a mai beszélgetéseket a vendégeimmel és nem kaptam agyvérzést, amikor különböző énekesek aláírását kellett a körmükre varázsolnom.

Úgyhogy ma ez egy csodálatos nap volt.

Így indultam meg az oviba a lányomért és még egy égi jelet is kaptam, mert volt hely közvetlen az ovi előtt, így mosolyogva, a kocsinak dőlve vártam a kislányomat, aki sírva viharzott el mellettem és ült be a kocsiba. Szinte fel se fogtam, hogy mi történik, egyből lehervadt a mosolyom.

Beültem mellé a másik oldalra, hátulra, majd kisimítottam a haját az arcából és a szemébe néztem, ami már vörös volt a sírástól. Mindig megszakadt a szívem, ha sírni láttam, így magamhoz öleltem, amiért még jobban zokogni kezdett.

-Mi a baj?-kérdeztem suttogva.

-A...a...lányok.-kezdett bele szaggatottan.-Az oviban csúfolnak, mert nincs apukám. Azt mondták, hogy nincs és, hogy biztos nem akart engem. Azt mondták, hogy majd te is itt fogsz hagyni.-kapaszkodott a pólómba, mintha tényleg megtörténne.

-Semmi baj nincs. Ez nem fog megtörténni! Te vagy a legfontosabb nekem az életben, kicsim.-pusziltam meg az arcát.-Oké?-bólintott.-Nagyon szeretlek.-öleltem újból magamhoz. Addig el sem engedtem, amíg meg nem nyugodott.

-Én is szeretlek, anyu.-mondta.-De... Én tényleg nem kellettem apunak?-kérdezte suttogva.

-Nem igaz, kicsim. Apu csak külföldön dolgozik, nem tud itt lenni velünk. Hisz ajándékokat is szokott küldeni, nem emlékszel?-mosolyogtam rá, de szinte már marta a sok hazugság a nyelőcsövemet és hányni tudtam volna tőle, hogy védem a seggét annak, aki meg sem érdemli.

Egyetlen egy ajándékot sem küldött, mindig én csomagoltam a nevében, hogy Lili ne érezze azt, hogy nem lenne fontos. Hisz ő volt a mindenem és utáltam, hogy szomorúnak kellett látnom.