Mielőtt megismertelek ~ Lando Norris

Közelebb

Sziasztok!

Egy picit hosszabb részt hoztam most :)

Nem tudom mennyi idő telik el, de annyit biztosan tudok, hogy vízszintes helyzetben vagyok. Óvatosan próbálom felmérni a körülöttem lévő dolgokat, de csak a csendet hallom. Kinyitom a szemem és egy ismeretlen szobában vagyok, a fejem nagyon fáj, és rohadt szomjas vagyok. Óvatosan fordítom a fejem az egyik irányba és meglep, mikor a monacói pilótát látom meg. Próbálok minél óvatosabban felülni, de a mocorgásomra kinyitja a szemét és azonnal éber lesz.

- Jézusom, Sophia, annyira örülök, hogy jól vagy – azonnal felül és szorosan magához ölel. Nem értem a miértjét, de nem húzódok el. – Mit kérsz, mit hozzak neked?

- Egy pohár vizet – suttogom neki, de szerencsére megérti, és már hozza is. Megiszom az egészet és kényelmesebb ülőhelyzetet keresek magamnak. Ahogy látom, a tegnapi ruháim vannak rajtam, ami egyrészt jó jel, de még mindig nem tudom mi történt velem. – Mi történt, Charles?

- Az a barom belekevert valamit az italodba, Lando észrevette, hogy eltűntél a pulttól és utánad ment. Segítettem neki és ide hoztunk, mert az én szobám volt a legközelebb.

- Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek – hajtom le a fejem és próbálom visszatartani a könnyeimet. A fiú észreveszi a vívódásom és magához ölel. Kitör belőlem a sírás és minden felszabadul. Próbál nyugtatni, de nem igazán sikerül szegénynek. Simogatja a hátam és ringat ülőhelyzetben, amennyire tud.

Legalább egy tíz percet sírok, mire sikerül picit megnyugodnom. Charlest elengedem és kedvesen mosolyog rám. Feláll az ágyról, hogy hozzon nekem vizet és kimegy a szobából. Amíg várom, az éjjeli szekrényen megpillantom a telefonom és magamhoz veszem. Feloldva látom, hogy semmi üzenet, így megnyugszom, hogy apa semmiről se tud, ami jobb is, ha így marad. Pár értesítést látok, amikre rákattintok és az estéről osztottak meg rövid történetet. Halvány mosollyal nézem a videókat. Minden jó volt addig, amig Lando ott nem hagyott. Igazából nem tudok és nem is igazán lenne jogos a haragom, hiszen semmi sincs köztünk, csak rosszul esett a női énemnek, hogy egy olyan cicababa jobban lázba hozta, de végül is, ő mentett meg. Hallom, hogy Charles visszajön a szobába. Becsukja az ajtót, de nem nézek fel, továbbra is a telefonom képernyőjét bámulom, pont egy Landoról készült képet, amit a srác osztott meg még az este elején. Leül mellém és a poharat a kezembe adja. Megiszom az egészet és végre szeretnék egy nagyot aludni. Holnap utazunk vissza apával Monacóba, örülnék, ha nem lennék annyira zombi, mert azért hosszú az út. Összeszedve magam felállok, és a mankómra támaszkodom. Charles segít azért, mert nem egészen biztos a járásom, a táskámat hozza utánam. Kilépve a nappali szerűségbe megpillantóm a brit fiút is, aki alszik a kanapén. Csendben próbálok eljutni az ajtóig és halkan kinyitom, a monacói pedig segít megtartani az ajtót. Teljesen felkísér a szobámig, ott bejön velem és összeszedi nekem a kért dolgokat. Nagyon segítőkész, pedig rajta is látom a fáradság nyomait. Megköszönve az egész dolgot csak mosolyog és egy jó éjszakát kívánva magamra hagy.

Sóhajtva ülök le az ágyra és lecsatolom magamról a bokavédőt, majd lassan bicegve a fürdőszobába lépek és lemosom a maradék sminket, majd a zuhany alá állok és próbálok felfrissülni egy kicsit. A hajamat is megmosom, bár nem értem honnan van hozzá energiám, mivel máskor mindig egy külön felkészülést jelent lelkileg. Törölközővel a testem körül megyek vissza a szobába és picit össze is pakolok a holnapi útra. Reggel minél kevesebb dolgom legyen. Végül nagy nehezen befekszem az ágyba és próbálok elaludni, ami meglepetésemre elég hamar sikerül.

Másnap reggel rohanás van, de ébredéstől számítva két óra múlva már a repülőn ülünk és készülünk a hosszú útra. Felszállás előtt még írok Sabinának, majd akkor veszem észre, hogy Lando is küldött üzenetet.