Mielőtt megismertelek ~ Lando Norris

Baráti szívesség

Sziasztok!

Meghoztam az újabb részt, ami most kicsit hosszabbra sikeredett :)

Fogadjátok szeretettel, ha tetszett kérlek jelezzetek vissza :)

Lando Angliában, apáék Rómában, én Monacóban. A brit fiút hazaküldtem, mondván legyen egy kis időt a családjával, velem úgy is több időt töltött az utóbbi időkben és a következő versenyhétvégén, úgy is találkozunk. Apáékra is ráfért egy kis kikapcsolódás, így ők elugrottak egy rövid kirándulásra az olasz fővárosba, én pedig szerettem volna itthon átgondolni mindent a jövőmmel kapcsolatosan. Apa is azt mondta, hogy egy fiú miatt ne adjam fel az álmaimat, de jelenleg úgy érzem, én magam állok a saját utamban. Mindenki támogat, hiszen a legjobbat akarják nekem, csak én magam nem tudom, mit akarok. Muszáj valami rendszer az életembe, valami cél, hogy tudjak előre haladni, de félek. Eddig egy kis burokban voltam, mindenki óvta a lelkemet a baleset óta, nem beszéltünk róla, engem ugráltak körbe, de ez nem mehet így tovább. Muszáj a sarkamra állnom és kezdeni valamit az életemmel, mert ez az egy helyben toporgás a legrosszabb.

Úgy döntök, hogy felhívom a legjobb monacói teniszklubbot és érdeklődők a lehetőségekről. Pár csöngés után felveszik és készségesen kapcsolják az illetékest, majd nemsokára ő is felveszi a telefont, de miután megtudja a hívásom okét, inkább egy személyes találkozást kér, hiszen jobban megtudjuk beszélni, így délután négyre hivatalos vagyok hozzá.

A telefonbeszélgetés után reggelizek, kitakarítok és egy zuhanyzás után már lassan készülődhetek is, mivel eltelt az idő. Ha üzleti tárgyalásnak fogom fel, akkor illik megadni a módját, így egy sötét nadrágot veszek fel, hozzá egy piros blúzt. Egy alap sminkkel megkoronázom a kinézetem, majd indulok is a helyszínre. A forgalom szerencsére nem nagy, így kényelmesen odaérek még a megbeszélt időpont előtt, így addig nézelődők az előtérben, ahol úgynevezett dicsőségfal is van. Sok versenytásam nevét látom, akikkel volt szerencsém együtt játszani, vagy egy edzőtáborban voltunk. Merengésemből és az emlékeimből egy köhögés szakít ki, így a hang irányába fordulok és megpillantok egy szintén elegáns öltözetben lévő hölgyet, aki mosolyogva lép közelebb és már nyújtja is a kezét, bemutatkozás céljából. Elfogadom és bemutatkozok én is, majd megkér, hogy kövessem. A nő körülbelül a negyvenes éveiben jár, Camillanak hívják és övé a komplexum. Elmondása alapján, ő sosem versenyzett, de hatalmas szerelme a sportág, így mindent elkövetett, hogy megfelelő szakemberekkel kiegészülve létrejöhessen ez az akadémia. Nagy léptekkel nőtte ki magát és már harmadjára kellett nagyobb területre költözniük, de ez is nekik egy visszaigazolás, hogy jók abban, amit és ahogy csinálják. A sétánk alkalmával megmutatja magát a terület felépítését, felszereltségét, menetrendeket, öltözők, étkező, szauna és minden van, ami kellhet ahhoz, hogy maximálisan fel tudj készülni. A kisgyerekektől kezdve, a gazdag idősökig bárki jöhet, bár az akadémia tagjaié az elsőbbség, ha valaki csak simán lejönne teniszezni, jó előre kell pályát foglalnia. Camilla elmondja, hogy nem csak testi, de pszichés felkészítések is vannak. Nagyon jó szakemberek vannak, akik segítenek feldolgozni az akadémistáknak a sportban elért eredményeket. Úgy gondolja, ha az ember, fejben rendben van, akkor tud majd a pályán is teljesíteni. Ösztöndíjak is vannak, hiszen nem egy olcsó sportról beszélünk, ezzel is próbálják segíteni a kevésbe tehetős, de ügyes gyerekeket. Nagyon szimpatikus az egész nő hozzáállása a dolgokhoz, nagyon kérdeznem se kell, mert mindent részletekbe menően elmondd, ahol épp elhaladunk. Az út végén egy irodánál állunk meg, ahol előre engedve hellyel kínál.

- Remélem nem osztottam meg hirtelen túl sok információt, de szeretek alapos tájékoztatást adni mindenkinek, hogy tudja, hova jönne – ül le velem szembe.