4. Buli van (+18+)

1.4K 81 17
                                    

Jungkook pov

A cateringesek két órája sündörögnek a teraszon meg bent is, hogy előkészítsék a koktélbárt meg a svédasztalt. Apám felesége úgy páváskodik az új Versace miniruhájában meg az új frizurájával, mintha ő lenne az ünnepelt, de legalábbis ő szült volna meg. Apám a maga csendes módján irányítja a pincéreket, a dj-t meg a zenekart. Utóbbi egy feltörekvő k-pop csapat, én kértem, hogy kivételesen ne valami világsztárokat hívjon, mert arra semmi szükség, hogy róluk szóljon a buli, meg aztán másnap a sajtó meg az összes közösségi média. A barátaimra szeretnék koncentrálni.

Jimin el van zárva a szobámba, a jacuzzi felmelegítve, medence kivilágítva, mellettük egy halom tiszta törölköző szépen összehajtogatva. Én is felöltöztem egy fekete ingbe meg egy vászonnadrágba, és feldobtam a szettet néhány nyárias nyaklánccal, fülbevalókkal meg karkötővel, szóval minden készen áll. Lassan megérkeznek az első vendégek. Néhány csaj a gimiből, akik sikongatva szaladnak át a szobán, és az az első kérdésük, hogy hol vehetik át a fürdőruhájukat. Még jön néhány haver meg osztálytárs a suliból, apám gazdag barátainak a gyerekei, akiket nem is ismerek igazán, aztán végre beesnek a legjobb barátaim, Taehyung, Hoseok meg Namjoon, és végül a szintén legjobb barátnak számító Seokjin, aki érkezéskor egy hatalmas üveg pezsgőt nyom a kezembe. Ő az unokatesóm és bátyám helyett bátyám. Rajta keresztül ismertem meg azt, akinek érkezését a legeslegjobban várom, ugyanis az ő főiskolai évfolyamtársa, és a lelkére kötöttem, hogy mindenképp hozza el magával. Jin egy kisebb tárasággal érkezik, én meg fürkészve keresem köztük a szerelmemet. Két-három számomra ismeretlen srác meg egy lány után végre meglátom őt! Hosszú haja a füle mögé tűrve, egy-két tincs az arcába hullik, fehér pólót visel egy fekete zakóval és szakadt farmert... A szívem majd kiugrik, és olyan hálás vagyok Jinnek, mint még soha semmiért. Persze nem mutatom ki, mennyire boldog vagyok, legalábbis remélem, nem látszik rajtam, csak annyira mosolygok a vágyaim netovábbjára is, mint bárki másra, miközben kezet nyújtok neki.

- Szia Jungkook - mondja mély, kicsit reszelős hangon - Boldog szülinapot, ezt neked hoztam - nyújt át egy kis ajándékzacskót.

- Ejnye, üzentem, hogy szigorúan tilos ajándékot hozni!

Kinyitom a tasakot, egy pendrive van benne.

- Kiírtam neked egy háromórás playlistet és két filmet, ami szerintem tetszeni fog - mondja.

Mindjárt elájulok! Készített nekem ajándékot! És nem is akármilyet! Személyre szabott zenék és filmek... kész vagyok!

- Wow, nagyon köszönöm, Yoongi!

- Nincs mit, nem nagy dolog... - vonja meg a vállát.

Óh, fogalma sincs, mekkora dolog! Mintha a Jupiter egyik holdját hozta volna el nekem.

És így vagyok az egész sráccal. Egy csöndes hétköznapi főiskolás, nem egy filmsztár vagy egy szupermodell, nem is gazdag családból származik, de nekem ő a minden, amióta először találkoztam vele Jinnél. Órákig beszélgettünk zenékről, filmekről meg sportokról, és közben megláttam, mennyire helyes és okos és érzékeny, és bár kicsit zárkózott, tudom, hogy jó szíve van. Ahogy én tudom, biszex, de ebben is csak reménykedhetek, Jint is hiába kérdeztem róla, ő se biztos benne.

Beljebb terelgetem a népet, igyekszem mindenkivel foglalkozni kicsit, amíg szép lassan meg nem telik a ház.

Másfél óra múlva már mindenki igencsak ünnepi hangulatban van, hála a koktélbárnak meg a pezsgőnek, amit folyamatosan felszolgálnak a pincérek. Szerencsére apám meg a nője már leléptek az egyik belvárosi lakásukba, ami elég jófej dolog volt a részükről.

Living Doll - Jikook, Jimin x BTS (+18+)✔Where stories live. Discover now