Január 9 kedd

519 22 8
                                    

Nehezen keltem fel, majdnem elkéstem az iskolából. Öt perccel a csengő előtt értem be a terembe, sebtében összeválogatott ruhákkal, kiengedett hajjal, natúr sminkkel és zéró reggelivel. Remek reggel!

Kedd lévén franciával kezdtünk, de a tanár úr beteg lett. Helyette Máday jött be helyettesíteni. Klassz! Minden vágyam, hogy Máday helyettesítsen kedden első órában úgy, hogy majdnem elkéstem...

A második óra francia kultúra volt, de itt már Tölgyessy tanárúr jött be. Ő a suli leglazább tanára, mindenki kedveli. És helyetesítésen mindig érdeklődik az után, hogy hogy használjuk a tévét a házirend megsértése nélkül... :)

Francia kultúra után töri volt. Csak szokásosan írtam tele három duplaoldalt. Óra közben elgondolkoztam azon, mi lett volna, ha Corteznek azt mondtam volna karácsonykor, hogy "Tudod mit? Ne felejtsd el!"
De a fantáziálással semmire nem mentem. Lehet, hogy megcsókolt volna? Igen. De megcsókolt? Nem. Hiábavaló a múlton rágódni...

Matekon Barka feleltetett. Én ötöst kaptam. Virág utánnam jött de sajnos nem tudta megoldani a feladatot és így egyest. Sajnos annak ellenére, hogy megpróbáltam súgni neki. De legalább a dulpamatek első órája elment Virág vérének szívásával...

Utolsó óra után hazamentem és úgy döntöttem, elég volt. Elég volt abból, hogy nem vesz észre. Elég volt abból, hogy csak játszik velem. Elég volt Cortezből. Nem futhatok utánna a végtelenségig. Nem veszíthetem el a fejem ha rám néz. Nem gondolhatok rá állandóan.

Ezzel az új erővel töltve felkeltem, és elindultam. Nem tudtam hova megyek, azt sem, hogy minek. Egyszerűen csak vittek a lábaim előre. Negyed óra múlva megálltam a gördeszkapark előtt. Ahol Cortezék bandáztak.
Cortez épp egy bonyolult figurát hajtott végre, amikor meglátott.

Megdermedt a levegőben, miközben szépen lassan haladt előre és lefelé. A szája szétnyílt döbbenetében, a szeme tágra nyílt, és úgy nézett ki, mint aki szellemet látott.

Mintha lassított felvételen át néztem volna, olyan volt. Óráknak tűnk az a néhány másodperc, amikor Cortez a betonba csapódott. Hosszú perceknek, mire a fiúk és én felfogtuk a látványt: Cortez természetellenes szögben álló kézzel, rémesen véres fejjel fekszik a betonon. Ricsi kapcsolt először: felhívta a mentőket. Negyed óra múlva már itt is volt a mentő, és Cortezt bevitték a kórházba.
Hazatohantam, amint a mentők ideértek, mert nem bírtam idegekkel. Nem bírtam azt az érzést elviselni, hogy Cortez ilyen állapotban van. Miattam. Este vacsora közben csak turkáltam az ételt. Alvás helyett csak forgolódtam, nem tudtam lehunyni a szemem, mert azonnal megjelent előttem a véres Cortez látványa. Azt hittem, nem lehet ennél rosszabb napom az életben. Tévedtem.

Felejtsük el.... [SzJG f.f.]Where stories live. Discover now