Felejtsük el.... [SzJG f.f.]

Február 2 péntek

Ma reggel is szokás szerint hamar beértem a suliba, de ma nem volt bent Dorgony. Ezért egyedül néztem meg a napkeltét. De nem baj. Egyedül jobb volt. De Cortezzel még jobb lett volna.

Reggel hét tizenötkor Kinga szó nélkül berohant a terembe, majd rám parancsolt:

-Renáta, suliújság!

-Megyek már, megyek.- mondtam és elindultam utána.

A szerkesztőség termébe belépve láttam, hogy már ott van mindenki. És aztán Máday kimondta az ítéletet:

-Rentai. Ha nem javul a rovata minősége, kénytelen leszek önt eltávolítani az iskolaújságból. Ez egy nívós lap, ami nem engedhet meg magának gyatra minőséget. A márciusi cikke legyen erős!- mondta végig, majd távozott. Remek....

-Nos.- csapta össze a tenyerét Timi- a márciusi számban a téma a forradalom és a nemzet. A történelem. Meg persze a tavasz is... és Reni, szedd össze magad! Nem volna jó, ha év közben kellene váltanunk a szerkesztőségben. Sok kavarodás lenne és megcsúsznánk.- intézte hozzám a szavait. Még ő is...

Megígértem, hogy összeszedem magam és az új cikk eredményes lesz. Ha képes leszek rá.

És ezek után jött az irodalom. Nekem szerencsére nem volt nehéz, de a többiek látványosan unatkoztak és/vagy szenvedtek. Nem tudom, melyik a jobb megfogalmazás. Ne szenvedjenek már, nekem kéne szenvednem!

Miután befejeztük az irodalmat, infó jött. Tölgyessy szerencsére jó fej, így végre rendesen netezhettem. Megnéztem a facet és ránéztem a gyakorira is. Aztán meg nekiláttam a cikkemnek...

-Mit csinálsz?- kérdezte egy hang.

Megfordultam, és láttam, hogy Cortez nézi, mit keresek.

-A márciusi számhoz dolgokat.

-Máris?- kérdezte.

-Ha nem lesz jó a cikk, akkor kiraknak a szerkesztőségből amit nem akarok. Ezért már most elkezdtem.- sóhajtottam egyet.

-Sok sikert.- mondta, majd visszaült a gépéhez. Én pedig visszafordultam, és pont láttam, hogy minden gép és lámpa elsötétedik.

Mivel a teremnek nem volt ablaka, ezért a teremre teljes sötétség borult. Pár percig mindenki csendben állt, majd hirtelen egy sikoltás hatolt bele a csendbe.

-Valami hozzám ért!- sikoltotta Virág.

-Emó, ne visíts a fülembe! Én vagyok az!- mondta Ricsi.

-Ja, jó. Azt hittem, valami más...- nyugodott meg egyből Virág.

-Mindenki nyugodjon meg! Ez csak gy áramszünet!- próbált lenyugtatni minket a tanárunk.

Ekkor megszólalt a legszörnyűbb hang, amit az ember csak hallhat az életében. A tűzjelző. És kitört a pánik.

-NYUGALOM!- ordította el magát Tölgyessy. És mindenki csendben maradt.
-Ebből a teremből kétféle módon lehet kimenni. Az egyik, a folyosón, a másik meg a tanáriból. Mivel a folyosó tömve van diákokkal, azt javaslom, az utóbbin menjünk.

Bólintottunk, majd rájöttünk, hogy nem látja. Ezért aztán Cortez megszólalt.- Megyünk. És valaki kapcsoljon már be egy istenverte zseblámpát a telefonján, mert így tuti hogy nem jutunk ki!

Egyszerre kapcsolt be tizenkettő lámpa és végre láttuk, hogy mindenki szétszóródott. Aztán elindultunk a tanárunk után a szabad levegőre.

Amint kiléptünk a tanáriból, őrületes káosz fogadott minket. Mindenhol ordító emberek, a tanárok pedig elkezdtek mindenkit kifelé terelgetni. Nem láttam a tüzet sem a füstöt. De valahol valami égett...

Az utolsók közt mentünk Cortezzel, elszakadtunk a többiektől. Már majdnem kint voltunk, amikor a tömeg megállt előttünk. És elkezdett visszafele menni.

-Bezárult az ajtó! Nem lehet kinyitni! Máshol kell menni!- ordítozták az elején. Mi pedig elindultunk vissza, a tűz felé.

A hátsó kijárat felé vettük az irányt, amikor egyre nagyobb lett a füst. Már majdnem odaértünk, amikor olyan tömény és sötét lett a füst, hogy semmit sem láttunk. Automatikusan megfogtam a mellettem haladó Cortez kezét, de nem is észleltem. Csak mentünk tovább.

Aztán meghallottuk a szirénákat, és tudtuk, hogy vége van. Minden jó lesz. Aztán... csak a sötétség.