Felejtsük el.... [SzJG f.f.]

Február 9 péntek

Ma még nem mehetek suliba, de hát miért is mennék, ha teljesen jól vagyok, és úgy érzem, szétfeszít az ideg... és így most hogy leítam a bajaimat csak még jobban feszítenek az érzések. Na de kezdem az elején.

Szombat:
Arra ébredtem, hogy orvosok vizsgálnak rajtam mindenfélét. Röntgen, légzés, meg a többi csodák. Mindenki ezt az ébredést szereti...

Miután megvizsgáltak, arra jutottak, hogy még nagyjából egy hétig nem mehetek iskolába, hanem itt kell lennem. Én persze ezen kiakadtam egy kicsit... ahogy a többiek is. Nem lesz aki súgjon nekik, jajajajajajjj....

Egész délelőtt unatkoztam, mert anya nem tudott velem maradni a munkája miatt, ahogy apa sem. Meg persze az osztálytársaimnak is dolga volt szombat lévén.... remek. Könnyen elfeledkeztek rólam, hiszen én csak Reni vagyok, a stréber, a lúzer, a súgó, a házicsináló, meg úgy minden egyéb más is. Nem, nem vagyok a segítő- és  cinkostársuk, sem az osztálytársuk vagy Virág BFF-je, vagy bármi. NEEEEEM.....! Egyáltalán nem! Ha fontos lennék számukra, itt lennének...

Nem tudom, mikor aludtam el, viszont arra ébredtem, hogy az arcomon folynak a könnyek, és valaki a kezemet fogja. Nem akartam kinyitni a szemem, de végül a kíváncsiság nyert. Kinyitottam. És nem akartam elhinni, hogy ki van ott. Ugyanis Cortez fogta a kezemet. Ahogy ránéztem az arcára, láttam, hogy megkönnyebbülés suhan át rajta. Aztán újra elaludtam.

Vasárnap:
Nem hiszem el, hogy tegnap délután négy és ma reggel kilenc között végig aludtam tizenhét órán keresztül! Mi van velem?

Arra ébredtem, hogy valaki beletörődően mond valamit.
-...nem szabadott volna hagynom, hogy ez megtörténjen. Ott voltam melletted, és nem tettem semmit. Vigyázhattam volna jobban rád, de engem az hajtott csak, hogy élve kijussak. Nem az, hogy kijussUNK. Nem. Csak a saját életem és biztonságom érdekelt. És ez az önzés megdöbbent. Hogy a saját életemet a tiéd elé helyezem... És mindenki más elé is. Tudom, hogy sok mindent elrontottam, de nem szeretném, hogy így érjen véget. Nem érhet így véget! Nem.....     Nem tudom, hogy hallod-e amit mondok, de hiányzol és sajnálom.- mondta, majd elhagyta a szobát.

Elbizonytalanodtam. Ezeket a szavakat tényleg Cortez mondta? Nem volt könnyű elhinni... Hiszen ő egy szuper fiú, a suli nagymenője, gördeszkázik, gitározik, és rengeteg nyelven folyékonyan beszél! Miért ülne az ágyamnál, vigyázna rám, és mondana ilyen szavakat NEKEM? Persze, ha az utóbbi napokat nem számoljuk, akkor kellene csak ilyeneken gondolkoznom. Remélem, tényleg komolyan gondolta Cortez a majdnem-csókokat!

Ettől a reggeltől kezdve csak Cortezen tudtam gondolkozni. Megint. Nem reagáltam, amikor az orvosok mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam. Nem tudott felvidítani a szüleim vagy Virág és Kinga látogatása sem. Ezt ők érzékelték is, és hamar magamra hagytak. Ami egy kicsit bántott, de nem tudtam volna rendesen reagálni. Ezért a mai nap nagy része szintén öntudatlanságban telt....

Hétfő:
Ma reggel arra ébredtem, hogy a teljes tizenegy bé ott áll az ágyam körül. Megnéztem az órát: 6.34. Mi a....?

-Figyi, Reni. Kell a segítséged a suliban, ezért arra gondoltam, hogy adunk neked egy vezeték nélküli mikroport-változatot. Azzal a különbséggel, hogy ez nem hangosítani fog, hanem hangot átvinni. Mi pedig vezeték nélküli Apple-fülhallgatókkal venni fogjuk az adást. Hallani fogod a kérdéseket, és válaszolni fogsz. Oké? Érted?

Válaszként csak morogtam egy sort, mielőtt megszólaltam.

-Nem lesz ez így jó. Orvosi vizsgálataim vannak, még ma is, és anya elvileg ma itt lesz végig velem...