Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Nyolcadik Rész

– Jaaa, ne is mond. – ült le Daniel az egyik kocsi szélére. Figyelmesen néztem, amit csinál, miközben fele kezemet a billentyűzeten tartottam. Utált? Ezt hogy értette?

– De most miért? vagy mi? – kérdeztem kétségbeesetten. A gép felé kaptam a tekintetemet, amin az autó állapotát vizsgáltam figyelmesen.

– Hagyjuk, szerintem. – hallottam Daniel-től.

Most őszintén, ez mi volt? Elmond nekem valamit aztán azt mondja, hogy mindegy? Hagyjuk?

Alapból már az is bizar volt, hogy most már mérnök vagyok és van állásom egy nagyon híres sportszervezetnél. Éppen egy forma 1-es pilótával beszélgetek és papaya szín borít be engem. Mi történik az életemmel? És Lando mégis miért utál??

Legtöbbször túlságosan is értelmetlen voltam. Mindent megkérdőjeleztem, még azt is, ami nem rám tartozott.

Elhatároztam, hogy később majd törődök a szituációval. Felvettem a fülhallgatót és kerestem inkább a lényegesebb dolgokat. Néha kizökkentem saját nyugalmamból, mikor Tom jött hozzám megkérdezni, hogy minden oké-e. Bólintottam és ő már láthatáron kívül volt.

Pár órával később fáradtan dőltem hátra a székembe. Párszor felálltam, hogy egyek, illetve elmenjek a mosdóba vagy éppenségen Zak-el beszélgessek, aki nem tudta kellőképen kifejezni örömét. Daniel-el is beszélgettem néha, vagy hozott nekem kávét vagy pedig a barátnőjéről érdeklődtem, akiről nagy boldogsággal mesélt nekem.

– Amúgy igen, nagyon jó az otthoni atmoszféra vele. – vallotta be, miközben mosolygott. Bólintottam.

– Biztosan. Nekem egyszer volt barátom, még óvodába. – Daniel hangosan elnevette magát és megpaskolta a vállamat, aztán egy elköszönés után kint is volt az épületből, és a pálya felé sétált. Megköszörültem a torkomat, s vissza fordultam a gépem felé.

– Az időmérés holnap lesz?– kérdeztem a csávót, aki mellettem volt.

– Mi az az időmérés? – kérdeztem utána. A csávó elnevette magát, és szorosan tartotta velem a szemkontaktust. Mikor látta, hogy bizony nem viccelek és komoly kérdés, a mosolya eltűnt.

– Az időmérés határozza meg, hogy melyik helyen fognank indulni a pilóták a versenyen. De te ezt miért nem tudod? – kérdezett vissza az idegen férfi. Idegesen játszadoztam az ujjaimal, mielőtt a gépemre néztem volna.

– Természetesen tudtam, csak megnéztem, hogy te tudod-e. – a férfi bizonytalanúl bólintott, aztán inkább tovább törődött a saját dolgával.

Pár órával később már éppen ideje volt, hogy menjünk. Elfáradva és szabadságra vágyva pakoltam össze a cuccaimat. Semmi többre nem vágytam, mint egy kis magánlétre és el a számítógépektől legalább mára. Mielőtt kiléphettem volna, Zak megállított.

– Valerie, gyere csak. – Megfordúltam, az ajtója felé bicegve, hogy bemenjek minél hamarabb. Kinyitottam az ajtót és beléptem.

– Igen? – Zak egy mosolyal köszöntött engem a székébe és először nem tudott megszólalni, aztán csak valami kijött a száján.

– Hogy állnak a dolgok a munka terén? Kell még segítség, kiigazodsz már, tudod mit kell csinálni? – Zak őszinte kérdése egy mosolyt csalt az arcomra és megbékélve ültem le a kijelölt székre, és tettem le a táskámat magam mellé.

– Jól. De mondd, mit mondjak azoknak, akik nem tudják, hogy nem jártam egyetemre? És még kell egy pár dolgot tanulnom, még nem vagyok teljesen tisztában az ilyen alap kifejezésekkel. – Zak bólintott és beindította a számítógépjét. Beírta a jelszavát és nyitott egy új dokumentumot, aztán már gépelt is.

– Leírom neked a fogalmakat erre a papírra és aztán kinyomtattom. – mondta és az elkövetkezendő fél órát teljes csendbe töltöttük. Zak írogatott én pedig halkan átnéztem a mai teendőimet a hotelbe. Némi idő után  kinyomtatta és átadta a papírt.

– Köszönöm. – mondtam, és összehajtottam a papírt, aztán beledobtam a táskámba. Zak megint bólintott.

Zak még adott némi biztatást a további munkára és következőleg már az irodáján kívül voltam és siettem a hotelbe. Út közbe páran megállítottak engem a különböző garázsokból, megdícsértek az új állás miatt és sok szerencsét kívántak a továbbiakban. A kedvenc garázsom az biztosan a Ferrari volt. Behívtak, ittunk, ettünk és még a pilótákkal is beszélgettem.

Egyébként a Ferrari csoport kedves volt. Nem mondom, hogy kedvesebb, mint a Mclaren. Számomra az volt a legkedvesebb, ahol otthon voltam. Elmondták, ha bármilyen körülmények között kirúgnának engem a garázsból, akkor szívesen látnak engem náluk. Ez már pozitívabb volt, mint bármi, amit mostanában hallottam.

Mikor már eljött az ideje, hogy vissza menjek a hotelhez, már lassan és kifáradva tartottam vissza. Egyik kezembe a táskám, ami folyamatosan húzott le, a másikba pedig egy üres üdítős doboz. Még a keveset kikortyolgatni próbáltam, ami az alján volt, mielőtt beléptem volna a hotelbe.

– Jó napot! — köszöntema recepciósnak, aztán kinyitottam a hotel szobájám ajtaját.

Ásítva dobtam le a cuccomat a földre és tartottam a fürdőfelé. Út közbe felvettem a telefont az éjjeliszekrényemről és tárcsáztam a konyhát, hogy ha elkészítik a vacsorát, akkor hozzák fel a szobámba. Kinyomtam és máris a fürdőszobába voltam és fürödtem.

Halkan énekelgettem, miközben jöttem kifelé a gőzös, meleg szobábol. A vacsorámra tekintettem az asztalon, és elvettem egy darab krumplit a tányérrol. Jóízűen bekaptam, és belebújtam a pizsámban, miközben kinéztem a nagy ablakból.

Hollandiának ez a területe óriási nagy volt. A város, a kilátás meg főleg gyönyörű. Csak pozitívat tudtam elmondani a helyről, bár nem többet láttam belőle, mint ezt a várost, amibe most vagyok.

Amúgy esküszöm nagyon jó időben aludtam minden este. Eleget aludtam, talán még többet is, mint otthon bármennyit.

De valamikor este arra keltem, hogy mardos a bűntudat. A bűntudat, hogy már megint elrontottam a dolgokat. Néha, mikor valamit tudat ellen csinálok és azért utálnak az emberek, akkor sokáig gondolkodok módokon, hogy jobbá tegyem azt, amit csináltam.

De Lando esetébe, nem tudom, hogy én mit csinálhattam ennyire rosszúl. Én nem akartam többet, csak egy rendes állást, egy lehetőséget az élettől és ezt meg is kaptam. De mindenért van egy ár. Ha nem teljesíted a munkádat, kirúgnak. Ez a 'Ross' így járt.

Nem tehettem semmit. Nem menthettem meg Ross-t. Lehet, hogy nem kellett volna beszólnom, de akkor ők pórúl jártak volna, én pedig maradtam volna munka nélkül. De munkát se kerestem. Sőt, nem is azért mondtam, azt amit, mert tudtam, hogy elnyerem ezt a poziciót.

Lando utál engem. Lando utál, egy olyan dologért, amiért nem tehettem semmit. Ross-t így is, úgy is kirúgták volna előbb-útobb. S bár nem tudom a teljes okát, amiért utál, a Zak-től hallott dolgok alapján, itt erről a Ross-ról van szó. De ezt csak hallottam, és itt nem is rólam beszélt.

Sajnáltam Lando-t, sajnáltam Ross-t. De míg Ross már épészel felfogta a szituációt, addig Lando még ezen rágódott. Nem így terveztem, hogy megutáltassam magamat egy híres pilótával, de sajnos így alakultak a dolgok és erre már nem volt mentség. Egyelőre nem.

------------
Sziasztok!
Ma egy kicsit rövidebb részel jöttem. Tegnap is dolgoztam rajta, de mivel kadét vagyok és fáradt voltam így képtelen voltam befejezni. Holnap jön a kövi rész, már több 'akcióval' (tényleg).
🥹