Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Harminchatodik Rész

Besétáltunk a halványan megvilágított étterembe, ahol már több ember is volt. A helységbe csak kártyával lehetett belépni, így örültem, hogy nem fogják nagyon zaklatni az emberek Landot. Egyébként is az kéne még, hogy pletykák terjedjenek a fiúról és rólam.

– Tudom, nagyon gáz – mosolygott Lando, miközben kihúzta nekem a széket. Helyet foglaltam, majd összetettem a két kezemet, nem értve, hogy miről beszél a fiú.

– Pontosan mi is?
– Hogy ilyen helyre hoztalak.

A papírszalvétáért nyúltam, amit idegesen babrálni kezdtem.

– Abszolút nem gáz, szerintem. –

Alapjáraton a tervem az volt, hogy bizony tönkre teszem Landot. Mivel eléggé rosszúl bánt velem miután erőt vettem magamon, hogy beszéljek vele, így egyértelműen a törött szíven kívül még munkahelyi problémáim is voltak, amik eléggé kedvezőtlen helyzetbe hoztak.

Ám de tervem egyelőre változatlan. De még kell idő. Idő nélkül nem megyek sokra, viszont az szükséges, hogy sikeres legyen az akció. Szerencsére még nem sejtenek semmit.

Nem mindig voltam én ilyen. Vagyis, egyszer már voltam. De nem pontosan ilyen.

– Akkor jó, – köszörülte meg a torkát a fiú.

– Azért hívtalak el, mert szerettem volna veled beszélni arról, ami történt. – lassan bólintottam. Kiszúrtam a közeledő felszolgálónőt, aki sietős léptekkel irányúlt felénk. Mikor Lando is észrevette, gyorsan elmondtuk, miket kérünk, majd teljes csendbe vártuk meg, míg kiérnek az italok, amiket rendeltünk.

Lando pezsgő mellett döntött, én pedig egy kevéske kóla mellett másodfogásnak.

– Visszatérve a témára, – folytatta a fiú. Belekortyoltam a pezsgőbe, amibe Lando előbb beleöntötte nekem az italt.

– Nagyon sajnálom, hogy bunkó voltam. – felhúztam az egyik szemöldökömet, miközben lefelé pillantottam a feljövő buborékokra a pohár aljáról.

– És tényleg, fogalmam sincs, miket mondtam el neked, mikor ital volt bennem. – magyarázkodott.

– Szeretlek, Valerie – hallottam elfojtott hangon a fiútól. Felhúztam mindkét szemöldökömet meglepődve és közelebb hajoltam.

– Miért nem tagadod akkor? – kérdeztem, félbe vágva a mondatát.

– Mit? – hátradőltem a székbe és keresztbe tettem a lábaimat.

– Azt, hogy nem igaz, amit mondtál. Csak azt mondod, hogy nem tudod, miről van szó. De nem tagadod azt, hogy hazudtál vagy igazat mondtál-e. – próbáltam egyértelműve tenni Landonak azt, amire előbb célozgatni próbáltam, sikertelenül.

– Mert tényleg nem tudom mit mondtam, – kortyolt bele az italába. – Ha nem tudom, akkor pedig nem tudom tagadni. –

– Valerie, te vagy az? – Lando és én egyszerre kaptuk hátra a fejünket. Legnagyobb örömre Lucast pillantottam meg, aki épp valamerre készült menni. Felálltam és magamhoz húztam egy szoros ölelésre, s elengedtem.

– Lucas! Te, itt? – kérdeztem meglepődve. Lando arcán látható volt a zavarodottság, na meg egy csippetnyi féltékenység is. Legalábbis annak tűnt.