Moral Of The Story || Lando Norris ✅

Tizenhetedik Rész

Nagyott sóhajtottam és közbe eltoltam magamat a gépemtől. A székem egy kicsit hátra felé gurult, mielőtt megállt pár centiméternyivel hátrébb az asztalomtól. Ránéztem a munkatársamra, aki még mindig nagyon figyelmesen gépelt valamit. Megfordultam és megláttam Alit, aki még mindig ott állt és a szabadedzést várta türelmesen.

Felálltam, lesöpörtem a nagy semmit a fekete nadrágomról, és Ali felé indultam boldogan. Ali felnézett a telefonjárol és elmosolyodott, közbe pedig figyelmesen várta az érkezésemet a korláthoz.

– Már lassan indulunk, csak Lando meg Daniel még nem értek ide. – magyaráztam, miközben a többi VIP jegyű emberekre néztem, akik szintén a garázsba, Ali mellett tartózkodtak. Vissza pillantottam a legjobb barátomra.

– Ja, tudom. Valahogy kitaláltam. – nevetett, és megvakarta a fejét. Ali és én egy ideig csöndbe voltunk, mielőtt kinyitódott az ajtó és Daniel sétált be rajta, Lando kiséretével. Közelebb sétáltam Danielhez, akit egy pacsival köszöntettem és aztán hagytam, hogy elsétáljon a dolgára.

Utána nem mentem vissza Ali-hoz. Inkább a többi munkatársam felé mentem, akik már izgatottan ültek a nagy monitor előtt a garázsba. Leültem az egyik férfu mellé és keresztbe tettem a lábaimat.

Oldalra nézve rájöttem, hogy bizony ez a férfi volt tegnap az étteremben, ahol össze találkoztunk Pierre-el meg Charles-al. Kényelembe helyeztem magamat, egy kicsit arrébb húzodtam.

– Tegnap kivel beszélgettél? – kérdeztem, halkan. Leon rám nézett és megigazította a sapkáját a fején.

– Tegnap sok emberrel beszélgettem
– Az étteremben. Kivel beszélgettél? – érdeklődtem tovább. Leon szemei megakadtak rajtam és lassan eltekintett tőlem.

– Hát, ö, én, hát, – kezdett bele, de képtelen volt befejezni a mondatát.

Voltak sejtéseim ezek után, hogy kivel volt. Lassan megfordítottam a fejemet, s már nem nagyon érdekeltek gyenge kifogásai. A lábaimon kívül a kezeimet is keresztbe tettem, s közbe a kijelzőre figyeltem, meg arra, hogy Daniel és Lando végre elinduljanak a pályára. Bár a tegnapi események még mindig dúltak a fejembe, valahol mélyen már megbocsátottam Landonak, de nem voltam benne még teljesen biztos, hogy mi keltette ki a tegnapi viselkedését.

Néha-néha Alira pillantottam, aki feszülten állt a garázsba. Tudtam, hogy egyáltalán nem ennek a csapatnak szurkult, de mivel ide kapta a paddock jegyeit, így más választása nem nagyon volt. De ugyanez volt velem.

Hirtelen a fiatal lány jutott eszembe, Cisca, akit megismertem az első futamon. Aztán sorba jutottak eszembe a dolgok, hogy milyen körülmények között jutottam ide. Bár, még mindig nem találtam ki, hogy Cisca kinek a testvére volt, de voltak enyhe sejtéseim. A lányal a munkaszüneti napomon alig, hogy beszélgettem. Egyszer ráírtam, s Cisca válaszolt is, de egyáltalán nem volt fontos az, hogy mit beszéltünk.

A szabadedzés elkezdődött. Daniel és Lando kocsijuk már rég kint állt a starton, s ahogyan lejárt a kijelzőn az idő, a kocsik elindultak a box kijáratbol.

Alival néha izgatott pillantásokat váltottam, mikor Lando vagy Daniel megelőzte az egyes kocsikat vagy mikor gyorsabbak voltunk, mint a Red Bull kocsik.

Ám egyszer se felejtettem a titkomat. Mikor eszembe jutott, a gépemhez indultam és Lando kocsijára mentem: és lám, lám, most már nem volt a Red Bull kocsi.

Ez a felfedezés kicsit megdöntötte az egyensúlyt, ami idáig köztem és a zavarodottság között volt. Bizonyára akkor lecserélték a kocsit még szabadedzés előtt. De..vajon a futamra vissza cserélik? Sok volt a kérdőjel és a zavarodottság. Úgy döntöttem, hogy majd meglátom mi lesz. Addig van még idő.