A bölcsibe mentem a fiamért ragyogó, kora nyári időben. Bekopogtam az ajtón, ami hamar kinyílt, mert az egyik gyerekekre vigyázó felnőtt a közelben álhatott. Már csak néhány gyerek játszott bent.
Gyerekem eltette az autót, amivel éppen játszott.
- Aja, kézeld, láttam pöcsöt!
Ledermedtem, az összes szín kifutott az arcomból. A másik gondozó harsányan felkacagott.
- Hogy mit láttál? - kérdeztem.
- Pücsöt. Ugráló pöcsöt.
A szám is tátva maradt, hogy mi a fenét láthatott a bölcsiben, ami ugrál. Hiszen csak nem vitt be oda egy felnőtt valamilyen önkielégítő eszközt. A legostobább képek villantak fel bennem, ami képtelenség, hogy egy bölcsiben megtörténhet, és úgy tűnt, minden az arcomra volt írva.
- Ne ijedj meg - a gondozó a szemét törölgette, alig bírta abbahagyni a nevetést. - Tücsköt látott, de olyan aranyosan mondja. Mondtam neki, hogy tü-csök, de csak a pücsökig jutottunk.
Bólintottam, hatalmas kő esett le a szívemről. A fiam újra elismételte a saját szava járásával, mire elmosolyodtam. Visszagondolva persze, vicces volt, de akkor a kezdeti sokk marha nehezen múlt el.
Nálatok volt hasonló?
Ha van kedvetek, osszátok meg nyugodtan 😊
YOU ARE READING
Gyerekszáj - avagy az anyaság hullámvölgyei
Non-FictionRövid történeket az anyaság érdekes, kínos vagy éppen tanulságos pillanataiból. Mindezt abból az időszakból, amikor a gyerek már beszél. Amikor pici, nagyon várjuk, hogy megszólaljon. Aztán legszívesebben elsüllyednénk szégyenünkben miatta, olykor f...
