Rémesen indult a reggel. Inkább nem is néztem a tükörbe, annyira rossz látvány fogadott. Próbáltam rendbe szedni magam, de hamar feladtam. Home office-ban minek küzdjön az ember, ha reménytelen (és ebben a pillanatban örültem nagyon, hogy így alakult).
Kisfiam mellettem ácsorgott. Sokszor annyi elég volt számára, ha mellettem lehetett. Introvertáltként - aki a kávé előtt egy értelmes szót nem tud kinyögni - ezt nem szerettem, de legtöbbször megelégedett némi hümmögéssel, így ezzel kibekkeltem a reggeleket.
- Szép vagy! - jegyzi meg a tükörbe nézve.
Azonnal olvadozott az anyai szívem, hogy milyen kis figyelmes a csöppöm. Mintha csak megérezte volna, hogy rosszul keltem. Néha már korábban is dicsért, de ez most különösen jól esett.
- Köszönöm - mondtam meghatottam.
- Mit köszönsz? - fordult felém értetlenül.
- Amit mondtál.
- De azt magamnak mondtam - nézett vissza a tükörre, és olyan vigyort villantott, amit bármelyik bájgúnár megirigyelhetett volna.
Lebiggyesztettem az ajkam. Akkor ennyit az én figyelmes fiacskámról. Mélyet sóhajtottam, és nyugtáztam magamban, hogy legalább lesz némi önbizalma.
YOU ARE READING
Gyerekszáj - avagy az anyaság hullámvölgyei
Non-FictionRövid történeket az anyaság érdekes, kínos vagy éppen tanulságos pillanataiból. Mindezt abból az időszakból, amikor a gyerek már beszél. Amikor pici, nagyon várjuk, hogy megszólaljon. Aztán legszívesebben elsüllyednénk szégyenünkben miatta, olykor f...
