Gyerekszáj - avagy az anyaság hullámvölgyei

Görbe tükör

Sokszor látjuk a közösségi oldalakon, hogy milyen boldogok egyesek, csupán azért, mert anyák lettek, akik állítják magukról, hogy ők bizony ősanyák. Egy-egy jól elkapott pillanat, ahol mindenki vidám, egyen ruhába öltöznek, együtt főzőcskéznek, miközben minden patyolat tiszta. De ez mind csupán beállított kép. A valóság sosem ilyen egyszerű. Persze én is csak vidám pillanatképeket osztok meg olykor, mert az ember erre szeret emlékezni. De messze nem vagyok ősanya. Sőt! Hosszan sorolhatnám mennyi mindent csesztem el már eddig, ami bizony rendesen visszaüt.

Például a kialvatlanság rettentő rossz hatással tud lenni az emberre. Ha még a munkahely tesz rá némi frusztrációt, akkor a reggeli kávé kevésnek bizonyulhat ahhoz, hogy kisimítsa az idegeket. Ilyenkor kevésbé figyelünk arra, mi hagyja el a szánkat, és ami még rosszabb indulatból beszélünk a gyerekkel is. Főleg ha húzza az időt, mert nem akar oviba menni. De a kicsik agya mindent megjegyez, aztán a legváratlanabb pillanatban veszi elő a dolgot.

Vendégségből mentünk haza, fiam már eléggé fáradt volt, de útközben még egyezkedett, hogy otthon játszik az új vonatával. A végén annyiba maradtunk, hogy leparkolja, aztán irány a fürdőszoba.

Mire hazaértünk, már elfelejtettem, mit beszéltünk meg. Introvertált ember vagyok, nekem az ilyen családi programok elég nyomasztóak. Nem mindig találom velük a közös hangot, ami zavar, de sokszor nem tudok mit tenni.

Kisfiam berohant a nappaliba és játszani kezdett a vonatával.

- Gyere fürdeni!

- Nem, még játszom!

- De már késő van, aludni kell, holnap ovi. Gyere fürdeni!

- Nem!

- De gyere...

- Már elpofáztam ezesze, hogy lepajkolom, és utána! - üvöltötte vissza indulatosan.

Ledermedtem egy pillanatra. Hevesen kattogott az agyam, hogy honnan hallhatott ilyet. Hamar eszembe jutott, hogy bizony én voltam a ludas egy rossz napomon.