Anyám főnöke

•Huszonnegyedik rész•

•Noah Davis•
Kelly békésen alszik mellettem, nekem viszont nem jön álom a szememre.

Miért ilyen nehéz az élet? Gyerekkoromban mindig úgy gondoltam, hogy majd találkozok egy lánnyal, feleségül veszem, gyerekeink lesznek, egy szép házunk és esetleg egy kutyánk is. Azt gondoltam egyszerű lesz, mert ez a legszebb dolog a világon. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi nehézség lesz. Még akkor sem mikor megismertem ezt a gyönyörű lányt, aki teljesen felkavarta az életem. Nem hittem volna, hogy lehetek ennyire szerelmes. Annyira, de annyira szerelmes, hogy csakis azt akarom, hogy ő boldog legyen, még akkor is ha nem miattam vagy velem. Ő fontosabb nekem mint én magam.

Akaratlanul is de a gondolataim mindig visszaterelődnek David szavaira.

El kell döntened mi a fontosabb neked. A saját boldogságod, vagy pedig Kellyé.

Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. Szeretem őt és mindig szeretni fogom. Nem akarom, hogy szenvedjen, pláne nem miattam. Nem lehetek önző vele.

- Noah, haver. Mi még nem beszélgettünk kettesben úgy igazán. Lehetek őszinte? - gondolom ez költői kérdés úgyhogy nem is válaszolok. - Nehéz ezt kimondanom..de te jó vagy Kellyhez, és ő boldog veled. Én soha nem láttam olyan széles mosolyt az arcán mikor velem volt. És ezt nem tudom elviselni. Pedig Isten a tanúm én is jó voltam hozzá. Virágot vittem neki, ágyba reggelit, minden nap elmondtam neki mennyire szeretem. De mégsem kellettem neki. Elcsesztem az egészet amikor felhoztam neki a házasságot. Tudod feleségül akartam venni, szeretni akartam de nem engedte. Neked viszont engedi. És tudod, én vagyok olyan önző, hogy nem akarom, hogy boldog legyen mással ha velem nem lehet az.

- Nem gondoltál még arra, hogy pont ez a hozzáállás a baj? Ha megértetted volna, hogy még nem akar férjhez menni, ha figyeltél volna arra is amit ő akar talán nem itt tartanál. Bár ha tényleg őszinték vagyunk én örülök neki, hogy így alakult mert megtaláltam azt a lányt akit mindig is kerestem. Megtaláltam őt. Akármit is gondolsz megértem, hogy fáj neked. De ha igazán szeretnéd, azt akarnád, hogy boldog legyen. Szerintem ezt jelenti a szerelem, hogy a másik fontosabb mint saját magad. - persze feleslegesen beszélek mert David nem az az ember aki belátja, hogy nincs igaza.

- Szerintem meg az a szerelem, hogy a végsőkig küzdesz a másikért. - vágja rá dühösen. - Minden rendben volt míg te meg nem jelentél.

- És ha nincs értelme küzdeni? Jobb lenne ha szánalomból vagy sajnálatból lenne veled? - nézek rá már magabiztosabban.

- Nyilván nem. Azt akarom, hogy szeressen. - suttogja halkan, hogy alig hallom.

- A megbocsátását talán megkaphatnád, de senkit se kényszeríthetsz arra, hogy szeressen, ezt te is tudod. - meglep, hogy eddig viszonylag normálisan, és meglepően nyíltan beszélget.

- Mit tudsz te amit én nem hm? - teszi fel a kérdést.

- Nem azon múlik, hogy mit tudok. Van, hogy két ember egyszerűen nem illik össze. Nem mindig az első szerelem az igazi. - egyszer ezt mondtam Kellynek is. Akkor még nem voltunk együtt, de tisztán emlékszem, hogy nálam voltunk kissé berúgva, Kelly pedig azt válaszolta, hogy nála tényleg nem az első az igazi.

- Nem hiszek a sorsba meg a többi ilyen faszságba, hogy két ember nem illik össze. Nem kell összeillenünk csak szeretnünk kell egymást.

- Kölcsönösen, de ha ez nincs meg mit vársz? - tényleg értem a fájdalmát, de akkor sem helyes amit csinál. Az meg, hogy megütötte Kellyt megbocsájthatatlan és kibaszott undorító. - Azon kívül, megütötted őt. Gondolod erre van bocsánat? Segítek, nincs. Nagyon merész dolog a részedről, hogy ide mersz jönni és zaklatni minket. Nem ismersz engem, nem tudod, hogy mi mindenre vagyok képes.