Anyám főnöke

•Huszonkilencedik rész•

•Kelly Taylor•
Ha eddig is fájt a szívem akkor nem tudom, hogy most mit mondhatnék. Ez az elcseszett nap egyre csak elcseszettebb lesz.

A bátyámmal elfogyasztott italok segítettek kicsit feledkezni a mai nap történéseiről, ezért úgy döntöttünk eljövünk bulizni és kiengedni a gőzt. Igaz, hogy a hely Noahra emlékeztet, mégis jól éreztem magam, egészen mostanáig.

Nem elég, hogy a férfi is itt tartózkodik, ami alapjában véve is fájdalmas, de az, hogy egy másik nőt csókol.. egyenesen kínzás. Ribanc Barbara.

Figyelmeztetett, hogy ez lesz. Noah nem fog sokáig velem maradni, én meg persze nem hallgattam rá. Pedig igaza volt, talán a kapcsolatunk alatt is találkozgattak, de a szívem mélyén remélem, hogy nem így van.

Istenem, miért kínzol ennyire?

Könnyes szemekkel bámulom szenvedélyes csókjukat, és azon gondolkodok miért nem bírom megmozdítani a lábam és elmenni innen. Hol a fenében van már Jake? Mikor végre összeszedném magam és eltávolodnék tőlük Noah tekintete találkozik az enyémmel. Nem látok gúnyos mosolyt, csak döbbent pillantást. Gondolom nem számított rám, ahogy én sem rá. Nem sírhatok újra előtte, nem szabad. Nem akarom, hogy ennél is gyengébbnek lásson.

Már nincs közünk egymáshoz, és nem éppen baráti viszonyban váltunk el, úgyhogy nem érzek késztetést, hogy odaköszönjek neki mint egy régi ismerősnek. Tényleg összeszedve magam, gyorsan megfordulok, és igyekszem minél előbb eltűnni a közelükből. Nem fogom tudni elfojtani a sírást ha tovább maradok.

- Kelly. - a hangos zene ellenére is hallom ahogy utánam kiabál de nem érdekel. - Várj meg kérlek. - mi a fenét akar tőlem? Nem hiszem, hogy van még mit mondanunk egymásnak.

Kilépve a szórakozóhelyről a dohányzó fele sétálok, majd egy pillanatra lehunyom a szemem. Istenem, add, hogy Noah ne..

- Kelly. - köszi tényleg. - Kelly ez nem az amire..

- Nem vagyok rá kíváncsi, ahogy rád se. - motyogom elutasítóan, rá sem nézve. Nagy nehezen előkotrok egy doboz cigarettát, majd meggyújtva beleszívok a kellemes méregbe.

- Csak hallgass meg. - lép közelebb hozzám könyörgő szemekkel. Miért magyarázkodik? Világosan a tudtomra adta, hogy nem jelentek neki semmit.

- Hallottad amit mondtam? Nem érdekel. Felfogtad vagy mondjam lassabban? Amúgy sem értem miért magyarázkodsz, már nincs közünk egymáshoz, tőlem azt csinálsz amit akarsz. - fáj minden kimondott szó, de erősnek kell maradnom. Nem törhet össze újra. - Menj vissza és dugd meg, az se érdekel. - dehogynem érdekel.

- Én.. sajnálom. - suttog még valamit amit nem értek, de eszembe sincs visszakérdezni. - Beszéljük meg.

- Mégis mit? Nincs miről beszélnünk, hagyj békén. Látni se akarlak érted? - kezdek kiabálni vele. Dühös vagyok, ami sokkal jobb mint a szomorúság. - Egy szemétláda vagy Noah. Szerettelek és bíztam benned, elképzeltem veled az életem, az életünket. Bármit megtettem volna amit kértél mert mindennél fontosabb voltál nekem. Elhittem, hogy én is neked. De egyértelműen közölted, hogy nem így van, és akárhogy is fáj, mert kibaszottul fáj de el kell fogadnom, hogy így van. Soha nem fogok könyörögni senkinek, hogy szeressen. Még neked sem. Értek a szóból, és örülnék ha te is értenél. Menj vissza a nődhöz és keféld meg, úgyis csak ez számít neked. Talán én is ezt fogom csinálni.. - gondolkodok hangosan, kicsit talán bosszantani is akarom. De miért is ne tehetném meg? Fiatal vagyok, nincs senkim miért ne szórakozzak? Ő is ezt teszi. Talán jobban érezném magam.

- Hogy mit akarsz csinálni? - hökken meg teljesen figyelmen kívül hagyva a mondandóm többi részét, és csak az utolsó szavaimra reagál. - Ne csinálj olyat amit később bánni fogsz.