A nyaralóba megérkezve Márkkal versenyeztünk a fürdőért, én pedig örömmel konstatáltam, hogy megnyertem ezt a kört.
Frissen mosott hajjal, tisztán, és végre nem sótól ízes testtel szálltam ki a zuhanyzóból. A nagy siettségben elfelejtettem magammal ruhát hozni ezért fújtatva kinéztem az ajtón.
Magamban eldöntve, hogy melyik is a jó időpont arra, hogy végig száguldjak a folyosón egyenesen a szobámhoz, törülközővel körülőttem megindultam.
- Ezt megúsztam- csúsztam le sóhajtva az ajtónak támaszkodva a szobámban
- Livi- kopogott be az ajtón Márk
- Ne gyere be- kiáltottam el magam
- Öhm..oké?- kérdezte furán, mire én jól fejen csaptam magam. Meg is jegyeztem fejben, hogy adhattam volna kisebbet is, ugyanis most kurvára sajog a fejem.- Csak az érdekelt, hogy szabad-e a fürdő, de akkor úgy gondolom mehetek.
- Persze- mondtam, majd felálva eldöntöttem, hogy ez az Olívia, megint sikerült beégetned magadat.
A hajszárítómat bedugva a konektorba szárítgatni kezdtem a víztől összetapadt hajamat. Olyan 20 perccel később késznek nyílvánítva magamat elkezdtem gondolkodni mégis, mit kéne felvennem. Igen, még mindig törülközővel körülőttem állok a szobám közepén.
- Virágos- mutattam fel a kezemben az említett darabot- Vagy fekete- gondolkodtam- Hm..legyen..fekete- dobtam félre a virágos egyberuhámat.
A ruhát felvéve felvettem a kereszt nyakláncomat, majd az anyukámtól kapott karkötőmet is.A sminkem mindössze egy szempillaspirálból és ajakolajból állt. Esküszöm nektek én ilyen jó dolgot még életemben nem vettem mint ezt az ajakolajat a müllerben. Olyan szép szint ad az ajkaimnak, hogy elájulok. Na mindegy szerintem értitek. Cipőnek egy egyszerű fekete converset vettem fel.
- Na? Hogy nézek ki?- kérdeztem Márk szobájába benyitva
- Huh- nézett rám kifújva az eddig bent tartott levegőjét- Nagyon szép vagy- mondta ki szemembe nézve a szavakat, mire én fülem mögé tűrve egy hajtincset elmosolyodtam
- Köszönöm- néztem szemeibe, majd megköszörülve a torkomat megszólaltam- De elegáns vagy- utaltam ingére, melyet eddig nem gombolt még be, ezzel pedig rálátást nyertem hasizmára
- Csak nem jársz gym-be?- kérdeztem felvonva szemöldökömet szórakozottan
- Csak nem elterelte a figyelmedet a hatása?- jött hozzám közelebb
- Ne túlozzunk- forgattam meg szemeimet- Épphogy csak ránéztem
- Na persze- bólogatott- Láttam ám, hogy kifojt a nyál a szádon- mutatott rá az említett helyre, mire én elütöttem kezét az arcom elől.
- Menjünk inkább. Isa már kérdezte is, mikor leszek ott- mondtam neki
- Akarod mondani leszünk- javított ki
- Nem. Én azt mondtam leszek. Rólad egy csepp szó se esett- mondtam vigyorogva
- Ez szép- tettett sértődést- Egy napja vagy itt és már is elveszed előlem a barátaim
- Nem tehetek róla, hogy szórakoztatóbb vagyok- tártam szét karjaimat, amolyan ez van stílusban
- Na gyere Livi, menjünk inkább- ment el mellettem
- Hah- tátottam el a számat szemforgatva
- Na, nem jössz?- szólt vissza nekem a lépcsőnél állva
- Maradj már csöndben- pisszegtem le
- Mégis minek?- fonta össze maga előtt karjait
- Anyukám nem tudja, hogy elmegyek- néztem le a padlóra
ESTÀS LLEGINT
Gyűlöllek (befejezett)
AleatòriamentEgy nyár, melyet sosem felejtesz el. Egy érzés, mely sosem múlik el. Egy szenvedély, melyet sosem feledhetsz el. A 16 éves Olívia és anyukája meghívást kaptak egy egész nyárra Horvátországba Olívia anyukájának legjobb barátnője által. Horvátországb...