Lords of Crime

XII. fejezet

Mivel tízkor kezdődött csak a franciaórám, már hajnalban a városban voltam, a kocsmában, ahol Nanette dolgozik.

– Ronnie! – üdvözölt vidáman Lizzie nővére. Kék ruhát viselt, ugyanilyen színű hajpánttal tűrte hátra húgáéhoz hasonló göndör fürtjeit. – Minek köszönhetem korai látogatásodat?

– Csak meg akartam nézni, hogy vagy – feleltem.

– Jól, köszönöm – hazudta Nanette kedélyes mosollyal, majd leültetett egy asztalhoz. Kevesen voltak a kocsmában, egy-két munkás itta munka előtti sörét.

– Nem vagy jól – feleltem. – Ülj le.

– Én vagyok a felszolgáló, nem ülhetek le – ellenkezett Nanette. – Mit hozhatok? Kávét? Sört, whiskyt?

– Mivel nincs itt vendég, nem életbevágóan fontos a munkád – jelentettem ki. – Én pedig nem kérek most semmit, csak azt, hogy ülj le velem beszélgetni.

Nanette feszengve körülnézett, majd nagy nehezen helyet foglalt.

– Mit akarsz, Ronnie? – A tenyerébe temette az arcát. – Ne is mondd, tudom, mit akarsz, de...

– A minap beszéltem Lizzie-vel.

– Tegnap délután? – nyögött fel Nanette.

– Nem lesz jó vége – figyelmeztettem az asztalra támaszkodva.

– Hagyd a szentbeszédet! – csattant fel.

– Te meg hagyd őt! Rossz vége lesz – ismételtem.

– Ha el akar válni tőlem, mondja azt! – háborgott Nanette. – Dobjon ki a házából, vágja a szemembe, hogy gyűlöl, hogy szeretője van! Ne tőlem várja, hogy menjek el.

Sóhajtottam. Mivel fiatalabb vagyok nála, nem fog hinni nekem, nem fog hallgatni rám.

– Nanette, a férjed pénzes, szeretője van, akit nőül akar venni.

– Tudom – bólintott Nanette fájdalmas arckifejezéssel. – Tudom. Már régóta tudom.

Nagy levegőt vettem a tiltakozáshoz, de Nanette idegesen a kezemre tette a kezét.

– Ne üssétek bele az orrotokat az én dolgomba, lányok – mondta fojtott hangon. – Felnőtt nő vagyok, meg tudom oldani egyedül is!

– Claudot nem – tiltakoztam. – Pontosan tudom, miféle ember és...

– Nézd, Ronnie. Tizenhét éves vagy. Férfival legfeljebb csak távolról volt dolgod. Hagyd ezt rám.

A fogamat csikorgattam. Emlékeztem arra az estére, amikor anyámmal sétáltunk erre. Tél volt, nem sokkal karácsony előtt. Claud jött szembe velünk, köszönt, mert mindketten sokat jártunk a kocsmájába.

Amikor elment, anyám megfogta a karom, és azt súgta a fülembe:

– Láttad azt a férfit, Cathy?

– Claud volt az, a kocsmából – feleltem. – Nanette férje.

– Szeretője van – közölte az anyám, mire megdermedtem. – Méghozzá olyan, akit elkényeztet. Nem érezted a parfüm illatát, nem láttad a rúzsfoltot az inge nyakán?

– Megcsalja Nanette-et? – értetlenkedtem, hiszen mindenki imádta a lányt, elméletileg a férjét is beleértve.

– De meg ám – bólintott anyám magabiztosan. Ő már csak tudta ezeket. – És rossz vége lesz, ha Nanette nem lép ki ebből a házasságból. Hagynia kellene mindent, és eltűnnie a férfi életéből.