KI A JANI?

- 20 -

Kovács Johnny POV

Sose felejtem el azt a délutánt, amikor áthívtuk a Pöceszájút, hogy elmondjuk neki az Évszázad Projektjét.

Nem légből kapott ötlet volt, Jancsikával gyakorlatilag azóta beszéltünk róla, hogy összeházasodtunk. Mindketten családot akartunk, és bár szívesen lettünk volna árva gyerekek szülei, valahogy mégis azt szerettük volna, ha vérségi közünk is van a gyerekeinkhez. Nem vetettük el az örökbefogadást teljesen, de először másban gondolkodtunk. Azt a részt átugrottuk, hogy random csajokat dugjunk meg, azt akartuk, hogy később semmilyen jogi zűrzavar ne lehessen. Felkerestünk egy szakjogászt, aki azt javasolta, hogy génbankból származó anonim petesejtet termékenyíttessünk meg, a magzatot béranya hordja ki, természetesen részletesen mindent lepapírozva. A petesejt beszerzése volt a legrizikósabb része a történetnek, mert ugye saját cuccot tudtunk produkálni, és abban is egyetértettünk, hogy ha bárkire rábíznánk a gyerekünket, az csak a Kávássy lehetne.

Szóval elmentünk a város legjobb cukrászdájába és rendeltünk egyet-egyet a sajttortáikból, tehát amikor a Judit odaért hozzánk, az étkezőasztalon nyolc különböző ízű sajtos édesség várta. Oda se nézve rontott be az ajtón, amihez természetesen saját kulcsa volt. Nekünk háttal húzta le a cipőjét, és már hadarta is.

- Ki vele szépfiúk, miért kellett ma feltétlenül idejönnöm hozzátok, amikor millióegy dolgom lenne. Még nem is ettem, ezért erősen javaslom, hogy adjatok valami kaját, különben itt halok éhen és Valér kieszi a szemgolyóimat... - hirtelen szakadt félbe a hadarás, amikor megfordult, és meglátta a kínálatot. Aztán ránk nézett, sóhajtott egy nagyot, odaballagott a sajttortákhoz, vágott magának egy szelet ribizlist és egy szelet mangósat, a megpakolt tányérral lehuppant a kanapéra, és azonnal falni kezdett. Olyan ádáz volt a tekintete, hogy meg se mertünk szólalni, attól féltünk, hogy a desszertvillával szakítja fel a torkunkat. Pedig még nem is tudta, mit akarunk tőle... Öt perc alatt beburkolta a sütit, de még nem szólalt meg, direkt kínzott bennünket. Nem csoda, ha a híre messzire ért a marketingszakmában: briliáns elme, de ember legyen a talpán, aki vele akar dolgozni. Ennek ellenére mindenki vele akart dolgozni, mert amihez csak hozzáért, az sikerre volt ítélve. De elkalandoztam...

- Nagyon ünnepélyesek vagytok és sok tortát vettetek nekem. Fontosnak tűnik. Van már bennem némi cukor, kezdhetitek.

- Gyereket akarunk – nyögte ki Kunkori mindenféle bevezető nélkül. Nem ezt beszéltük meg. Pontról pontra kitaláltuk, hogyan vezetjük fel a tervünket, és azt is átbeszéltük, hogy Judit minderre vajon mit fog válaszolni.

- És ehhez nekem mi közöm?

- Tőled akarjuk – rontott a helyzeten kicsit még jobban Jancsika.

- Veled akarjuk – pontosítottam.

- Szeretem az édeshármast, de veletek sose csinálnám.

- Nem tudod, mit hagysz ki – somolygott az én drágám, mire én is ágyékon ragadtam magam és löktem egyet a csípőmmel. Erre a Kávássy úgy elkezdett röhögni, hogy a végén alig kapott levegőt.

- Oké, megfutottuk a kötelező köröket. Halljam most már rendesen! – váltott hirtelen üzleti hangnemre.

Mindent elmondtunk neki. És azt is, hogy a családjaink nem tudnak még semmit, először vele akartunk beszélni. Időt kért, egy hét múlva pedig beállított egy ügyvéddel.

Részlet Kovács János még kiadatlan önéletrajzi írásából

Egy átszeretkezett éjszakán döntöttük el, ki legyen a gyerek apja. Tudományos alapon, fej vagy írásos módszerrel. Én nyertem. Tudom, hogy Johnny másra számított, de előre megállapodtunk, hogy később megkérdezzük Judyt, bevállalna-e egy másodikat is, az pedig a másikunktól lesz. Anyuék és Panniék nem szóltak egy szót se, amikor eléjük álltunk, de látszott rajtuk a meghatódottság, hiszen nagyszülők akartak lenni. Timi és Tibi majd kibújt a bőréből, azonnal elkezdték tervezgetni, milyen nagynéni és nagybácsi lesznek, bennünket meg már előre a frász tört ki.