IV. fejezet - Mentor

18 3 0
                                    

Egy hónap telt el azóta, hogy Lucia elkezdte az első évfolyamot a Hexside-ban. A barna lány visszagondolva úgy érezte igen vegyesen sikerült az első hónapja.

Első körben ott voltak a bájitaltan órák. Az alapokat ugyan sikerült elsajátítania, viszont a haladó szintű bájitalok már nehezebben mentek számára, tekintve hogy itt már használni kellett varázslatot, amivel Lucia természetesen nem rendelkezett. Ilyen alkalmakkor maga Filtrum professzor segített Luciának, ha nem volt ott Paulina. A barna lány hálás volt a professzornak ezért, de nem kerülte el a figyelmét, hogy pár osztálytársa, köztük Celeste is, igen rosszul nézték, hogy kivételeznek vele.

Aztán ott volt Celeste. Habár a rózsaszín hajú lány többé nem akarta felgyújtani és a bájitaltanon is többnyire együttműködő volt, amikor párban dolgoztak, de azért mégis megnehezítette Lucia életét. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy előszeretettel hangoztatta, hogy Lucia nem ért a varázsláshoz és hogyha rajta múlna, akkor az olyanok mint Lucia messze elkerülnék az iskolát. Persze mindezt akkor tette, amikor se a tanárok, se pedig Lucia barátai nem voltak a közelben. Ez nem is zavarta volna a barna lányt, ha nem lett volna egyszer fül tanúja annak, hogy jó néhány iskolatársa egyetért Celeste mondanivalójával. Erről a dologról Lucia nem szólt senkinek, mert nem akarta vele nyomasztani a barátait és a családját.

A bestia gondozás órák pedig kissé megalázóak voltak Lucia számára. Bump igazgató ugyan mondta, hogy bizonyos intézkedések eszközölnek, de Lucia nem gondolta volna, hogy ilyen drasztikusakat. Míg a többi diák normális bestiákról tanultak, addig Lucia csak olyan ártalmatlan, apró teremtményeket tanulmányozhatott, mint például a selyemhernyó vagy a jégszalamandra. Lucia próbálta bizonygatni a bestia gondozás tanárnak, Everette Fera professzornak, hogy meg tud ő birkózni komolyabb állatokkal is, de a férfi mindannyiszor elutasította Lucia kérését. Így a barna lány csak irigykedve figyelhette osztálytársai tevékenységét.

Végül pedig ott volt Axel. Lucia eleinte azt hitte, hogy Axel nem igazán fog kijönni a barátaival, de legnagyobb meglepetésére a lány baráti köre igen hamar befogadta Axel-t. Úgy tűnt, Axel jól beilleszkedett a többiek közé. Például együtt játszott az emberi játékgépeken Kevinnel, együtt zenélt Zelmirával vagy éppen Paulinának segített a házi feladatában. Ezzel szemben Luciának igencsak fura viszonya volt Axel-lel. Lucia maga sem tudta miért, de amikor a fiú rámosolygott vagy nevetett a viccein különös érzései támadtak. A szíve hevesebben vert és úgy érzete mintha pillangók repkedtek volna a gyomrában. Nem egyszer előfordult hogyha Axel megjelent, akkor Lucia képes volt elesni nem kevés zúzódást összeszedve ezzel. Persze ilyenkor Paulina azonnal meggyógyította a sebeit. Luciának el kellett ismernie, hogy a hamvasszőke hajú lánynak igen jól ment a gyógyítás, sőt az összes barátján látta a fejlődés jeleit.

És pontosan ettől félt Lucia. Amíg ő az alap bájitalokat kotyvasztotta és az apró állatokkal foglalkozott, addig a barátai szép sorban elsajátították a haladó szintű bűbájokat. Minél több varázslatot tanultak meg a többiek Lucia annál kétségbeesetten kutatta, hogyan tudna lépést tartani velük. Persze hamar rájött, hogy egyedül képtelen előrébb lépni és mivel a tanárai nem segítettek neki, így egy olyan személyre volt szüksége, aki kívül esik az iskola fennhatósága alól. És Lucia már azt is tudta, hogy melyik boszorkányhoz kell fordulnia.

***

Csütörtök délután Lucia egyedül sétált Csontváros utcáin. Korábban azt mondta a szüleinek, hogy egy iskolai projekt miatt kutatómunkát kell végeznie, így csak estefelé ér haza. Lucia nem szeretett hazudni az anyáinak, de tudta nagyon jól hogyha elmondta volna nekik, hogy mire készül, akkor egész biztos megállították volna őt. Márpedig ő mindenképpen fel fog zárkózni a barátaihoz és nem érdekelte, hogy ez milyen veszéllyel járhat. Viszont minden terve dugába dőlhet, ha a leendő mentora visszautasítja az okítását. Így aztán némi félelemmel a szívében megállt a keresett bolt előtt, ami a Blight Bájital Bazára nevet viselte.

Fortyogó Szigetek: A Következő Generáció -  I. FelvonásWhere stories live. Discover now