Fortyogó Szigetek: A Következő Generáció - I. Felvonás

XX. fejezet - A palizmán

Óriási robbanás rázta meg az egész házat.

- Ránk találtak, Marisol! Gyorsan, hozd Ameliát!

Marisol gyorsan felkapta az alvó kisbabát, aki rögtön megérezte ahogy az anyja karjai körbeölelik őt. Amelia kinyitotta a szemeit és megpillantotta az anyját, akinek igencsak zaklatott volt a tekintete. A kis Amelia nem értette mi folyik itt csak élvezte ahogy az anyja az ölében tartja. Hirtelen egy ismerős férfihang szólalt meg mögüle.

- El kell jutnunk a partszakaszig! Ott fog várni minket Alph!

Marisol bólintott, Amelia pedig becsukta a szemeit és elaludt. Amikor újra kinyitotta a szemeit hideg szél csapta meg az arcát. Amelia kikukucskált az anyja karjaiból, de nem igazán tudta hol van. Minden olyan sötét és nyirkos volt. Ez nagyon nem tetszett neki. Amelia felsírt.

- Ssss - csitította Marisol Ameliát. - Nem lesz semmi baj, Amelia. Itt vagyok.

Amint Amelia meghallotta anyja hangját egyből nyugodtabb lett.

- Sietnünk kell! - Amelia számára ismeretlen volt ez a durva férfihang. - Mindjárt ideérnek!

Marisol már épp be akart mászni a csónakba Ameliával a karjában, amikor hirtelen megtorpant és a part felé fordult.

- Mire vársz Daviel?! Mennünk kell!

- Én nem tartok veletek - hangzott a felelet Daviel-től.

- Micsoda? - Marisol hangjában félelem csendült.

- Sose lesz vége ennek - mondta Daviel. - Mindig üldözni fognak minket. De ennek itt és most véget vetek. Csak engem akarnak. Ti el tudtok menekülni.

- Daviel kérlek ne tedd ezt velem... velünk - Marisol teljesen kétségbe volt esve. - Szükségem van rád, úgy ahogy Ameliának is.

- Sajnálom szerelmem, de nincs más megoldás. Csak így tudlak titeket biztonságba tudni.

Daviel odalépett Marisol-hoz és egy csókot adott neki. Mindkét felnőtt szeméből folyni kezdtek a könnyek. Amikor Daviel ajka elvált a feleségétől magához vette Ameliát. Amint a két rózsaszín szempár találkozott egymással Amelia vidáman rámosolygott a férfira, az apukájára.

- Sajnálom hogy nem lehetek melletted Amelia és nem láthatom ahogy felnősz - Daviel gyengéden magához szorította Ameliát. - Remélem egyszer majd megbocsátasz nekem. Légy jó kislány és fogadj szót az anyukádnak. Szeretlek titeket.

Azzal Daviel visszaadta Ameliát Marisolnak, majd oldalra fordult.

- Köszönöm Alp, hogy ezt megteszed. Nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok ezért.

- A barátok már csak ezt teszik. És ne aggódj, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy Marisol és Amelia biztonságba legyen.

Daviel már szólásra nyitotta a száját, de ekkor üvöltések hallatszódtak a közelben.

- Oitanimoba Mulucatnet! - mondta hirtelen Daviel, mire a földből kiemelkedett egy sárszerű csáp, ami közre fogta Marisol-t és behelyezte a csónakba Ameliával együtt. A csónak pedig halkan elindult a tenger mentén. Amelia kinézett az anyja karjai közül és az apja mosolygós arcát pillantotta meg. Amelia arcán végigfolyt néhány könnycsepp és kinyújtotta a kezét, hogy megérinthesse az apját, de ekkor kék villanás terítette be az egész helyet...

***

Celeste hirtelen kinyitotta a szemét és azt vette észre hogy az egyik kezével a levegőt markolássza. A boszorkánylány ránézett a kezére, felsóhajtott és kitörölte a szeméből a könnyeket.