A csókja kétségbeesett, egyre mohóbb, egy éhező hajéktalanra emlékeztet, aki kenyérbe kóstol és alig hiszi el, hogy érez valódi ízt. A nyelve előre nyomakodik, viszonzom a csókját. A keze a nyakamról a vállamra csúszik, letolja a spagetti pántot, a mellem a tenyere alatt melegedik, gyömöszöli, gyúrja, mint a kelt tésztát.
~ • ~
-Lizáék elutaztak - az arca meggyötört, csapongó, mint egy befejezetlen Dalí festmény. -Be akarsz jönni? - kitárom az ajtót előtte. A mozgása lomha, a haja zilált.
-Csak szerettem volna pár szót váltani. Velük - ezt már a kanapéra leereszkedve mondja, csak a hátát látom és elképzelem, ahogy a kockás ing alatt fut a gerince. - Őrültség volt idejönnöm.
-Szívesen meghallgatlak, ha csak beszélgetni szerettél volna - a konyhából beszélek hozzá, kinyitom a hűtőt. Félszáraz vörös. - Soma bement a városba, egyedül vagyok itthon - leteszek két borospoharat és az üveg bort a dohányzóasztalra. Töltök, a vörös folyam hömpölyögve érkezik a pohár aljára.
Biccentve megköszöni. -Ti vigyáztok most a házra?
-Olyasmi.
-Merséék nagyszülőknél?
Nem gondolom, hogy Merséékről vagy a felelősségvállalás gyakorlásáról akar társalogni. -Hogy vagy? -kérdezem inkább.
-Őszintén vagy a szalonképes verziót mondjam?
-Nem tudom, mennyire tartozik rám az, amiről Gáborékkal akartál beszélni, de komoly dolognak tűnik. Valami nyomasztónak.
-Hirtelen felindulásból jöttem ide, Beának hétvégi programja van, valamelyik barátnőjével és... Jézusom. Kimondva is szánalmas.
-Dehogy, ne invalidáld magad. Akkor senki sem tud komolyan venni.
-Gyanút keltően viselkedik mostanában és semmit sem mondott erről a programról sem. Azt sem tudom, hova utaztak el, hol szálltak meg. Csak azt látom, mennyit költ a közös számlánkról.
-Az alapján ki tudod deríteni, hol van.
-Nem az én asztalom a magánnyomozósdi.
-Nem mondta el? Hogy hova megy?
-Nem kérdeztem, őszintén megmondva. Úgy voltam vele, neki kell elmondania.
-Miért? Ketten vagytok a kapcsolatban.
-Mert tudom, hogy nem mond igazat, vagy ha el is mondja, úgy mondja, mintha a fogát húznák. Azt érzi, ellenőrzöm, holott csak szeretném tudni, merre van. Ennyi. Nincs mögötte semmilyen hátsó szándék vagy féltékenység. Vagyis nem volt eddig.
-Ez komplexnek tűnik.
-A felnőtt élet. Komplikált.
Kortyolok a boromból, Soma betoppanásáig egyedül éreztem magam. Most is, csak máshogy. -Csak magaddal lenni sem egyszerű, de amikor belép egy másik ember a képbe, az fenekestül felforgathatja az életed, a gondolataid, az érzéseid. A magaddal való kapcsolat is megváltozik. Ez normális?
-Elvileg az - a mosoly megfeszíti a száját. - Nem tudom. Itt vagyok harminckét éves és tanácstalan vagyok. Kiábrándító.
-Normális - összenézünk, ez a pillanat lehetne jeges, szomorú, ehelyett kétségbeesetten kapaszkodó. - Szerintem az.
-Néha azt érzem, hogy tizenhét évesen többet tudtam magamról, mint most vagy legalább megállíthatatlanabb voltam.
-Vagy ostobább - nevetem el magam, ő is bekapcsolódik.
-Érettebb vagy a korodbeliekhez képest. Biztos sokra fogod vinni az életben.
-Ezt ne - a homlokmhoz nyomom a tenyerem, az ujjam hegyei jéghidegek. - Ezt még véletlenül se írd majd a ballagási képeslapomra, kérlek.
-Nem szereted a képeslapokat? - elmerengően néz, mintha egy kedves kismadár lennék a szárítókötélen egyensúlyozva.
-Szeretem a képeslapokat. Ha olyat írnak rá, amiről csak az a két ember tudja, milyen fontos jelentősége van. Például az egyik legjobb barátnőm azt írná a képeslapra, hogy kakaóscsiga és pontosan tudom, hogy miért írná azt rá, amit.
Felvonja a szemöldikét. -És miért?
Legyintek.
-Nem tudom, hogy Beával lenne-e ilyenünk. Ismerem-e őt annyira vagy ő ismer-e engem annyira, hogy tudja, mire vágyom. Jelen pillanatban nem tudok semmit sem.
-Én is szoktam így érezni.
-Csak te tizenhét éves vagy, én meg több, mint harminc.
A poharam felett ránézek. -Nem azt mondtad, hogy érettebb vagyok a koromnál? - a tekintetem kihívó, a szám sarkába kaján mosoly költözik. Talán látja, talán lát engem. Talán azt is tudja, hogy a bor fűt és elbodít. Jelen pillanatban sok minden kívánatosnak tűnik, a helyes és helytelen közt húzott vékony mezsgye elmosódik.
Felém pillant, a tekintete rám ragad. -Lassan egy felnőtt nő vagy.
Átsöpröm a hajam egyik oldalról a másikra, a tarkómon kicsapódik az izzadtság. -Olyan dolgokra vágyom mostanában olyan dolgokat akarok, amik nem helyesek - megnyalom a szám, ami indokolatlanul hamar kiszárad és a szemközti falra vetülő árnyékot mustrálom. -, vagy csak az ismeretlen újdonságként jelent meg az életemben és ez fursztrál még. Azt hiszem. Nem tudom.
-Szerintem ez normális. Most fedezitek fel a világot, a kapcsolatokat…egymás. Ezek sok érzéssel járnak.
Nem szabadna kimondanom, amit ki fogok mondani, de megteszem. -Vonzó férfi vagy - nagy levegőt veszek, várok vele míg kifújom. Zoli tekintete zavaros, mint a felkavart folyam. A hangszínem gyöngéd ám kacér és bizakodó, mint a tavaszi szél. - Jó gondolatokkal, egészséges önképpel, amit csak megtépáztak, de nem vagy rossz ember. Csak szeretetre vágysz, érintésre - itt elcsuklik a hangom.
A tekintetünk összeakad, mint két gémkapocs, amikről egy pillanatig azt gondolja az ember, hogy képtelenség szétválasztani. Az arcán megtörő fénybe kapaszkodom, hogy józan tudjak maradni, de rajta is látom, hogy el van veszve. Kétségbeesetten kajtat a tekintetemben valami után, ami átbillentheti a mérleget valamelyik irányba. Közelebb hajol, a közénk szorult centiméterek fogynak, az ereimben a vér is hangosabban zúg, a pulzusom megemelkedik. A nyári melegben is hűvös ujjai az állkapcsom mentén a fülem mögé kúsznak. Ezt az utat úgy képzelem el a fejemben, mint egy erős kontúrvonalat, ami elhatárol egymástól egy fehér egységet két felé. Vár, így még én is visszakozhatok, még én is tagadhatom, hogy ami itt történik, vagy épp még nem történik, valójában csak a képzelet szüleménye. Ennek dacára csal egy helyben maradok és várom, hogy..
Jelentőségteljesen maga felé húz. A szánk közeledik, megcsap a lehelete, amiből kicsapódik az alkohol és az olcsó parfümjével keveredik. Egyikünk sem ura a helyzetnek. Az ajkam szétnyílik, egy hajszálnyi távolságnál még mindketten tudjuk, hogy visszakozhatnánk, de ő nem akar, én pedig nem ellenkezem és meleg ajkai az enyémre simulnak. Meleg és lágy, mint a frissen sült pudingos sütemény.
A csókja kétségbeesett, egyre mohóbb, egy éhező hajéktalanra emlékeztet, aki kenyérbe kóstol és alig hiszi el, hogy érez valódi ízt. A nyelve előre nyomakodik, végighúzza a fogamon, megcirógatja az enyémet, viszonzom a csókot. A keze a nyakamról a vállamra csúszik, letolja a spagetti pántot, a mellem a tenyere alatt melegedik, gyömöszöli, gyúrja, mint a kelt tésztát.
Hangosan felnyögök és barátkozom ezzel a kiéhezett érzéssel, ami arra késztet, hogy rámarkoljak.
Ott.
És masszírozzam.
-Finomabban - leheli a számba és az ajkamba harap. Eddig a térdkalácsomba kapaszkodott, de most elkezd felfelé araszolni. Úgy mozognak az ujjai a bőröm egyes négyzetcentiméterén, mintha egy jól kiismert sakk pályán mozogna a futóval. Érzéki és vággyal teli, amit sosem néztem volna ki belőle. Olyan egyszerű és naturális embernek tűnik, mint egy festmény, ami ponttól pontig egy adott szín, azonban ebben a törékeny, de annál inkább intenzív pillanatban olyan színes, mint az augusztus huszadikai tűzijáték. Kisebb-nagyobb túlzással.
A mellem eltűnt a markában, a bimbóm egy apró mazsola egy kerek cipó közepén, amit morzsolgat a vékony nyári ruhán keresztül. A vállam már szabadon, amibe a múlt héten előszeretettel mart a nyári nap. Vajszínű nadrágján ágyék téren apró folt keletkezik és nyöszörög minden tapogatózó, tudatlan mozdulatom alatt. Élvezi a tapasztalatlanságom, amivel minden hajlatban megfordulok. Bátorító, mintha csak azért nyögne hangosabban, hogy megerősítsen abban: jól csinálod.
Arra eszmélek fel, hogy az ölébe mászok. Ujjával a combomon matat, ismerkedik azzal a masszával, amit nevezhetünk hús és bőrnek. A keze remegve, de a bugyimnál ólálkodik, végigsimít odalenn, gyámoltalan és félénk, de annál inkább kíváncsi. A selyem anyagon túl domborodó gyönge pontomhoz érve felnyög. Rég nem érhetett így nőhöz és ez az eufórikus pillanat számára a egy bódító delírium a józanság határán. Megtorpan. A lélegzete elakad. Meg is áll.
Vagy abból fakadóan hezitál, mert bekapcsolt az erkölcs iránytűje, vagy alog hiszi el, ami történik. Tekergeti a bimbóm, mint a rádió adó vevőn keresné a jó frekvenciát, ez idő alatt én halkan nyöszörgöm.
-Mit szólnál hozzá, ha máshol..folytatnánk? - szája ragadós csókot nyom a nyakamra. A bőröm felhevült, az ereimben tombol az adrenalin, mint vízbe ejtett pezsgőtabletta.
A számmal a szája sarkánál időzök el, kezemmel ágyék részen időzök el. Tapintás útján igyekszem memorizálni a domborulatait. Szinte lüktet. Ebben a pillanatban totalisan kizárom, hogy Zoli Lizáék barátja, hogy a korkülönbség már-már elfogadhatatlan, sőt romlott, de pont ettől annyira...-Szeretnéd, hogy..?
Pontosan tudja, mire gondolok.
Megrázza a fejét, szájával puga csókokat hint a nyaki ütőerem mentén. -Ma este? - a bőrömben elfúlik a hangja.
-Jó. Felhívsz?
-Majd kereslek.
Amikor becsukom Zoli után a bejárati ajtót, csapzottan kapaszkodom a saját csípőmbe és lassuló légvételek mellett igyekszem adaptálni a történteket. Sosem találtam attraktív férfinek, nem gondoltam rá úgy, mint akivel pettingbe gabalyodnék a fogadott szüleim kanapéján, vagy hogy egy futó impulzusba csimpaszkodva az is megfordul a fejembe, hogy…hogy.
Ki kell, hogy mondjam, nincs mit ezen szégyellnem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megfordul a fejemben, hogy bekapjam a farkát.
A viselkedésem, a reakcióm, ami ösztönösségén alapul és már-már állatias, szokatlan számomra. Eddig nem tapasztalt vágyakozás, a libidóm az egekben és ha nem is random emberekkel, de minden ismerkedést mellőzve, a “miakedvencszíned” és “mikoresettkiazelsőfogad” megbeszéltek nélkül hagyom, hogy a mellemet gyömöszöljék és játszanak a szexuális étvágyammal. Nekem pedig ez kedvemre való, valami oknál fogva. Nem tudom, miért, egyszerűen élvezem és egyelőre nem találok okot arra, hogy bármilyen módon ellenálljak ennek.
-Lehetnétek óvatosabbak is.
Sarkon perdülök, a fogai közül kaparja ki az előző étkezésének maradékát, majd leszopogatja az ujjáról. Szinte pillantásra sem méltat, de érzem, hogy minden idegszálával rám fókuszál. -Azt hittem, még a városban vagy - a könyökömön összegyűlt bőrt csipkedem.
-Ott voltam, de már hazajöttem.
-Ez, nem az… Ez nem az volt, aminek látszott. Nem az volt, nem erőszakoskodott vagy ilyesmi, minket csak…
-Héhéhé -felemeli a kezeit.
-Minket csak elragadott a hév -fejezem be a mondatot és egyfajta “mindenrendbenvan” mozdulattal mindkét fülem mögé szuszakolok egy-egy tincset.
-Oké.
-Jó.
-Az első számúval nem jött össze és most mindenkivel dugni akarsz. Tök oké.
Közelebb lép, a tekintete szétcincál.
Azt érzem, egyik érzelmi hullámvasútból esek a másikba. Hallottam olyasmiről, hogy lehetséges egyszerre két embert is szeretni, akkor nem kizárt, hogy két ember váltson ki belőlem ilyen fokon mozgó szexuális reakciót.
Egyszerűen csak szexelnem kéne már.
-Ez nem így van, én csak.
-Nem kérdeztem -megáll előttem, méreget, számba vesz. - Nem ítélkezem -felbiccenti az állam. - Nem érdekelnek a részletek sem. Én is kúrtam az angol tanárommal. No para - megcsípi az állam. - Mármint a korkülönbség miatt mondom.
-Nincs köztünk semmi.
-Majdnem betette a lompost - a száján végig nyargal egy furcsa grimasz, mosolynak mondanám, de a vége keserű marad. Azon kapom, hogy az ujjai beférkőznek a bugyim mögé, a lágy ajkak közé és simogat. -Akarod? Hogy betegye? - ekkor belém hatol az egyik ujjával.
-Nem.
-Szarul hazudsz - most már két ujjával mozog bennem.
-Óh istenem.
-Ezt akarod, nyögni alatta? Azt akarod, hogy én betegyem?
-Neked csak a szád jár, lehet, fel se áll.
-Most már egy szemernyi lelkiismeretfurdallásom nem lesz amiatt, hogy megduglak - és azzal a lendülettel feltűri a szoknyám.
Szervusz!
Ha tetszik a történet, tudasd velem egy voice-szal és egy kommenttel! 💜
Köszi, hogy itt vagy és olvasol.
Nika
