Az ágyamon hanyatt vágódva, Lizáék hangos szóváltásával a háttérben, az elmúlt időszak eseményeit pörgetem le magamban. Naplószerűen. Naplót ugyan nem írok, de ha írnék, most egyszerűbb dolgom volna.
Ledobom a sulis táskám az ajtó mellé, a kabát ujját rázom le épp magamról, miközben hallom, hogy a konyhában matat valami után. Kezdem megszokni az itteni otthon illatát, a falak színére már visszatekintés nélkül is emlékszem, a függönyön átsütő napfényét pedig a legtöbbször festményszerűnek ítélem meg.
-Mi fog most történni? -kérdezem hangosabban sóhajtva, ahogy kilépek a szoknyához felvett mokaszinomból. Pontosan tudom.
Megigazítom lábfejemnél a harisnyát, ennél a mozdulatnál pedig a fenekem égnek emelkedik. Puha tenyér landol a tomporomon. Konstatálom a jelenlétét.
Egyértelmű számomra és számára is, kiöltöztem mára. Ahogy minden egyes alkalommal az elmúlt öt hétben. Érdekes a férfi-női kapcsolat, különös figyelem egy ruhának, aminek sikeressége abban mérhető, hogy mennyi ideig viseli a tulajdonosa.
Felegyenesedek, a gerincem mentén cérnavékony hidegrázás cikázik, ahogy a csípőmbe kapaszkodik, majd megfordít. A kettőnk közötti kommunikáció már kevésbé darabos, mint az elején. Elmosódtak azok a határok, amik emlékeztető mezsgyék voltak tinédzser és felnőtt között.
Kor. Családbarátság. Házasság.
Szart se számít.
Ez a sokadlagos első és egyben felelőtlen gondolatom, amikor minden erkölcsi valutámat sutba dobom olyan szexért, ami nem mindig kényelmes, nem mindig kielégítő.
És mégis vannak benne izgató momentumok. A kanapén, a fürdőben, az ágyban. És ezért megéri.
Érdekes az emberi psziché.
Félretűrőm a kigombolt inget. Tekintetem a mellkasán göndörödő szőrfelhőre esik, majd az alatta lapuló, a bőrnél sötétebb tónusú bimbóudvarára. Ujjaim a tapintható hasi zsírnál kalandoznak, amin keskeny szőrcsík fut dél felé és az alsónadrág korcánál eltűnik.
Domborodó fallikus figyelme már számomra is kézbarát.
Kerülöm ugyan a tekintetét, de nem habozok rámarkolni.
Lehúzza a hátamon a cipzárt.
-Lehet ennél több is - nyakamon csókol, a lehelete meleg, a bőröm tőle nyirkos.
Az elmúlt durván egy hónapban az orális ismerkedésen és tapasztaláson túl nem igazán merészkedtünk. Foghatnánk a nyomokban fellelhető erkölcsre, de már egyikünk sem erőlködik. Nem emlegetünk olyan lelkiismeretet, amit ha fel kell ismerni, csak elfordítjuk a fejünket.
Kibujtatom a vállam a ruhából, közben csépli a szót. -Nem kell, ha..
-De. Csináljuk.
Hátradönti a fejem, látom rajta, meg akar csókolni. A szája egy kicsit aszimmetrikusan felmetszett gyümölcsre hasonlít.
Rutinosan oldalra biccentem a fejem, szája a kulcscsontom fölötti mélyedésbe téved, mint az esővíz. A szemközti falon függő absztrakt képbe kapaszkodik a tekintetem. Egy türkizkék eldöntött négyzet, fekete végtelenbe nyúló vonalakkal.
A következő pillanatban már a gerincem elnyúlik az ágymatracon, a térdeim távol esnek egymástól, Zoli pedig közéjük fészkelődve leledzik... Szürcsöl, dugdos, szív.
-Mondd, ha tetszik -hörgi.
A nyelve kitölt, szív, lefetyel, szúr, csíp, tompa.
A fenekemet gyömöszöli két oldalt, mint a tálból kibuggyanó kelt tésztát, de a nyelvével csak döfköd és töcsköl, fejben pedig a holnapi esszé témákon gondolkodom történelemből és revidealizálom, hogy ez így nem jó. Ez a szex így nem jó.
-Akarod, hogy betegyem neked?
És már bent is van.
A testem egy nagy masszaként mozog előre-hátra, a tekintetem egy pontban pihen a plafonon.
Homokszín. Fekete csillár. Indákra emlékeztet. Hat villanykörte, az egyik nem ég. Érzés nélküli az egész. A bennem kicsúcsosodó lökések válasz és reakció nélkül maradnak - és ez kiábrándít. Frusztrálva érzem magam és belekényszerülök egy örvényszerű lejtmenetbe…
Zolival ez nem teljesen idegen. Előfordul, de az esetek többségében ezen átlendülök, viszont most… Csak fapofával bámulom a homokszínű plafont és ügyetlen, pornófilmekből ellesett nyögésekkel hitetetem el vele, élvezem. Mindeközben arra várok, hogy jobb legyen, hogy változzon valami.
