-Mi az örök élet titka?
-Ha sosem halsz meg?
-Ha úgy szeretsz, hogy arról megemlékezni érdemes.
~ • ~
-Hogy érzed magad? - kiengedem a hajam, a szobára telepedő nyomasztó félhomályban elsikkadnak az erkölcstelen emlékek.
Felhúzza a nadrág cipzárja. -Hogy kéne..magam éreznem? -nagy sóhaj szakad ki belőle. Nekem háttal állva a belső, önmarcangoló gondolatait rám vetíti ki. - Úgy gondolod, rosszul döntöttem, hibát követtem el és amiért Beát elítélem, most ugyanarra az útra léptem én is?
Visszabújok a kis kosztümkabátomba, amit a szoknya fölé vettem. -Én nem gondolok semmit, nem is tudok semmit sem.
-Azért jóval több dolgot tudsz rólam, mint két órával ezelőtt…
Furcsán megrándul a szám, egy mosoly mögé bújt “akettőnktitkamarad” gesztus volt.
-Azontúl - felállok, a lábaimba határozott, ám indokolatlan kecsesség költözik. Így sétálok az ablakhoz. - Ez csak testiség - sikamlós csend szökik a kijelentés után, ami beférkőszik a szoba minden pontjába, minden emberi hajlatba és azt érezteti, hogy ezután jön csak a finálé. Megérinti a vállam, majd a kezembe nyom egy papírt. - Erről akartál beszélni Lizáékkal?
Az utcát nézi, fókuszpont egy a tilosban parkoló fehér autó.
-Voltaképp -elfordul tőlem, az asztalhoz lép, a laptop hidegfehér fénye az ingébe ütközik. - Részben.
-És mi másról…
Kábán ülök az ágyon, percek óta csak bámulok magam elé. A matrac megsüllyed nem közvetlen mellettem, de a közelemben.
-Pár hónapja tart. Vele, legalább is.
-Mióta tudod?
-A legutóbbi buli előtt pár nappal már erős volt a gyanúm, de semmi kézzelfogható bizonyítékom nem volt rá.
A laptop kijelzőjén vibráló messenger beszélgetést bámulom. -De, hogy..
-Informatikus vagyok, Lia -keserédesen mosolyog.
-Nem mondhatod el Lizának.
-Joga van tudni.
-De nem tőled. Nem privilégiumod bárki felett ítélkezni, vagy bárki helyett döntést hozni.
A szemében düh kavarog. -Ki tudja mióta tart ez az egész, ők meg úgy tesznek, mintha minden rendben volna!
-Elcsíptél egy beszélgetést, aminek se eleje se vége - felpattanok az ágyról. - Semmit nem tudsz a háttérsztoriról.
-Ez a háttérsztori. Figyelj, megértem, hogy ez sokkolt, a szüleid, pontosabban az apádat hűtlenségen kaptad…
-Nem az apám - szúrom közbe. - Tisztelem őket. Neked is ezt kéne tenned.
-És Gábornak, neki nem kellett volna tisztelnie engem? A házasság szentélyét Liza felé, Bea és felém? Az semmi?
Eddig neki háttal állva hallgatom, de most sarkom perdülök. -Nem tudhatod, hogy Bea milyen mesével etette, hogy mennyire egy szar alak vagy, aki elhanyagolja, aki mellett nem érzi magát nőnek, aki nem tud döntést hozni, aki nem elég maszkulin vagy nem keres eleget, a bánat tudja -tárom szét a karom, visszamondva olyan tényeket is, amiket maga Bea panaszolt el. Nem nekem, de biztos kézből tudom. - De nem tudhatod, mit miért csinálnak. És ne találgass és ne dönts mások helyett.
-Ők döntöttek, helyettem is. Két családot tönkretettek.
-Az egyik már amúgy is romokban volt, nem? - az arca megrándul, mint mikor egy fehér terítő cérnaszálában elakad valami. - Ez. Az imént. Csak bosszú volt?
-Nem.
-Szarul hazudsz.
Az övét igazítja. -Te meg magadnak hazudsz, hogy megelégszel csakszexszel egy kapcsolatban.
-Nem akarok kapcsolatot. Csak jól érezni magam.
-Akár az apád…Gábor korabeli férfiakkal?
-Akár. Mindeddig elérhetetlennek tűnt...a korosztályotok. Azt hittem, nagy különbség van tizenhét és harminchét évesek között.
Érzékeny ponton érinti. Gunyorosan mosolyog. -Gyors következtetés.
Csend.
-Mikor látlak legközelebb? -már az ajtóban állva ér a kérdés.
-Majd beszélünk.
Egyet ráz rajtam a busz, majd abban az illúzióban ringatom magam, hogy egy ideig ez volt az utolsó.
Érzem a fanyar parfümöt, amit a nyaktőbe fújtak. Tapintom a szőrt, ami csak pár napos. Hallom a nyögést, amikor a boxer alatt erősen merevedő hímtagra teszem a markom. A szoba sötétje elhiteti az ott tartózkodókkal, hogy ez itt meg is történik, se tesznek semmi rosszat.
Nyugalom.
Heves szívverés.
Izgalom.
Félelem.
Újdonság.
Tilos.
Megcsalás.
Lizáék barátja.
Liza és Gábor.
Gábor Beával csalja Lizát.
