Tagadásban - l.s.

4

Épphogy beesünk az ajtón, Lou rögtön a falhoz nyom és lesmárol. Beletúrok a hajába, mire ő a számba morog és ráharap az alsó ajkamra. Azonnal az ingem gallérjáért nyúl, majd egy gyors mozdulattal átbújtatja a fejemen.
- Örülök, hogy leszoktál arról, hogy szétszaggatod a ruhámat... - mondom neki, miközben levegőért kapkodok.
- Fogd be vagy én fogom be. - hadarja, kulcscsontomon hol nedves csókokat hagyva, hol megszívva azt. Ennek biztosan nyoma marad, a sminkesnek sok dolga lesz holnap. Közben Lou irányításával az ágy felé tántorgunk, majd mikor elég közel kerülünk, egy mozdulattal a gondosan megvetett ágyneműre lököm, amin ő a hátán landol, én pedig elé térdelek. - emlékszem vissza elbambulva. Gondolataimból Taylor hangja ránt vissza a valóságba:
- Drágám, minden rendben? Mintha, levert volna a víz. - aggódik értem a kedvesem, mire én Louis-ra nézek. Legnagyobb meglepetésemre találkozik a tekintetünk... Vajon mióta nézhet engem? Kérdőn pillant rám, mire beugrik, hogy valamit reflektálnom kéne Niall kérdésére.
- Hát, öhm... Izé, tehát az úgy volt... - válaszolnék, mire Lou közbevág:
- Azért mentünk fel a hotelszobába, mert összevesztünk valamin és nem akartunk mindenki előtt ordibálni. - vágja rá a tökéletesen megkomponált hazugságot, mire Eleanor grimaszol egyet, de végül folytatja az égősor felrakását a fára. Még szerencse, hogy nem mond semmit.
- Én a szomszéd szobából valami egészen mást hallottam. Csak nem azután az este után írtad a „No Control-t"? - kérdezi humorosan Niall, amivel elég kellemetlen helyzetbe hoz minket Louis-val. Nem, Niall nem azután az este után írta... Az egy másik eset volt.
- Tényleg apa, kiről szól a „No Control"? - veti fel Freddie. Na bazmeg, meg is felejtkeztem róla, hogy ő is itt ül a nappaliban.
- Anyádról. - vágja rá Louis. Az anyjáról? Mi is volt a neve? B-... B-... Bethany? Brittany?
- De hisz akkoriban még nem is ismertétek egymást Brianával... - gondolkodik el hangosan Eleanor. Áááh, Briana... Tényleg! Én nem vagyok ilyen naprakész, ha Lou exeiről van szó.
- Akkor rólad. - feleli Louis hadarva a barátnőjére nézve, aki ekkor távozik a helyiségből.

Kinyitom és elkezdem kipakolni a mosogatógépet. Az evőeszközöket a fiókba rakom, majd elkezdem törölgetni a tányérokat egy konyharuhával. Közben hallom Liam hangját a nappaliból, amint azt mondja:
- Freddie, kérlek mondd el, hogy érzed magad a ma este történtekkel kapcsolatban. - de válasz nem érkezik.
- Semmi baj, velünk nyugodtan megoszthatod, de nem erőltetünk semmit. - hallom meg Lottie megértést sugalló hangját. Még csak az hiányzik, hogy ez az egész „vendégség" hiábavaló legyen. Jó lenne már letudni ezt az egészet egyszer és mindenkorra. Kidugom a fejem a konyhából és közbeszólok:
- Persze, hogy nem, de csak nem azért rángattunk ide mindenkit, hogy csöndben üljünk.
- Te mit szólsz bele, onnan a konyhából? - szól vissza Harry, mire felvonom a szemöldököm. Kinek képzeli itt magát?
- Héj, vigyázz a szádra, ha a nejemhez beszélsz! - veti oda védelmezőn Louis, ami igencsak jól esik nekem, bár tudom, hogy csak azért csinálja, hogy Harry-t ingerelje.
- Miről beszélsz? Nem is a nejed, meg csak el sem jegyezted. - feleli Harry, aki ez egyszer igazat beszél. Minden nap eszembe jut, hogy mennyire vágyom egy gyémánt jegygyűrűre. Egy egész mappám van Pinterest-en az ötletekről már évek óta, amit naponta frissítek új képekkel.
- Na ez az, még el sem jegyeztél! -mondom, mire Louis válaszul csak grimaszol egyet. Tudom, hogy az agyára megyek már ezzel a témával, de nem érdekel, mert teljesen jogosan hozom fel mindig. Ennyi év után már igazán kijár nekem az a gyűrű.
- Hát... Igazából nagyon össze vagyok zavarodva, mert apa nem mond semmit és nagyon dühös. Nem értem, miért nem lehet elmondani nekem az igazat. - vág közbe Freddie, visszakanyarodva az eredeti témához. Ez egy érdekes beszélgetésnek ígérkezik, így kiülök hozzájuk a nappaliba.
- Nem vagyok dühös!! - kel ki magából Louis. - Nincs itt semmi probléma, nem is értem, minek ez a nagy felhajtás. - mondja, mire én a szememet forgatom. Az egyetlen, aki itt felhajtást csinál az ő.
- Hát, úgy tűnik, idén egy nappal korábban kezdődik a karácsony. - felelem.
- Kuss és inkább csináld a dolgod! - szól vissza Lou a lehető leglekezelőbb stílusában, mire ránézek azzal a gyilkos pillantásommal, amit ilyenkor kapni szokott, de végül otthagyom őket. Még hallom Harry hangját a háttérből, amint azt motyogja: „Bezzeg ha én mondtam volna...", miközben a mosókonyhába indulok, hogy elindítsak egy mosást. Nem értem, miért nem hagyják sosem, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, pedig én akkor is ott voltam, amikor Louis kitalálta, hogy menjünk el kettesben Rómába, én meg már annyira beleéltem magam, hogy végre évek óta először kiruccanunk valahova, és nem csak munka miatt, erre tessék. Kiderül, hogy csak azért kellett odautaznunk, mert Harry-nek valami Gucci rendezvényen kellett részt vennie, mi meg mentünk utána, mint a pulikutya. Mellesleg én is elmentem Harry-vel, - mert azért csak egy Gucci eseményről van szó, amit ha már úgyis ott vagyok nem hagyhatok ki - Louis-t meg otthagytuk, hadd rohadjon egyedül a hotelszobában, ha már így kicseszett velem. Arról nem is beszélve, amikor ezek ketten majdnem lebuktak, mert kora reggel kézen fogva sétáltak az utcán és nekem kellett visszarángatni őket a hotelbe, mielőtt még rajtakapják mindkettőjüket.