Tagadásban - l.s.

6

A teraszra érve, látom amint Lou fel-alá járkál, miközben cigizik és borostás állát dörzsöli. Még mindig ezt csinálja, amikor ideges. Közben feltűnik, hogy szakad a hó. Milyen fura ez Londonban. Évek óta nem láttam itthon havat.
- A fiam nem tudhatja meg. - jelenti ki, és nem kell megfordulnia ahhoz, hogy tudja én állok mögötte, már a lépteimből felismert.
- De hisz' már tudja. - felelem higgadtan, bár legszívesebben én is olyan hangnemben beszélnék vele, mint ahogyan ő beszélt mindenkivel az este folyamán.
- Dehogy tudja! - hárít, és már nem bírom tovább:
- Akkor most mi lesz? Letagadsz engem a fiad előtt? Minden együtt töltött percet letagadsz?
- Nem volt köztünk semmi. Liam is megmondta, fivérek voltunk. - még mindig nem hajlandó beismerni. Így nem jutunk semmire.
- Akkor is a fivéred voltam, amikor úton Sydney felé, a repülőn úgy nekem estél, hogy szétszaggattad az ingemet is? - emelem fel a hangom, felhozva egy közös emléket a sok közül. Kíváncsi vagyok, erre mit lép.
- Szavad sem lehet, utána vettem neked egy újat. - reflektál valami másra. És meg is érkeztünk: ha nem tud védekezni, elkezd beszélni valami teljesen lényegtelen dologról.
- Nem élhetsz örökké tagadásban. Legalább magadnak valld be, több volt köztünk, mint barátság. - vágom rá, mire ő feszülten beleszív a cigijébe.
- Nem. Volt. Köz-tünk. Több. - tagolja teljesen merev testtartással. Ez teljesen megszállott. Nem az én felfogóképességemmel van baj, hanem ő nem képes belátni az igazságot.
- És mi van azzal, amikor Chilében álneveket kellett kitalálnunk az egész bandámnak, hogy becsekkolhass velünk a hotelbe? - hozom fel azt a bizonyos estét, ami tudom, hogy neki is sokat jelentett. Nem állhatok le. Most nem.
- Te is tudod, hogy csak az első szóló albumodat mentem meghallgatni. Mindegyikőtöknél ott voltam. - mondja félvállról, mintha az egész nem lenne neki fontos.
- És a többiekkel is ugyanazt csináltad a hotelszobában, mint velem? - szegezem neki a kérdést, mert erre már tényleg nem tudok mit mondani. Louis ezt hallva nagy levegőt vesz, és azt válaszolja:
- Már akkor is megmondtam, hogy ami Chilében történik, az ott is marad. - úgy hadar, hogy szinte alig értem, amit mond. Ez veszett ügy, csak az időmet pazarlom, nem fogja bevallani.
- Mindegy, amúgy is tudom, hogy sosem voltam vagy leszek neked az első. - fakadok ki beletörődőn. - Régen is mindig másokat helyeztél előtérbe, csak a szexre voltam jó neked. Sosem szerettél engem igazán. - rázom a fejemet. Tudom, hogy ezen a ponton mondhatok már bármit, semmit sem fog változtatni a dolgon. Lou-ra tekintek, szinte remeg az idegtől: tudom, hogy robbanni készül.
- TE NYOMORULT ÁLLAT, SOSEM AKARTAM KÜLÖNBET NÁLAD!! - ordítja kikelve magából, és legnagyobb meglepetésemre egy lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot és megcsókol. Nagyra nyílt szemekkel meredek rá, idejét sem tudom, mikor láttam ilyen közelről az arcát, de végül visszacsókolok. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csináljuk, mindkettőnknek családja van, ráadásul odabent vannak. Épphogy ez végigfut az agyamon, Louis hirtelen elhúzódik, mintha csak hallotta volna előző gondolataimat. Szóval még mindig működik köztünk a telepátia... Zavartan elnéz, és azt motyogja:
- Ez nem történt meg... - majd sietős léptekkel elindul befelé.

Érzékelem, hogy Lou akciójától szinte mindenkinek elment az étvágya, senki nem szólal meg, ettől pedig kezd egyre kínosabbá válni a szituáció. Remek, egyszer csillogtathatnám meg a remek főző tehetségemet, de Louis-nak ezt is el kell szúrnia!
- Menjetek vissza nyugodtan a nappaliba, addig én feltakarítom ezt... - próbálok a lehető legkedvesebb hangnememben megszólalni, de a feszültségtől igen nehezemre esik.
- Segítek. - mosolyog rám Lottie, miközben Niall, Liam, Freddie, Oli és Taylor elhagyják az ebédlőt.
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálja! - fakadok ki rögtön neki, amint egyedül maradunk a helyiségben, miközben felállítom az eldőlt poharat.
- Teljes mértékben megértem, tudom milyen. Folyamatosan küzd és közben nem veszi észre, hogy nem velünk harcol, hanem saját magával. - Lotts elkezdi leszedni a koszos tányérokat az asztalról.
- Tedd csak őket a konyhapultra. - szólok oda neki, majd reflektálok mondatára: - Olyan hosszú ideje nem jött már fel ez a téma köztünk, azt hittem már rég túl van rajta. - huppanok le csalódottan az egyik székre és hirtelen jött felindulásból beleiszok egy random borospohárba az asztalról.
Lottie felsóhajt, miközben folytatja a pakolást, látom rajta, hogy épp azon gondolkodik, erre mit mondhatna.
- Te is tudod, hogy Harry mit hoz ki belőle. Akár mennyire is próbálja tagadni, ő egy meghatározó személy volt az életében... - ezt hallva veszek egy nagy levegőt, mire Lotts megértő pillantást intéz felém és folytatja: - Elhiszem, hogy nehéz neked ezt hallani, de te is tudod, hogy igazam van. - persze, hogy tudom, de iszonyúan nehéz ezzel újra és újra szembesülni, főleg úgy, hogy közben eltelt több, mint tíz év. Nem szólok semmit, csak grimaszolok egyet és bólintok.
- Csak tudod, rossz, hogy mindig a második vagyok neki. - bukik ki belőlem és közben érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe. Jaj, ne, most nem sírhatom el magam, inkább belekortyolok a boromba.
- Hogy lennél a második neki? Hisz téged választott! - feleli Lottie teljes meggyőződéssel, épp mikor meghalljuk Louis kiabálását a teraszról:
- Te nyomorult állat, sosem akartam különbet nálad!! - mindketten nagyra nyílt szemekkel meredünk egymásra. Lefogadom, ezt sem nekem címezte...
- Szerinted ezt hallották oda bent is? - érdeklődik Lou húga, mire felsóhajtok és felállok az asztaltól.
- Ezt ti is hallottátok? - ront be Oli az ebédlőbe, mire mindketten felé kapjuk a fejünket.
- Hát, reméltük, hogy ti nem... - válaszol kettőnk helyett azonnal Lottie.
- Mindent kibaszott tisztán hallottunk, hisz a nappaliból is nyílik egy ajtó a teraszra. - mondja, ezután magunkra hagy minket, mi pedig nem sokkal később követjük őt és csatlakozunk a többiekhez a nappaliban.
Odabent kínos csend fogat minket. Mindenki megmerevedve bámul a terasz felé. A picsába, miért ilyen szar a szigetelés? Ez lesz a jövő évi projekt, mondom is Lou-nak... Feltéve, ha ezután együtt maradunk.
Úgy döntök, nekikezdek a fadíszítésnek, hogy legalább azzal haladjunk. Ki tudja, meddig tart még ez az este... Hamar elkezd idegesíteni a minket körülvevő csönd, így biccentek egyet Oli felé, hogy dobjon be valami témát és szerencsére veszi a lapot:
- Öhm... Na és, nőkkel hogy álltok? - kérdezi a srácoktól. Hát, nem éppen erre gondoltam. Látom, amint Niall felvonja a szemöldökét, Liam pedig a homlokát ráncolja. Ez nem talált. Még mielőtt bárki válaszolhatna, Freddie-ből hirtelen kibukik egy teljesen abszurd kérdés:
- Akkor ezek után Harry bácsit apunak kéne szólítanom? - még csak az hiányzik! Úgy tűnik, Louis-nak sikerült kellőképpen összezavarnia őt. Épp, hogy e gondolat megfogalmazódik a fejemben, belép a helyiségbe az említett személy, így szerencsére nem kell megválaszolnunk Freddie kérdését. Lou leül a kanapéra, az este folyamán most először és zavartan megdörzsöli borostás állát. Olyan csapzottan néz ki és a gatyáját húzogatja... Lehet az új boxerét vette fel, amiből elfelejtettem kivágni a címkét, és az csikizi?
- Na, most mi van? Mi ez a nagy csönd? Eddig be sem állt a szátok... - szólal meg flegmán, mire én csak grimaszolok egyet és felrakok egy arany üveggömböt a fára. Még van képe így beszélni? Eleve ő teremtette a kínos szituációt. Harry csatlakozik hozzánk a teraszról és feltűnően Lou-t vizslatja, zavart arckifejezéssel. Itt biztos történt valami... Közben hallom, hogy kimosott a mosógép, ezért félbehagyom a fa díszítését és bemegyek a mosókonyhába, hogy átpakoljam a szárítógépbe a ruhákat. Annyira feldúlt vagyok, hogy kusza gondolataimat rögtön ki is mondom, abban a hitben, hogy senki nem hall engem:
- Nem hiszem el, hogy ennyi idő után sem tudja kiverni őt a fejéből, pedig én akkor is ott voltam neki, amikor Harry-vel szakítottak és Louis olyan részeg volt, hogy összehányta az egész nappalit. Akkor ki takarított utána? - egy árnyékot pillantok meg magam előtt, mire felnézek és hirtelen Taylorral találom szembe magam, aki értetlen fejjel áll az ajtóban. Egy pillanatra meglepődök, de ahelyett, hogy szabadkozni kezdenék, csak folytatom tovább a mondandómat: - Hát megsúgom, nem az urad...

***
egy nap kihagyás után, itt is a folytatás. mi a véleményetek lou és haz beszélgetéséről? louis nagyon tagadja a dolgokat, szerintetek hogyan fut tovább a cselekményszál? mindenképp írjátok meg nekünk, kíváncsiak vagyunk, hogy ti hogy látjátok! :)
/louis' little shit & v./