Tagadásban - l.s.

Epilógus

Besietek a nappaliba, majd ledobom magam a kanapéra és egy kicsit megigazgatom a nadrágomban a dolgokat. Nem hiszem el, hogy még mindig ilyen hatással van rám. Miért áll rá a farkam? Koncentrálj Tommo, koncentrálj! Várjunk csak... Miért van mindenki kussban?
- Na, most mi van? Mi ez a nagy csönd? Eddig be sem állt a szátok... - nézek rájuk kérdőn, de választ nem kapok. Közben Haz is bejön a teraszról és érzékelem, hogy engem bámul, de én inkább felé se nézek. Látom, hogy El-nek feltűnik valami, mert szúrós tekintettel méreget bennünket, de nem szól semmit, csak tovább díszíti a fát. Tudom, hogy nem úszom meg, ebből még kurva nagy veszekedés lesz. Ezután kimegy, isten tudja, mit csinálni, de jobb is, most valahogy feszélyez a jelenléte. Pár másodperc múlva Harry kis barátnője is eltűnik a nappaliból, de nem foglalkozom vele sokat.
- Apa, mi van ezekkel a képekkel? - hallom meg a semmiből Freddie hangját. Ne kezd megint... El ne kezdd! Az idegtől remegve felé fordulok és látom amint felém tartja a telefonját. Minek vettem neki egyáltalán okostelefont? Egy szar, nyomógombos Nokia kellett volna neki.
- Úgy nézel Harry bácsira, mint ahogyan a romantikus filmekben szoktak... - jelenti ki a fiam, mire rávágom az első dolgot, ami eszembe jut:
- Ez AI, - pattanok fel a kanapéról - manapság már olyan élethűre megcsinálják ezeket, hogy el sem tudod dönteni róluk, hogy igaziak-e vagy sem. Erről jut eszembe, még mikor Harry levágatta a haját, én sem tudtam eldönteni a képek alapján... - bazmeg, lehet nem kellett volna felhoznom őt. Na, mindegy biztos fel sem tűnt nekik. Látom, amint Harry megforgatja a szemét, nekem pedig kezd eldurranni az agyam... Libabőr fut végig a karomon, amint ezernyi pillanatkép villan fel lelki szemeim előtt kettőnkről: látom, amint felvarrják ránk az első közös tetkónkat, majd később az összes többit... Azt már nem! - Emlékszem, egy időben az egész Twitter azzal volt tele, hogy nekem és Harry-nek páros tetkóink vannak. Néha az emberek hajlamosak belemagyarázni mindenféle történeteket, hogy ez a sok szar a karomon mit jelent, de ilyenről szó sincs. Ez például - a jobb karomra mutatok - csak egy iránytű, ami mögött abszolút nincs semmiféle jelentés. Ha így fordítom, akkor 3D-s, ha pedig a másik irányba, akkor 2. Értitek, mit mondok... És az „otthon" felé mutat, hát nem édes? - magyarázásom közben El visszatér köreinkbe és folytatja a díszítést, Taylor pedig visszaül Harry mellé. - A kötél itt a csuklómon, hogy miért van itt? Nem tudnám megmondani... Alig emlékszem arra, ahogy csináltattam, arra meg pláne nem, hogy miért... Aztán itt a tőr a másikon, ami mögött megint nincs semmi jelentés. Van kb. száz tetkó, ami nagyon gyakori és a tőr az egyike azoknak. Láttam pár emberen és azt gondoltam: „Jó lesz nekem egy ilyen". - látom, amint a többik értetlenül állnak a szituációhoz, páran a homlokukat ráncolják, míg mások grimaszolnak. Mi van, hát nem ezt akartátok? Itt a magyarázat. Beugrik, amint Hazzel vagyok, miközben felvarrják a lábára a „Brasil!" tetkóját, amikor Rio-ban turnéztunk a bandával. Az az út, a kenyér szállító furgonban... - Aztán meg arról spekuláltak, hogy Harry-vel smároltunk a kocsiban, amikor a Krisztus-szoborhoz mentünk Rio-ban. Mekkora baromság! Csak Calippo-t ettünk, azért cuppogtunk a videóban. Ti is ott voltatok, srácok. Ez így nincs meg? - kérdezem a többiektől, miközben fel, s alá járkálok a nappaliban, de senki nem veszi fel velem a szemkontaktust.
- Taylor, nem mutatsz egy képet a kicsiről? Hány éves is most? - szólal meg a semmiből Eleanor, mire kérdőn felvonom a szemöldököm. Mégis, hogy jön ez ide? Tudom, hogy El hosszú idő óta gyereket akar, de ezzel nem jut előbbre...
- Nem rég múlt kettő. - mondja Taylor, miközben előveszi a telefonját. - Nézd! - azzal Eleanor felé tartja a képernyőjét, amin felvillan a háttérképe, mire én rögtön elkapom a fejemet.
- Milyen kis fürtös! Harry, ha jól emlékszem neked is volt ilyen hosszú hajad, nem? Lou, gyere csak ide, nem nézed meg? - mosolyog rám El, rajtam meg hirtelen átfut az ideg.
- Isten ments... - morgom és a beszélgetés felidéz bennem egy régi emléket. Látom magam előtt, amint Harry-vel az ágyban fekszünk a hotelszobánkban valamelyik koncert utáni reggel, miközben arról áradozik nekem, hogy mennyire örülne egyszer egy közös gyereknek. Már akkoriban abszurdnak találtam ezt a dolgot, de végül belementem vele a fantáziálásba. „És mi lenne a neve?" - vetette fel, én pedig életemben először elgondolkodtam ezen a kérdésen. „Eddie... Eddie Tomlinson" - feleltem kis idő után. „Tomlinson? Miért pont a te nevedet kapná?" - kérdezte értetlenül Haz, mire azt feleltem: „Mert én hordom a nadrágot. Ez ilyen egyszerű." - nem értettem, számára hogy nem egyértelmű. „Mégis mindig nadrág nélkül flangálsz a lakásban!" - vágta rá, nekem pedig nyilván erre is volt valami frappáns válaszom: „Az lehet, de rajtad most az én pólóm van." - egy hirtelen fejrázással észhez térítem magam. Az nem úgy volt! - Emlékeztek, amikor a rajongók folyton arról beszéltek, hogy cserélgetjük a ruháinkat Harry-vel? Nyilván ugyan olyan ruháink voltak, mivel valaki olyan megszállott volt, hogy mindig leutánozott. Nem így volt? - nézek Haz felé, aki csak a fejét fogja és sóhajt egyet.
- Még, hogy én vagyok megszállott... - hallom halk motyogását. - Végül is most is én csinálom a fesztivált... - érzem, amint elönt a düh. Hogy mer megjegyzéseket tenni az én házamban? Amúgy csak nekem van melegem? Biztos megint Eleanor felrakta a fűtést, pedig már ezerszer megmondtam neki, hogy nem mehet 23 fok fölé a hőmérséklet... Leveszem a pulcsimat, közben Harry kezére pillantok. Még mindig hordja a gyűrűket, amiket tőlem kapott... De miért kapott tőlem gyűrűket? Ja igen, az egyiket azért, mert megfogadtunk valamit, amire már nem teljesen emlékszem. Mintha olyasmi rémlene, hogy sosem hagyjuk el egymást vagy mindig hűségesek leszünk? Mi is volt belegravírozva? Béke vagy szeretet? A sok szívástól nem a régi már a memóriám. A másikat meg nem valami nyaralásról hoztam? Jamaica? Ja, nem az valami más volt. Hm, Jamaica... Mi is történt Jamaicában? Mindegy, hol is tartottam?
- Persze, még a gyűrűit is én vettem neki. - kezdek bele ismét a mondandómba szarkasztikus hangnemben, mire Oli megszólal:
- Hallod, neked amúgy honnan jönnek ezek? Annyira kíváncsi vagyok a gondolatmenetedre, de nekem nem áll össze a kép. - mit pofázik itt a Kis Vuk?
- Úgy csinálsz, mintha nem lettél volna ott mindenhol. Hadd, ne kelljen már elmagyaráznom ezt pont neked. - vágom rá, felemelve a hangomat. - Tehát, hol is tartottam...
- Igazság szerint, én lassan menni készülök. - áll fel a kanapéról Niall, mire hirtelen elé állok.
- Hova olyan sietősen, barátom? Csak nem menni készülsz? Még nem fejeztem be... - azzal a vállánál fogva visszanyomom őt az ülőhelyére, ahonnan épp most állt fel. - Oli, hozz neki még egy sört! - szólok oda a vörösnek.
- Szívem, ne legyél agresszív, már hányszor kértem tőled. Ezért nem szabad az alkoholra rászívnod... - szól közbe El a fa mellől, mire felé kapom a fejemet.
- Most ne szólj bele! - hadarom. - Na, akkor kezdjük újra, hol is tartottam?... Ja igen, Jamaicánál! - válaszolom meg a saját kérdésemet, a többiek pedig nagyra nyitják a szemüket a hallottakon. Mi van, nem tartották velem a tempót? Szerintem nagyon érthetően magyaráztam. - Ott voltam Jamaicában, és csak akkor értesültem arról, hogy Haz... akarom mondani, Harry épp ott dolgozik az albumán, amikor én már hazaértem. Ennyi az egész. - magyarázom csípőre tett kézzel.
- Na jó, ez már tényleg több a soknál... - sóhajt fel Harry, mire én még idegesebb leszek. Sosem szerettem, amikor ellent mondott nekem. Inkább figyelmen kívül hagyom és folytatom valami egészen mással:
- Aztán ott van az a kép, amin Harry próbál leütni egy legyet a turnébusz ablakán. - hozom fel, magam sem tudom honnan. - Milyen nevet is adtak neki a rajongók? Titanic?
- De miért úgy szálltál ki a buszból, hogy szét volt karmolva a hátad? - kérdezi Li, mire lever a víz.
- Elvileg a fanok, akik kint álltak még kiabálni is hallottak titeket... - teszi hozzá Niall. Most meg tudnám ölni. Ment volna inkább haza.
- Hát... Mert az nem is egy légy volt, hanem egy dongó. Lódarázs. Tudjátok, hogy Harry allergiás rá, úgyhogy próbáltam őt védeni és szétcsípte a hátamat. - próbálom kivágni magamat, és látom amint Eleanor a kezébe veszi a gyújtómat és begyújt a kandallóba. - Persze, te meg még gyújtsál be! Nincs elég meleg itt bent... - morgok rá El-re, mire ő homlokráncolva válaszol:
- Csak neked van meleged, mert a kis történeteiden úgy fel tudod baszni magad. Eleve nem is tudom már, hogyan keveredtünk ide, de ha már itt tartunk, van ötleted miért van tele a „For You-m" Harry-s videókkal? Mert nem én nézegetem őket, az biztos, de szerintem nem is Oli.
- Rágalom! - vágom rá gondolkodás nélkül.
- Biztos a kutyák lehettek... - motyogja Harry, de tisztán hallom, amit mond, és még jobban felkúr.
- Pofázz még bele! Az egészet te kezdted és még neked áll feljebb?! - kiáltok rá, mire ő is felemeli a hangját:
- Én? Ezt fejtsd már ki, az isten szerelmére!
- Igen, te! Amikor belém futottál a férfimosdóban az X-Factor stúdiójában. - hozom fel az első dolgot, ami eszembe jut. - Aztán, amikor azt mondtad én vagyok az első igazi crush-od. Mégis ki talál ki ilyet? Annyira felbaszol, komolyan, régen is mindig ezt csináltad! Nem csoda, hogy megromlott a kapcso-...
- Csihadj már! - vág közbe Haz. - Miért kell ordibálni és a régi sérelmeidet felhozni?
- SUUN!! Bezzeg régen nem csitítgattál... - a picsába, elszóltam magam. Amikor ideges vagyok, sosem gondolkodom, mielőtt kinyitnám a számat. - A stúdióban. - teszem hozzá gyorsan, hogy mentsem a menthetőt, de belegondolva, így még rosszabbul hangzik. Nem mintha, nem keféltünk volna számtalanszor a stúdióban is. Miket beszélsz, Tommo?!
- Na jó, nekem ebből elegem van. Gyere drágám, haza megyünk. - áll fel Harry, megfogva Taylor kezét, és elkezdi kifelé vezetni őt az előszobába.
- És akkor, hol volt a kis barátnőd, amikor... - nem folytatom, mert látom, hogy nem figyelnek rám, ezért utánuk iramodom és úgy találom, hogy ha nem kerülöm meg a kanapét, úgy gyorsabb, de ekkor megbotlom valami zsinórban és eltaknyolok a padlón.
- LOU, A KARÁCSONYFA!! - hallom meg magam mögül El hangját, de nem is törődve a ténnyel, hogy felborítottam a fát, felpattanok, átmászok a kanapén Ni és Liam között, majd a bejárati ajtóhoz rohanok, és bezárom. Felmutatom a kulcsot, majd azt mondom:
- Senki nem megy sehová. - ingatom a fejem, mire megjelenik a helyiségben Oli:
- Inkább üljetek még vissza kicsit. Ha elmentek, csak rosszabb lesz...
- Kinek? - kérdezi ingerülten Harry, de végül eleget téve a kérésnek, visszamennek a nappaliba, én pedig követem őket.
- Na jó, szívem, most már tényleg elég legyen... - hallom meg Eleanor-t, amint a díszeket szedegeti fel a padlóról. - Elrontod mindenki karácsonyát.
- Áh, már elmúlt éjfél. Boldog szülinapot, Louis! - mondja Niall az órájára pillantva. Bazmeg, te kobold.
- Milyen jó, hogy újra együtt a csapat, legalább együtt ünnepelhetünk. - próbája oldani a feszültséget Lottie, nem sok sikerrel.
- Tehát... Ha hagyjátok, hogy megválaszoljam a fiam kérdését... Ami mi is volt, Freddie? - nézek felé, mire felkapja a fejét a telefonjából. - Te nem figyeltél rám, egész idő alatt? Most akkor kezdjem elölről? - vonom kérdőre.
- Csak azt ne... - mondja El, de én figyelmen kívül hagyom és ismét belekezdek:
- Szóval a képek, amiket láttál... - ekkor egy pofon csattan az arcomon a barátnőm keze által, mire oldalra bicsaklik a fejem. A picsába, ez nem volt kicsi. Mindenki síri csöndben, ledermedve várja, hogy mi lesz a folytatás. Majd adok én nekik folytatást: - mind AI volt. - fejezem be az előző mondatomat. - Tudod... Mesterséges intelligencia, ez úgy működik...
- És az is AI volt, amikor előbb, lesmároltál a teraszon?! - emeli fel a hangját Haz, mire megmerevedek és idegtől remegve, lassan felé emelem a fejemet. Az egész társaság elkussol, én pedig körbe nézek: Liam és Oli értetlen fejet vág, El és Lotts a fejüket fogják, Niall köztem és Harry közt kapkodja a tekintetét, Taylor pedig teljesen meg van döbbenve. Látom, hogy Freddie kezéből is eltűnt a kurva telefon, pont mikor a legnagyobb szükség lenne arra, hogy valami elterelje a figyelmét. Nincs menekvés...
- Na jó, és akkor, mi van ha úgy volt?

***
epilógus?! hát ezt mi magunk is alig hisszük el, olyannyira, hogy nem valószínű, hogy itt befejeztük a sztorit, már van egy csomó ötlet a fejünkben a folytatással kapcsolatban, ami egy új könyv formájában lesz majd publikálva. de ne aggódjatok, mindenről update-elünk majd titeket, csak tartunk egy kis szünetet! :) írjátok meg hogy tetszett nektek ez a short story és minden érthető volt-e! minden szemszög felismerhető volt vagy valamit változtassunk a felépítésen? van esetleg ötletetek, hogy mivel indul majd a folytatás? kíváncsian várjuk a véleményeteket, visszajelzéseiteket. ha bármi kérdésetek van, bátran írjátok meg nekünk! :)
kellemes ünnepeket és boldog születésnapot louis! <33
/louis' little shit & v./