Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

VI. fejezet

Hana

Eltelt némi idő, mire sikerült összeraknom a képet, hogy mi történt itt és, hogy mivel is vádol pontosan ez az idióta. Miért hiszi azt mindig mindenki, hogy minden körülötte forog?

Kezd ebből elegem lenni.

-Mindjárt ideér a rendőrség. – ült le mellém azt hiszem Jin. Nem feleltem. – Én nem hiszem, hogy te voltál, de attól még potenciális gyanúsított vagy.

-Ja, tudom. – válaszoltam végül közömbösen.

-Nem hívtál fel. – váltott témát. Erre már rá pillantottam.

-Miért kellett volna? – vontam fel értetlenül szemöldököm.

-Mert megadtam a számom. – vigyorgott.

-És? Nem én kértem el. – felnevetett.

-Tudod hány lány lenne a helyedben?

-Ja... Minji is valami hasonlót mondott. – forgattam meg a szemeimet.

-Minji? A barátnőd? – érdeklődött.

-Mondhatni. – lényegében az egyetlen igazi emberi kapcsolatom.

-És? Felhívsz majd? – támaszkodott térdére. Egész aranyos. Megráztam a fejem. – Miért nem?

-Azon gondolkodtam, hogy inkább eladom. – mosolyogtam rá kötekedően, mire felnevetett.

-Nem is vagy te olyan harapós. Hogy is mondják, ugat a kutya, de nem harap?

-Szeretnél tenni egy próbát? – fintorogtam rá.

-Hogyan lettél Jennie testőre?

-Huh... éles váltás. – néztem rá meglepetten a kérdés hallatán, de úgy tűnt komolyan érdekli a válasz. – Hivatalosan csak az asszisztense voltam. De lényegében, úgy ahogy bárkiből testőr lesz. Neki védelem kellett, nekem pedig munka.

-Jó, de miért nem egy hivatásos testőrt fogadott fel? Hány éves is voltál akkor? 19?

-18. – javítottam ki. – És nem tudom. Ő azt mondta, azért mert elege van az állandó felügyeletből és hogy nem kell neki több érzelemmentes férfi. – felnevettem. – Őt idézve jobb lenne ha nő kísérne el a női mosdóba.

-Érthető... én is jobban örülnék neki. – megforgattam szemeim. Tényleg ez a fickó lenne itt mellettem az ország egyik kedvence?

-Jin! Gyere! – szakította félbe dialektusunkat az ajtóban felbukkanó Jungkook. – Itt vannak a rendőrök.

-Megyek már. – pattant fel mellöllem és a fiúhoz sietett. Jungkook egy megvető pillantást vetett rám, majd ott hagytak a kispadon.

-A zsaruk veled is beszélni akarnak. – bukkant fel némi idő elteltével Jin az ajtóba.

-Velem? Miért? Csak nézzék meg a felvételt...

-Már megnézték, tanúként kellenél.

-Már megint? – horkantam fel kissé harapósan. Miért mindig én vagyok a tanú? – A közelbe se voltam...

-Csak gyere, most tényleg csak néhány kérdés. – felsóhajtottam és egy szemforgatás kíséretében felálltam és követtem Jint vissza a teremben. – Erre gyere. – mutatott a rendőrökkel teli asztalra és maga elé engedett.

-Erre valahogy magamtól is rájöttem... – morogtam szarkasztikus vigyorral és hangom egyértelműen kifejezete nem tetszésemet.

-Tényleg nem fog sokáig tartani. Sajnálom, hogy most is bele kell kevernünk ebbe, de csak egy kis segítség kéne. – mosolygott rám kedvesen.