Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXXII. fejezet

Hana

JK szüleihez, már taxival mentünk, főleg azért, mert az eső még most se állt el, és úgy tűnt, hogy már ma nem is fog. Az utcák elég kihaltak voltak, akik pedig kimerészkedtek, mind esernyővel sétáltak a vizes járdán.

-Sajnálom... nem pont így terveztem.

-Mit is? – fordultam JK felé, mert őszintén nem nagyon figyeltem.

-A napot... hogy végül beragadtunk a cukrászdába.

-Ugyan már! Egyébként is... jól éreztem magam. – vallottam be az igazat.

-Ezt most ugye nem csak kedvességből mondod? – csillant vidámság azonnal a szemébe. Megráztam a fejem.

-Egyébként, nem mintha kedves lennék.

-Mi az, hogy nem? Az egyik legkedvesebb ember vagy akit ismerek!

-Akkor nem lehet valami sok ismerősöd. – fordultam ismét az ablak felé és témát váltottam. – Szeretsz itt lenni? Mármint a városban.

-Persze. Ez az otthonom. Szeretem Szöult, de az mindig csak egy zajos város lesz nekem.

-Pedig ez is elég zajos... nem sok különbséget látok a két város közt.

-Lehet, hogy zajos, de ez az otthonom és szeretem. – mosolygott melegen. Látszott rajta, hogy fontos neki ez a város. – És te? Szereted Szöult? – megráztam a fejem.

-Persze, a belváros nagyon szép... de minden más – sóhajtottam fel. – Meghát én egy kisvárosban éltem elég sokáig. Az egy békés, nyugodt hely volt.

-Nem Szöulban születtél? – kérdezte meglepetten.

-Nem... igazából még csak a közelébe se. A ház amiben éltem el volt zárva a külvilágtól. Hatalmas kertje volt és anyával mindig kint ültünk a cseresznyefa alatt. Tavasszal nagyon szél volt. – eszembe jutottak azok a napok amikor még anyával ketten voltunk. – Mindig énekelt nekem. – mosolyodtam el. – Nagyon szépen tudott énekelni. Mielőtt megismerkedett volna apával énekesnő volt egy bárban. – elszorult a szívem. Ha akkor nem szerettek volna, anya még mindig élne. Jobb életet érdemelt. Ő volt a legkedvesebb ember akit ismertem.

JK nem mondott semmit, én pedig ezt egyáltalán nem bántam. Biztos vagyok benne, hogy sok kérdése lett volna, de nem mondott semmit. Csak némán ült mellettem, és csak akkor szólalt meg mikor megérkeztünk, ő pedig ki fizette a taxit.

-Ta-da! Hogy tetszik? – mutatott rá vidáman a kapura.

-Öhm... igazán szép kerítés.

-Hát ez nem igaz... – olvadt le a mosoly az arcáról. – Nem tudnál legalább egyszer normálisan viselkedni? – vágta be a hisztit. Fasza...

-Miért mit kellett volna mondanom? Én komolyan gondoltam... igazán kifinomultnak tűnik a fenyőfa csiszolása, és a festés is precíz munka.

-Ne mond hogy te még ehhez is értesz... – tátotta el a száját.

-Nem, csak mondtam valami hangzatosat.

-Eszem megáll! – nevetett fel. – Tudod ha nem lennél, ki kéne találni téged. Gyere, menjünk be! Megmutatom neked a szobám!

-Mit kezdjek a szobáddal?

-Mondjuk mutass felé egy kis érdeklődést... van Marvel gyűjtemények! Uh! Amúgy Harley Queen is megvan... most már. – kacsintott rám és beírva a kapu kódot beléptünk az udvarra. Nem volt valami nagy a kert, de igazán hangulatos volt cserébe. A kerítés oldalában virágok voltak és egy barackfa állt a terasz közelében.