Jókor Rossz Helyen [BTS - Jungkook]

XXXI. fejezet

Hana

Az éjszaka elég sokáig nem bírtam elaludni, mert hiába tettem neki ’ígéretet’ még mindig kételkedem benne. Egyszer már csalódtam benne, és hiába nem haragszom már rá, a bizalom az mégis csak más. Nálam pedig alapból nehezen elérhető és törékenyebb, mint bármi.

-Látom végre felkeltél!

-Te... miért vagy még itt? – mértem végig értetlenül JK-t. Egyáltalán mennyi az idő?

-Mert itt aludtam! – felelte izgatottan, mintha ez válasz lett volna a kérdésre.

-Igen, erre emlékszem... de miért vagy MÉG itt? – nyomatékosítottam a kérdést.

-Öhm... vártam, hogy felébredj. Amúgy van reggeli, éhes vagy? Kijössz, behozzam? – nem feleltem, csak értetlenül pislogtam rá, amit ő válasznak vett. – Oké, akkor behozom! – fordult ki az ajtón és pár pillanattal később egy tálcával tért vissza és le tette rám. Értetlenül végig mértem az ételt, majd őt. Most mi történik? Végül elvettem egy pirítóst, de még mindig nem vettem le tekintetem a fiúról.

-Mi ez az egész?

-Hát... tojás, bacon meg pi...

-Igen erre magamtól is rájöttem!

-Akkor mi a kérdés?

-Te...

-Én?

-Igen... és a viselkedésed.

-Csak izgatott vagyok. Ma végre láthatom a szüleimet, ráadásul randim van a környék legszebb lányával! – kacsintott rám, nekem pedig halvány pír szökött az arcomba. Mi a fene van velem? Miért hoz zavarba egy ilyen klisés szöveg? – Mi az?

-Semmi. – köszörültem meg a torkom.

-Akkor jó! Mit szeretnél ma csinálni? Nagyon sok ötletem van. Gondoltam elsőnek elmehetnénk vásárolni, aztán ha ettünk, megmutatom neked a várost, meg elmehetünk fagyizni, állatkertbe... meg mondjuk ki a partra is. – izgatottságát látva elmosolyodtam. Mégis miért hozza lázba annyira, hogy velem randizhat? Oké, hogy ő lesz az első aki erre engedélyt kapott, de eddig is álandóan vele voltam.

-Mi az? – vontam fel kérdőn szemöldököm  döbbent tekintetét látva.

-Te mosolyogsz... – állapította meg a nyilvánvalót.

-Igen, szoktam.

-Nem... vagyis lehet... de én még eddig nem láttalak mosolyogni! Furcsa, és...

-Ne már! – takartam el arcom zavartan. – Mosolyogtam már előtted is! Ne bámulj.

-Ne haragudj... csak jól áll. Mosolyoghatnál többet is.

-Atyám. – vettem el a kezem arcom elől.

-Sajnálom ha kellemetlen helyzetbe hoztalak... nem akartam. Csak nagyon megleptél.

-Nem tanítottak meg a szüleid, hogy nem illik másokat bámulni?

-De igen. – kuncogott, amiből tudtam, hogy valami olyasmire gondolt, ami nekem megint nem tetszett volna.

-Remek! Akkor most kifele a szobámból, mert fel akarok öltözni!

-Előttem is átöltözhetsz! – mondta vigyorogva, majd elvörösödött. Komolyan? Zavarba hozta saját magát?

-Hihetetlen vagy...

-Jó, na! Nem gondoltam végig! – állt egyik lábáról a másikra.

-Ki mész még ma?

-Igen, persze! – indult volna el, de az ajtóban megállt. – Még annyi csak, hogy ma nem a testőröm leszel! Megtiltom neked, hogy az legyél! Ma csak egy lány vagy és úgy is öltözz fel mint egy lány!