26.fejezet

654 35 0
                                    

Dominik csak nézte az ágyból ahogyan Olivia egy kis pizsamában beér a szobába, és bebújik mellé az ágyba.
Szinte egyszerre fordultak egymás felé, amin mind a ketten csak mosolyogtak.
-Mit szeretnél nézni?
-Hát legyen valami sorozat. Benne vagy?
-Benne. Azokat én is szeretem.-Dominik csak bólintott mire Olivia csak felült az ágyba és már nyúlt is a távirányítóért, ami mellette volt az éjjeliszekrényen. Dominik csak nézte a nőt ahogyan a sejmes bőre kilátszik a piszamája alól. Csak egy trikó és egy nadrág volt rajta, és minden vágya az volt, hogy újra megérinthesse, és érezhesse az ujjai alatt a puha bőrét.
-Mi az?-támaszkodott neki a párnának a nő, és egy apró mosollyal az arcán nézett rá a férfira.
-Semmi, csak néztelek. Talán baj?- Már Dominik is feljebb ült az ágyon, és kicsit közelebb hajolt hozzá.
-Nem szeretem ha bámulnak.
-Nem bámultalak. Csak néztelek, az más.
-És ugyan miben is más? Nem egy és ugyan az?
-Nem. Mert én nem csak simán bámultalak. Hanem néztem a puha bőrödet, amin annyira szereted az ajkaimat.-Dominik látta hogy Olivia egy kicsit elpirul, és ez számára többet jelentett mindennél.
-És ezt honnan is vetted? Szerintem ilyet nem mondtam.-csak egy kicsit elnevette magát, de pillanatok alatt már a nő felett is térdelt.

Olivia csak nagy szemekkel nézett a férfira aki egyre közelebb hajolt hozzá.
-Csak nem elakadt a szavad Liv?-már szinte csak milliméterek választották el az ajkaikat egymástól, de egyikük sem mozdult hogy azt a kis távolságot megszüntesse.
-Ugyan mitől?- amint ezt kimondta, a férfi gyengéden kezdte el simogatni a vállánál le végig a kezén. Olivia csak lehunyt szemmel élvezte ahogyan a focista apró csókokat kezdett el az arcára és a nyakára adni, míg a kezével lassan vissza felé is végig simította a karját.
Egy kicsit oldalra döntötte a fejét hogy jobban hozzá férjen a nyakához, azonban Dominik újra az arcát vette célba.
-Mondjuk ettől.-hallotta meg a férfi halk hangját a fülébe, de válaszolni már nem volt ideje, mert végre már az ajkain érezte a férfi száját.
Nem volt erőszakos, de mégis volt benne valami vadság, amit Olivia annyira szeretett. Csak szorosan átfogta a nyakát, és egyre jobban kezdte el elményíteni a csókot.
Dominik egyik keze már az oldalán simított végig, míg a másikkal mellette támaszkodott.
Olivia amint megérezte a férfi kezét a hátán csak lassan előrébb dőlt, így ő már a lábai mellett térdelt.
Egyre jobban érezték a vágyat ami mind a kettejüket kezdte felperzseli. Olivia csak felemelte a kezét hogy könnyebben megtudjon szabadulni a felsőjétől, amit a focista csak elhajított valahová a szobába. Ideje sem volt hogy ő vegye le a férfi pólóját, mert ő pillanatok alatt már szabadult is meg testét takaró anyagtól, ami ugyan úgy végezte mint az övé.
Újra egymás ajkainak estek, mintha most érezték volna ezt először.
Érezte hogy Dominik óvatosan lefekteti az ágyra, és gyengéden betakarja a testével.
Egyre jobban forrósodott köztük a levegő a szobában, főleg miután lekerültek a testükről még takaró apró kis anyagok.
Olivia csak megtámaszkodott a férfi kemény mellkasán, miközben ő combjain járatta fel le a kezeit.
Egyre jobban és jobban hajszolták egymást a kielégülés felé, amire mind a ketten vágytak.
Olivia érezte ahogyan a férfi megemeli a lábait, ezzel arra késztette hogy előre hajoljon ,rá a focista mellkasára.
Amint a mellkasuk össze ért és ő megtámaszkodott a férfi feje mellett, Dominik már át is vette az irányítást.
A szoba csendjét az apró sóhajok és nyögések mellett, már egyre jobban kezdte betölteni a vágyuk hangja.
Olivia ajkait már egyre több apró sikoly hagyta el, ezzel jelezve a férfinak, hogy egyre közelebb van már az eufórikus érzés felé.

Dominik hangosan nyögött fel, amint a testét átjárta az a jól eső érzés ,amire már egy ideje várt. A kezei még mindig Olivia hátán voltak, és érezte ahogyan a nő melkassa gyorsan fel és le emelkedik ahogyan szorosan tartja a karjaiban.
Lassan végigsimított Olivia hátán, és még azt is érezte ahogyan a nőt kirázta a hideg, amikor a gerince mentén végighúzta az ujját.
Amikor Olivia lefeküdt mellé, Dominik egyből oldalra fordult, így szemben feküdt vele.
-Úgy látszik szólnom kell Koppnak hogy játszassa veled végig mind a 90 percet.-Dominikból csak egy apró kuncogás tört elő, amikor Olivia mosolyogva nézett rá.
-Nem úgy tűnt mint aki annyira bánta volna az előbbit. Úgy látszik még felolvasztania is sikerült a fagyos testedet.-simított újra végig Olivia kézen, ami még mindig forró volt.
-Nagyon szemtelen vagy. Ha már itt tartunk, rád férne újra egy zuhany.-most Olivián volt a sor, hogy az izzadt haját kiseperje a homlokából. Dominik csak lehunyta a szemét amikor megérezte a nő apró ujjait, ahogyan a homlokáról eltűri a hajtincseit.
-Igazad van. Menjünk.-kapta el a nő kezét és gyorsan oda húzta magához. Olivia csak elnevette magát, miközben Dominik vele együtt átfordult az ágyban. Azonban a férfi arra nem számított hogy elméri az ágyat, és a puha matrac helyet, egy kemény felületre esnek le. Szerencsére még időben sikerült úgy esniük, hogy ő legyen alul, így a nőt annyira nem ütötte meg.
-Au..
-Oo basszus. Ez fájt.-tette a kezét a feje alá, hiszen az elég nagyot koppant a földön.
-Jól vagy?- Olivia hangjában aggódást vélt hallani, azonban amikor ránézett ő csak rajta feküdt újra, és alig bírta a nevetést vissza tartani.
-Kemény a padló.
-Majd szerzek neked oda valami puha szőnyeget. Még egy ilyen mutatvány és betörik majd az a szép fejed.
-Elmértem az ágyat. Lehet inkább abból kellene nagyobb.
-Na biztos, hogy nem. Ez tökéletes. Ha nem tetszik, majd alszol a földön.
-Azt inkább kihagynám. Elég kényelmetlen már így is.-Dominik lassan felállt, és most már minden baleset nélkül elért a nővel a fürdőszobába.
-Mit is szeretnél most? -állt előtte Olivia, miután már megnyitotta a kádban a vízet.
-Fürdeni. A meleg víz jót tesz majd a fáradt izmoknak.
-Vagy is az enyémeknek ugye?-kérdezett rá incselkedve, mire csak közelebb ment hozzá, és átfogva a
derekát és úgy  húzta magához közelebb.
-Szerintem én is eléggé megdolgaztattam ma őket. Vagy nem így gondolod?
-Nem én tehetek róla hogy annyiszor felrúgtak. Legközelebb figyelj kicsit jobban..-bújt ki a focista karjai közül, és már lépett is be a kádba miután elzárta a csapot.
-Csússz előrébb.-Dominikot nem hatotta meg amit Olivia mondott, hiszen tudta hogy nem gondolta komolyan, csak játszik vele. Hiszen ha úgy lett volna, akkor most nem húzná oda a mellkasára és nem ölelné át a meleg vízben ülve.
-Ez annyira jó.-szinte alig hallotta amit Olivia mondott, mert szinte suttogva ejtette ki a szavakat.
-Nekem is nagyon tetszik.-egy apró csókot adott az arcára, és csak élvezte hogy a karjai között tartja a nőt, aki egyre jobban belopja magát a szívébe.

Valóra vált álom (Sz.D.)Where stories live. Discover now