50.fejezet

509 32 0
                                    

-Ti mit csinálsz-kérdezett rá Olivia mosolyogva a kanapé mögül, mire Dominik csak hátra hajtotta a fejét hogy lássa a nőt.
-Egy kihívást.
-Hogy micsodát?-csak megkerülte a kanapét és leült a férfi mellé, aki felé mutatta a telefonját.
-Trent ezzel szórakozik. Szerinte kész zenei zseni, mert minden számot ismer.
-Aha. És te most megpróbálod megcsinálni.
-Aha. Ez kérlek a 90s évek zenéi kihívás.
-Szuper. Akkor csak csináld. Nem zavarlak benne.-vette elő ő is a telefonját, nem foglalkozva azzal hogy a focista mit csinál mellette.
Ahogyan sorba kezdték el a zenéket, Olivia úgy kezdte el figyelni Dominikot hogy mit csinál. Amikor már a vége felé járt és a férfinak csak 4 ujja volt feltartva, alig bírta visszatartani a nevetést.
-Ez egy szar. Ezeket senki sem ismeri.
-Nem drágám, csak te nem.
-Ezt hogy érted?  Miért ,te mennyit ismersz fel belőle?- erre Olivia csak felmutatta a kezeit, jelezve hogy majdnem az összeset ismeri.
-Na persze.
-Nem mindenkinek olyan silány a zenei ízlése mint neked. Ez van. Majd a másik jobb lesz.
-Tudod mit, csináljuk meg együtt. Kiváncsi vagyok hogy mennyi sikerül.
-Fogadni akarsz?-Dominik csak elnevette magát, ami miatt Olivia is csatlakozott hozzá. Reméli a férfi igent mond, hiszen legutóbb is Olivia nyert és megúszott egy több órás pakolást, amikor a focista átpakolt egy pár cuccot hozzá.
-Nem fogadok veled. Na gyere csináljuk. De tudd, én vagyok a jobb.
-Láttam. Na keress másikat.-ült közelebb amíg Dominik kitámasztotta a telefonját és már indította is el a videót.
Olivia boldogan ugrott fel a kanapéról amint meglátta a férfi kezét.
-Há nyertem! Mondtam.
-Jól van na. Nálunk más ment anno nem ezek. Ott inkább a mulatós a divat.
-Persze persze. Mond csak ezt drágám. Ismerd be hogy jobb vagyok.
-Soha.. előbb még egy visszavágó.-mutatott maga mellé, mire Olivia boldogan leült.

-Mikor indulsz? -nézett Dominikra Trent, miközben az ebédjüket fogyasztották.
-Holnap után. Az ugye kedd és már pénteken meccsünk van.
-Húzos lesz. Ki ellen játszotok most?
-Pénteken a törökök ellen utánna Koszovó ellen.-Trent csak elhúzta a száját, hiszen vannak még élénk emlékei a török csapatról.
-Kemény lesz. Szívd fel magad.
-Számítok is rá. -csak egy pillanatra nézett ki az étkezőből, pont akkor amikor Olivia elhaladt előtte. Trent csak hátrafordult és egy apró mosolyra húzta a száját.
-Ő nem megy veled?-Dominik hirtelen vissza kapta a tekintetét a barátjára, és egy aprót rázott a fején.
-Nem hiszem. Még nem kérdeztem meg, de biztos hogy nem lenne a válasza.
-Ezt nem tudhatod. -Dominik csak egy kicsit elnevette magát, de ebben a nevetésben minden volt csak vidámság nem.
-Ugye ezt te sem gondolod komolyan Trent? Olivia nem fog ez miatt szabadságra menni. Főleg nem most hogy ennyi szar össze jött.-Nem elég hogy Klopp elmegy, és sok a sérült is a csapatban, de sorban röppenek fel folyamatosan a pletykák, hogy melyik játékos is távozik a csapattól.
-Mindig pletykálnak majd. Csak találgatnak. Ez volt Virgillel és velem is. Szerintem eléggé érthetően a tudtukra adtam hogy nem megyek innen sehova.-Dominiknak amint eszébe jutott hogy a férfi akkor mit tett, csak elnevette magát rajta.
Trent elég szépen elmagyarázta az újságíróknak hogy sehova sem megy a csapatból a közeljövőben. Ebből akkor akadt is egy kis probléma, ami miatt Oliviának elég sok dolga akadt.
-Úgy is pénteken lesz a meccs. Ráér arra elmenni és hétvégén haza is jöhet.
Még a munkából sem kell hiányoznia.
-Dominik egy pillanatig elgondolkodott azon amit a barátja mondott neki. Trentnek hatalmas ötlete akadt, ami még meg is valósítható.
-Beszélek vele róla, és majd meglátjuk hogy mit gondol. Majd ha jobb kedve lesz..-utalt itt arra hogy amikor Olivia elhaladt az étkező előtt eléggé feszültnek tűnt.
-Beszari.-nevette mi Trent, mire Dominik csak szépen megmutatta neki a középső ujját.

-Fáradt vagyok, éhes és büdős.-dőlt le a kanapéra, és már csukta is be a szemeit. Azonban sokáig nem maradt abban a nyugalmi állapotban, mert a focista csak nevetve leült mellé és felemelte a lábait, amiket az ölébe tett.
-Akkor együnk és fürödjünk és aludjunk.
-Nem lehetne egyszerre?-nyitotta ki a szemeit, és csak azt látta hogy Dominik valamit nagyon nyomkod a telefonján.
-Fél órát kibírsz? Addig gyorsan lefürdünk, és utánna ehetünk és aludhatunk.-Oliviának több sem kellett,már kelt is fel a kanapéról és a focistát a kezénél fogva húzta fel és indultak el a fürdő felé.
-Fürdés vagy zuhany? Zuhany inkább, az gyorsabb.-tette fel magának a kérdést, ami miatt Dominik csak kinevette.
-Rendeltem vacsit, szóval van bő fél óránk. Akár fürödhetünk is.
-Mennyit írtak?
-Negyven perc.-Olivia csak oda lépett a kádhoz és már engedte is meg a vizet.
Dominik lassan elkezdte kigombolni a nő blúzát és amint megvolt vele, Olivia már húzta is le magáról.
Lassan megszabadult a nadrágjától is, és addig a férfi is már csak egy alsóban állt előtte.
-Ugye nem 100 fokos vizet csináltál?
-Nem fogok langyos vízben fürdeni. De nyugi, nem lett forró. Tudom hogy nem szereted.-miután megszabadultak a maradék ruhájuktól is, mind a ketten csak hanyat dőltek a kádban és élvezték a ahogyan a víz melege körbe öleli a testüket.
-Miért voltál ma olyan feszült? Baj van?-Simított végig a férfi a kezén, mire Oliviából egy halk nyögés szakadt ki.
-Nincs. Csak Thomas elfelejtette hogy kik is utaznak el majd a hétvégére és a következő hétre, és beszervezett egy kis programot nektek.
-Mit?
-Valami videó lett volna, elnapoltuk. Majd ha vissza jöttök felveszitek.-nem áztatták magukat olyan sokáig a kádban, hiszen mind a ketten már éhesek voltak, és fáradtak.
Olivia valami filmet kereset, amíg Dominik átvette a futártól a vacsorájukat.
-Találtál valamit?-ült le a kanapéra Olivia mellé, mire ő csak bólintott.
-Mit szólsz a Wonkához?
-Még sose láttam. De nézzük meg, max elalszunk rajta.-nyitotta fel a pizzás doboz tetejét,mire Olivia egy tányérat dugott az orra alá.
-Hoztam volna.
-Na persze. Jó étvágyat.-már egy ideje nézték a filmet és a vacsorájukat is elfogyaztották amikor Dominik hirtelen megszólalt.
-Ugye emlékszel hogy elvesztetted a  fogadást?-Olivia csak lassan elhúzodott a férfitól és csak figyelte hogy mire akar most ezzel kilyukadni.
-Mármint azt, amit te aljas módon csináltál?
-Ezt kikérem magamnak. Azok rendes zenék voltak. Nem tehetek róla hogy te semmit sem ismerték fel.
-Aha,mert magyar számok voltak, de mindegy. Mit szeretnél most ezzel?-ült fel már rendesen a kanapén maga előtt össze font karokkal.
-Akkor abban egyeztünk meg ,hogy kérhetek valamit.
-Igen?
-Holnap után elutazom haza. Tudom hogy nem tudsz velem jönni, de pénteken lesz az egyik meccsünk Pesten.. és arra gondoltam hogy esetleg arra eljöhetnél.-egy pillanatig még pislogni is elfelejtett, amint meghallotta hogy a férfi mit kér tőle.
Látszott Dominikon hogy zavarban van, hiszen eddig sose kért tőle ilyet.
-Szóval azt szeretnéd hogy menjek el pénteken Magyarországra, és nézzem meg az egyik meccsedet?
-Ha nincs kedved, akkor majd máskor eljössz. Csak gondoltam hogy esetleg, ott lehetnél. Szombaton szabad napunk van, vagyis amolyan pihenő nap féle, és akkor ott lehetnénk Pesten.
-Szóval erre szeretnéd elpazarolni a fogadás által elnyert díjadat?
-Csak gondoltam megkérdezem. Tudom hogy sok dolgod van.- csak lassan feltérdelt a kanapén és óvatosan beleült a focista ölébe.
-Ugye tudod hogy nem kell ehhez semmilyen fogadás hogy elmenjek a meccsedre? Szívesen elmegyek és az első sorból fogok szurkolni. -Dominiknak több sem kellett, hirtelen átkarolta Olivia derekát és már hanyat is fektette a kanapén.
-Te vagy a legjobb barátnő, akit valaha is kívánhatnék magamnak. Nagyon szeretlek Olivia.
-Én is Dominik. Bármikor szívesen elmegyek veled ha el tudok menni. Hiszen, ez a barátnő dolga nem? Támogatni mindenben.-Lassan össze érintették az ajkaikat, és a lágy gyengéd csókból, hirtelen sokkal szenvedélyesebb és mélyebb lett.
-Lemaradunk a filmről.
-Nem baj, úgy sem igazán érdekelt.-hajolt vissza Dominik, és már újra egy csókban forrtak össze.

Valóra vált álom (Sz.D.)Where stories live. Discover now