12

2.9K 158 20
                                    

Másnap reggel egyedül ébredtem. Kicsit szomorú lettem a tudatra, hogy Nathaniel Clark nem maradt mellettem egészen reggelig.

Gondolhattam volna igazából. Nem ígért semmit. Nem kellett volna semmit sem belegondolnom az együtt töltött éjszakába. Neki valószínűleg ez csak egy volt a sok közül. Sőt, az is lehet, hogy a szemétje ment is a következő nőhöz. RÖGTÖN UTÁNAM.

Na, szépen kiveséztem ma miért is haragudjak rá. Igazán szép teljesítmény Amara. Ha éppen nem csinált semmi rosszat, hát találj ki valamit. Nem igaz?
Nem is én lennék, ha a reggelemet munkába menet nem egy kávé vásárlásával kezdeném.

- Kösd fel a gatyaszáradat kisanyám, mert olyat mondok amitől elszáll a fejed- kezdtem egyből magyarázni Amynek, aki csak állt a pullt mögött és némán figyelt.

- Figyelj Amara- sóhajtotta- Értékelem a kirobbanó energiádat ilyen korán reggel, de nem mindenkit áldott meg ilyen jó kedvvel a sors- jelentette ki hirtelen

- Összevesztetek?- kérdeztem meg egyből komoly arcot vágva, a barátjára, Eliottra célozva

- Mi? Nem, dehogy- rázta meg a fejét értetlenül

- Hát akkor meg?- kértem számon- Mit vagy ilyen ideges- böktem felé

- Mi a faszom- kezdett el engem furcsa arccal méregetni drága barátnőm- Te szexeltél?- pattantak ki szemei a meglepettségtől

- AMY- kiáltott rá a főnökre Amyre, aki csak egy legyintéssel reagálva neki vissza is fordult hozzám

- Nem félsz, hogy kirúg- kérdeztem, hátha ezzel elterelhetem magamról a szót.

Nyilván elterveztem mondani neki, hogy mit és kivel is csináltam az éjjel, de azt nem ilyen korán és nem ezen a helyen terveztem.

- Ne terelj- morogta, majd összefonva kezeit mellkasa előtt méregetni kezdett

- Jézusom, ne bámulj már- kaptam egyre vörösebb arcom elé a kezemet

- Hah, lebuktál te kis ribanc- nevetett fel- Tudtam, hogy valaki meghúzott téged tegnap este

- Mi? Amy, ha végig hallgatnál akkor talán megértenéd a helyzetet- magyaráztam vörös arccal

- Semmi szükségem arra, hogy magyarázkodj- rázta meg a fejét- Megértem én anélkül is- vágta rá vigyorogva

- Kiállhatatlan vagy- forgattam meg szemeimet

- Te pedig szótlan- vágta rá- Hadd halljam csak. Éhezem már egy jó pletykára.- csillantak fel szemei

- Sajnálom, de el kell, hogy szomorítsalak- szólaltam meg vigyorogva- Csak este árulom el a részleteket

- Titokzatos vagy- húzta össze a szemeit
- De úgy is kitalálom ki volt az aki megdöntött- mutatott rám figyelmeztetőleg, amire én csak nevetéssel reagáltam

- Sok sikert hozzá- álltam fel nevetve, immár kávémmal a kezemben az egyik székről

- Tim volt az?- kiáltott utánam

- Milyen Tim?- néztem rá zavartan, ugyanis ez a név nem igen volt ismerős

- Mit tudom én- rántott vállat- Azt hittem eltalálom egy random névvel

- Te bolond vagy- ráztam meg a fejemet nevetve

- Tudom- bólintott- Eliott is sokszor panaszkodik- sóhajtotta

- Na szép- néztem rá- Nem versz ám át, tudom, hogy imádod basztatni az embereket- mutattam rá fenyegetőleg

- Most mit csináljak, ha egyszer unatkozom?- tárta szét a kezét egy nagyobb sóhajtás közepette

Tiltott csók Where stories live. Discover now