Fontos!

1.9K 69 8
                                    

Sziasztok!

Nem tudom mennyien tudtok róla, de nekem volt egy könyvem fent Áll még a randi? néven. Nos, ez a könyv sajnos törlésre került. Egyáltalán nem volt hozzá már ihletem, se kedvem. De aki ismeri és szerette azok se csüggedjenek, mert van egy jó hírem.

Fel fog újra kerülni a nyár folyamán. Teljesen más lesz a történet, így ami eddig benne volt a storyban azt próbáljátok felejteni.

Egy új koncepcióban fog felkerülni, a szereplők ugyanazok lesznek, annyi különbséggel, hogy most ugyanúgy egy egész nyarat fog bemutatni a történet.

Mivel ez a story a Gyűlöllek című könyvem folytatása, ezért az azutáni nyarat fogja bemutatni, csak nem Olív szemszögéből, hanem Isa szemszögéből.

Természetesen ez a könyv, majd csak a Tiltott csók befejezése után lesz elérhető, de gondoltam szólok azoknak, akik esetleg olvasták és szerették vagy várták a következő részét, hogy arra már nem fog sor kerülni. Ez sajnos így alakult, de remélem nem bánjátok és érdekelni fog titeket az új verzió.

Azok pedig akik nem olvasták, de szerették a Gyűlölleket se csüggedjenek, mert így legalább zavartalanul tudják folytatni a storyt.

Ennyi lettem volna mára, ha érdekel a folytatás akkor adjatok valami reakciót és én tudni fogom, hogy érdemes e belekezdenem újra a folytatásába.

Szép hétvégét nektek és sok puszi 😽💕

Tiltott csók Where stories live. Discover now