A harmadik terem (2. rész)

29

Éjszaka alig tudtam fent maradni. Vártam, hogy egyszer csak David megjelenjen, de ez nem történt meg. Nagyon próbálkoztam, de végül kettőkor elnyomott az álom.

Nagy csattanásra ébredtem, és egyből tudtam, hogy vagy eljöttek értünk, vagy most halunk meg.
Végül kiderült, hogy a kettő között vagy az igazság.
A csattanásra mindannyian felkaptuk a fejünket, és egymásra néztünk, bár a sötétben nem igazán láttuk egymást.
Miközben álltunk felfele, kicsapódott az ajtó és Mr. Wesley szaladt be rajta, és bár sötét volt, de simán kitudtam venni a fegyver körvonalát. Reakcióidőnk nem volt, ugyanis egyből elkapta Emilyt, a fejéhez tartotta a fegyvert, és megállt háttal előttünk.Ő felvisított, és ebben a pillanatban megjelent az ajtóban legalább öt nyomozó, legelől Daviddal. Azt hittem összesek, annyira vert a szívem.
Két nyomozó lámpával megvilágította a területet, majd az egyik felkiáltott
-Engedje el a lányt, és tegye le a fegyvert!
Mr. Wesley zavarodottan magafelé fordította Emily arcát, majd valamit morgott az orra alatt. . Ekkor jöttem rá, hogy engem akart elkapni, de a sötétben összekevert minket.
Egy pár pillanatig senki nem tudta, mi legyen a következő lépés. David nem nézett rám, erősen Emilyire koncentrált, és feléjük tartotta a fegyvert.
-Wesley, azonnal tegye le a fegyvert!
Wesley bizonytalannak tűnt, Emilyit azonban nem igazán akarta elengedni. Tudtam, hogy itt az idő, hogy cselekedjek. Mivel háttal állt nekünk, ezért könnyebb dolgom volt.
Egy szempillantás alatt ráugrottam, úgy, hogy a fegyver tetejét az ellentétes irányba fordítottam. Ügyes mozgás volt, mert egyből el is sütötte azt, és egyedül a falat találta el. Emily összecsuklott, Davidék pedig egyből mind ránkvetődtek. Az egyik kivette a kezéből a fegyvert, majd gyorsan felálltam, hogy eltudják kapni. Remegett az egész testem, ahogy felálltam, és láttam, ahogy David megbilincseli Mr. Wesleyt. Kivezeri, minket meg a nyomozók vezetnek utánuk. Ahogy kiléptünk megcsapott a villany fénye, én pedig pánikba estem, ugyanis eddig nem nagyon volt érkezéde Davidnak rámnézni, most viszont biztos látni fogja az arcom. Most azonban ezt elnyomtam, és inkabb örültem, hogy vége ennek az egésznek. Tellára néztem, akinek könnyes volt a szeme, és egész testében remegett. Tekintetem áthaladt Emilyre, aki némán ment a nyomozók tempójába, és látszólag kisebb sokkot kapott.
Amikor kiértünk csupán az utcai lámpák világították meg az éjszakai utcát. Mi megálltunk a bejárat előtt, David pedig betette Mr. Wesleyt az autóba.
-Hölgyeim, nemsokára ideér a mentő átvizsgálni önöket. Látom szükség lesz rá - mondta az egyik nyomozó, én pedig szomorúan rámosolyogtam. Egy pillanat volt az egész, mégis mikor visszafordultam, David már előttem állt. Sose volt még ilyen nyílt az arckifejezése. Nem rejtette el dühét, döbbenetét és szomorúságát.
-Menjunk arrébb - szólt elhaló hangon Tella, mire az egész csapat arrébb ment várni a mentőket.
Ahogy elment mindenki, legnagyobb meglepetésemre, David egy hirtelen mozdulattal magához húzott, és szorosan megölelt.
-A lényeg, hogy életben vagy - mondta, de ez inkább úgy hangzott, mintha inkább magának mondta volna.
-Ha nem jöttél volna... -kezdtem bele még mindig az karjaiba, de félbeszakított.
-Ne mondj ilyet. Az egészről én tehetek.
Nem volt már erőm vele veszekedni, inkább csak élveztem ölelését.
-Olivia - mondta, miközben lassan elengedett az ölelésből. Rámnézett, és szemével minden egyes vonásomat megfigyelte. Nem tudtam vele tartani végig a szemkontaktust.
-Mekkora... mekkor a sebed? - kérdezte lassan.
Vettem egy mély levegőt, és az ujjamat a homlokomhoz emeltem.
-Innentől, eddig - húztam le az ujjam.
David lehunyta szemeit, és megdörzsölte arcát.
-Miattam van.
Szörnyen sajnáltam, láttam hogy szenved. Lassan megérintettem arcán lévő kezét, és megfogtam.
-Mr. Wesley elmondta. De ez nem azt jelenti, hogy miattad van.
Úgy tűnt újabb döbbenetben van része, de hagyta, hogy fogjam a kezét.
-Elmondta?
Bólintottam, és ösztönösen most én öleltem meg. Nem bírtam tovább nézni, hogy mennyire megviselték az utóbbi napok. És nem bírtam elviselni, hogy látja, hogy én milyen állapotban vagyok.
Viszonozta az ölelésemet, amely csupan pár másodpercig tartott, ugyanis megérkeztek a mentősök.

A mentősök mikor megláttak, és elmondtam, hogy mi lett, nem is vizsgáltak meg, hanem egyből berendeltek a kórházba. Azt mondták, lehet elfertőzött, mivel belázasodtam.
Davis erőlködött, hogy akar velem jönni, de semmiképp nem akartam neki engedni. A végén már mentősök kellett közbelépjenek, és végül én győztem.
Amikor az asszisztens levette az Emily által összehozzott kötést, elismerően bólintott.
-A körülményekhez képest nagyszerű! Annyi, hogy egy része kicsit csúnyább, de megoldjuk.
Annyira fájt a fejem, hogy fogalmam se volt, hogy mit csinálnak velem, csak annyit jegyeztem meg, hogy még holnaputánig bekötik, utána leszedik, mert úgy jobban gyógyul.
Már vizsgálat közben megérkezett anya, és sírva ölelt át. Hazavitt, én meg egyből beestem az ágyba, és másnap délutánig fel se kelltem, akkor is csak azért, mert megérkezett apa meg Henry. Miközben beszélgettünk, anya odasúgta, hogy David írt neki. Érdeklődött, hogy hogy érzem magam.
Egyből elővettem a telefonom, de nekem nem érkezett üzenet.
Tudtam, egyértelmű, hogy mindkettőnek kell idő feldolgozni az elmúlt napokat.
Az pedig, hogy mi lesz a következő lépés, az már tényleg mostmár csak rajtunk múlik. Ha lesz következő lépés.

Képzeljétek, ez az utolsó előtti rész. Ezenkívül már csak az epilógus van,  amelyet kicsit hosszabbra tervezek. Majd kiírom a profilomra, hogy pontosan mikorra várható, és az új részről is kaptok infókat. <3