hurt my feelings (Carlando ff.)

~ negyvennyolcadik ~

LANDO NORRIS

Idegesen tördelem a kezeimet. Ugyanis ma fogok találkozni az édesanyjával. Nagyon tartok attól, hogy nem fog kedvelni engem. Járkálni kezdtem a szobában, Carlos pedig meg fogta a kezem és a szemebe nézett.

- Nyugodj le, mi amor! Minden rendben lesz. Anyám nem fog megenni.

- Csak rossz előérzetem van. - vallottam be.

- Azért, mert izgulsz! Nem fog történi semmi. - ölelt magához.

A nyaralás tökéletes volt. Sok szép helyen jártunk. Nagyon jól éreztem magam. Éppen ezért éreztem azt, hogy ennek a találkozásnak nem lesz jó vége.

A csengő berregni kezdett, mire egy hatalmasat nyeltem. Legszívesebben azonnal elrohannék innen. De tudtam innen már nincs menekvés. Carlos belémkarolt, majd együtt mentünk ajtót nyitni az anyukájának.

- Édes fiam! De jó téged látni. - szerencsémre angolul köszöntötte, így nem gondolhattam azt, hogy kibeszélnek engem.

- Téged is, mama. Gyere beljebb! - tessékelte be az asszony pedig leült a kanapéra.

- Anya! Hagyj mutassam be neked személyesen neked Landót. Lando, ő itt Reyes az anyám.

- Jó napot! - szólaltam meg halkan.

Természetes, hogy meg akartam felelni. Hatalmas megkönnyebülést éreztem, amikor egy őszinte mosolyt láttam az arcán. Felpattant, majd hirtelen az ölelésében találtam. Aztán végig mért.

- Jaj, de örülök, hogy egy ilyen szerény fiút találtál magadnak fiam! - beszélt Carloshoz. - Legalább valaki pórázon tart téged, mert elég meggondolatlan tudsz lenni!

- Anya! Azért nem kell beégetni.

- Akkor nem neheztel rám, Reyes asszony?

Hitetlenkedve nézett rám.

- Miért haragudnék azért, mert boldoggá teszed a fiam?  És kérlek tegezz!

- Rendben!

- Akkor én most hozok üdítőket és hozom a palacsintákat is, amit én sütöttem. - tudtam, hogy direkt hagy itt az anyjával.

- Nyugodtan leülhetsz, Lando! Nem eszlek meg!  - mosolygott rám melegen mire leültem mellé. - Nagyon örülök, hogy Carlosnak ilyen szerelme van mint amilyen te vagy.

- Tényleg?

- Carlos nagyon sokat mesélt már rólad és nem csalódtam. Nagyon boldoggá teszed a fiamat, amiért hálásabb nem is lehetnék.

- Carlos is csodálatos ember. - feleltem zavartan. - Szerelmes vagyok a fiába. - nem hittem el, hogy ezt így kerek-perec kimondtam az anyjának.

- A tekinteted mindent elárul. Ti egymásnak lettetek teremtve ez nem is kérdés.

- Meg is hoztam! - annyi minden volt a kezében, hogy csodálkoztam is, hogy nem ejtett le semmit.

- Jaj, fiam! Nem kellett volna így kitenned magadért.

- Egy jó vendéglátó igenis kitesz magáért.

Nagyban beszélgettünk mindenféléről. Már pont elkezdtem elengedni magam, de erre hirtelen tárult fel a bejárati ajtó és nagy hévvel lépett be az idősebb Carlos. Rögtön rajtam legeltette a szemét. Felfogni sem tudtam az egészet, csak akkor amikor már erősen a falnak passzíroz.

- Hagyd békén a fiamat te kis buzi! - fröcsögte.

- Apa! Mi a fasz!? Engedd el Landót, de azonnal! - próbálta lerángatni rólam, de az apja a könyökével orrba vágta és a földön terült el. Az orrából ömleni kezdett a vér. Reyes pedig zokogva kérte, hogy engedjen el engem.

- De...de...

- Ne mekegjél itt te kis hímringyó. A fiamból nem csinálsz buzit! - húzott be kettőt nekem. - Megértetted?

Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, elfogott a pánik. Hevesen kapkodtam levegő után, de csak rosszabb lett. Éreztem, ahogy egyre gyengébbé vállok. A könnyeim pedig patakokban kezdtek folyni.

- Nem...nem kapok...kapok levegőt! - nyögtem ki nagy nehezen, amiért egy pofont kaptam.

- Egy ilyen nyomoréknak nem hiszek. Csak be akadsz etetni. Ne bőgj már te nyomorult.

- Apa! Ereszd már el!

- Nem Carlos! Ideje véget vetnem ennek a hülyeségnek.

- Ez nem hülyeség! Szeretem őt, úgyhogy engedd el!

- Hát nem látod, hogy az ilyenek mint ő, szívesen teszik szét a lábukat másoknak? Majd megun téged!

- Ő nem olyan!

- Rosszul vagyok! - súgtam.

Ismét behúzott nekem. Abban a pillanatban szívesebben haltam volna meg, minthogy megalázzanak.

Szédültem és tudtam, hogy perceken belül el fogok ájulni. Ez a roham még a múltkorinál is durvább volt.

- Jó be vagy rezelve, Norris! - köpött az arcomba.

Ez így nem teljesen volt pontos. Ugyanis leginkább a remegésem a pánikrohamom egyik  tünetének volt betudható. De meg is ijedtem a gondolattól vajon mit akar még leművelni velem.

- Hagyd békén szegény fiút!

- Fogd be, asszony! - üvöltött, majd újra nekem szentelte figyelmét. - És most mondd utánam! Én egy rohadt nagy buzi vagyok aki megígéri, hogy békén hagyom a maga fiát!

- APA!

- Kuss, Carlos! Na, Lando! Mondd ki!

Ki akartam mondani, de a szavak nem jöttek a számra, mert már nem tudtam megszólalni. Már sötét foltokat láttam a szemeim előtt, amik egyre nagyobb pacák lettek. Az üvöltözést hallottam még, aztán ájultan zuhantam a padlóra.