hurt my feelings (Carlando ff.)

~ hetvenegyedik ~

CARLOS SAINZ

Lassan nyitottam fel a szemeim. El kellett mosolyodnom, ahogy megláttam gyönyörű arcát.

- Hm...jó reggelt! - fúrtam a fejem a nyakhajlatába. - Olyan jó így kelni!

- Neked is jó reggelt, nagyfiú!

- Mióta vagy fent, Lando? - kérdeztem.

- Már egy ideje. - vigyorgott én pedig a kezéért nyúltam és a gyűrűt kezdtem nézni.

- Még mindig nem hiszem el, hogy a vőlegényem vagy. Hamarosan pedig Sainz leszel te is. - le nem lehetett törölni az arcomról a mosolyt.

- Sainz-Norris. Öhm...igazából mindegy. - vörösödött el zavarában.

- Igazad van. Egyenlő felek vagyunk. Akkor viszont én is felveszem a te neved. Mit szólsz hozzá? - értettem vele egyet.

- Azt, hogy csodálatos, Carlos Sainz-Norris. - olyan jól hangzott a szájából.

- Szerintem is Lando Sainz-Norris. - mondtam mire egy lágy csókban részesítettem amit készségesen viszonzott is.

Az éjszaka valami csodálatos volt. Lando olyan gyönyörű mégha még mindig azt gondolja magáról, hogy nem az. Imádtam, ahogy reagált az érintéseimre, a sóhajait amik megtöltötték a hálószoba hangjait. Ő a szememben tökéletes volt. Semmit nem változtatnék meg benne. Ő így volt jó.

Újabb csókot adtam neki, de ez már tele volt szenvedéllyel és tűzzel. Felékerekedtem és úgy folytattam ajkainak ostromolását. Ő még közelebb húzott magához, amin el kellett mosolyodnom.

- Mondd, mit szeretnél, Lando? - tértem át a nyakára, majd a mellkasára. - Mit akarsz?

- Té...téged szeretnélek. Teljesen. - súgta, mire egy határozott mozdulattal beléhatoltam.

Aztán nem siettem. Puszikkal hintettem be a testét és az ajkát csókoltam. Pár perc múlva pedig egyszerre repültünk a kielégülés felé. A fejét a vállamba fúrta és éreztem ahogy elmosolyodik.

- Határozottan boldog vagyok. - nézett rám.

-  Ennek rendkívül örülök. - csókoltam meg.

- Talán még alszom egy picit. - ásított egy nagyot miközben fáradtan pislogni kezdett.

- Aludj.

- Nem akarom elrontani köztünk a hangulatot, de délután meg fogom látogatni az apukád. - mondta kissé félve.

Azt várta, hogy leszidom.

- Én is veled megyek. - feleltem végül mire meglepődve nézett rám. - Ne aggódj, nem azért mert megbocsájtok neki. Csak kívancsi vagyok a pofájára amint észreveszi, hogy eljegyeztelek.

- Nem kezdem előről, de tudod, hogy mit gondolok erről. De nyugodtan jöhetsz.

Örültem, hogy nem kezd erőszakoskodni, hogy nem várja azt, hogy bocsássak meg neki. Tényleg csak azért akartam menni, hogy belevigyorogjak a szemébe és jelezzem nem tudott közénk állni. Hogy a szerelmünk Landóval valódi.

Közelebb kuckózott hozzám, mire én a karjaimba zártam. Mosolyogva döntötte a fejét a mellkasomra, majd pár perc múlva már csak egyenletes szuszogását lehetett hallani.

A közelsége és lélegzetvételei pedig engem is az álmok világába repített.

*

- Jól vagy? Lesápadtál. - felelte amikor megérkeztünk a komor épülethez.

Ebben a pillanatban hálás voltam, hogy ő vezetett ide. Valószínű, ha én tettem volna már rég visszafordultunk volna. Lehet rosszul tettem, hogy idejövök, mert csak eszembe jutatja milyen undorítóan viselkedett Landóval, aki túl elnéző és ártatlan volt apával. Nem igaz, hogy tudott ilyen egyszerűen megbocsátani neki? Gyűlőlnie kellene őt, ahogy azt én teszem. De Lando jobb ember volt mint én. Ő túl jó volt ehhez a világhoz. Biztos voltam benne, hogy ő azért született, hogy engem tegyen boldoggá.