Adam a pokolban

20.

Oké, nagy levegő... Megérkeztem a megbeszélt helyre, és nem sokkal később Linda is ideért.

------------------------------------------------------------

- Szia! - üdvözöltem
- Szia - köszönt ő is, mosolyogva

...

A randi eddig nagyon jól halad. Elmentünk egy étterembe, utána meg sétáltunk valami hegyen, ahonnal fantasztikus a kilátás. Komolyan, egész Pentagram várost lehet látni felülnézetből, és mindez éjszaka... A város meg ki van világítva, ami még inkább hozzáad a látványhoz.

Na, szóval még mindig sétálunk. Huh, ez nagyon furán hangzik, nem?

Van egy kis baj, fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom.

- Khm... Milyen szép a kilátás... - mondtam kínosan mosolyogva

- Aha... - mondta furán. Nem csodálom, hogy nem tudott mit kezdeni ezzel az "információval" De egy kérdés... Mit csináljak?!

- És most... mit csináljunk? - megkérdeztem. Megkérdeztem? Komolyan megkérdeztem?! El ment az eszem?! Jaaaaaaj, ez most nagyon cikiii

- Játsszunk. - mondta mosolyogva
- Játsszunk? - kérdeztem furán
- Igen, jásszunk.
- Mit játsszunk? - kérdeztem egy rövid szünet után
- Fogócskát. - felelte. Most mi van?
- Fogócskát? - kérdeztem nevetve
- Igen, fogócskát. Te futsz, én meg elkaplak. - mondta mosolyogva, aztán előrántott egy kést, és megpróbált leszúrni vele. Nem gondolkodtam. Ösztönösen kikerültem a támadását, ezért a nyakam helyett a vállamat sikerült megvágnija.

Már csak egy kérdésem maradt. MOST MÉGIS MI A FASZ TÖRTÉNIK??!!

Csak most sikerült felfognom, hogy mit látok. De... ő eddig nem ilyen volt... Linda most teljesen úgy viselkedik, mint egy... PSZICHOPATA!!

Teljesen pánikba estem. Mit csináljak? Futok. Elfutok a közeli erdőbe.

...

Nem néztem hátra, csak rohantam. Beértem az erdőbe és elbújtam egy fa mögött remélve, hogy nem talál meg. Hát, álmodozni szabad, viszont általában nem válik valóra... Baszdmeg.

Akkor a helyzet... Éjjel van tehát sötét, és én az erdőben, egy fa mögött bújtam el egy, valószínűleg sorozatgyilkos pszichopata elől. Remek.

Most egyébként félnem kellene, de azt hiszem még mindig nem sikerült felfognom, hogy pontosan mi is történt, úgyhogy, ez most annyira nem megy.

Lövéseket hallok. Csak úgy lő, a semmibe... Ez a nevetés... Olyan, őrült...

Rálőtt annak a fának ma másik oldalára, ami mögött én állok. A pulzusom megemelkedett. Összerezzentem. 10 méteres körzeten kívül van, azt hiszem. Szerintem még nem tudja, hogy itt vagyok...

– Helló~ – mondta őrült hangon, miközben elém állt. Ekkor a hátamon végig futott egy fajta borzongás...

A pisztolyt eldobta. (Valószínűleg kifogyott a töltény a #semmibelövöldözés miatt.) És egy kést szegezett a torkomhoz. Kétségbe estem.

– Mégis mi ütött beléd?! – kérdeztem pánik szerű hangon
– Csak szórakozok egy kicsit~ – mondta, majd a kést a vállamba szúrta, aztán kihúzta, és kísértetiesen vihogott. Várjunk... ez... Mintha nem is az ő hangja lenne... valahogy furcsa...

Közel hajolt, és újból a torkomhoz szorította a kést. Sátánian felnevetett,  (sátánian? Jó ez a szóhasználat a pokolban? Mindegy...) És már vágta volna el a torkom, de ekkor megláttam a földön egy hegyes botot.

Linda fontos nekem, viszont abban a pillanatban, kapcsoltam. Valami átkattant az agyamban, és úgy éreztem, vagy meghalok, vagy... vagy megölöm.

Bele se akarok gondolni. Megölni? Linda-t? Mégis, hogy juthatott ilyesmi az eszembe...?

Aztán emlékek villantak be. Még a mennyből. Boldog-boldog emlékek. Nem szabad elfelejtenem a célomat! Azért vagyok itt, hogy vissza jussak a mennybe. Ha most meghalok, akkor elbuktam! Újra. Nem szabad hagynom!

Nem gondolkodtam, ösztönösen cselekedtem. Hirtelen felkaptam a botot a földről. Kemény volt, és hegyes. Felrántottam az ágat, és ezzel a mozdulattal hasba szúrtam őt.

Elejtette a kést. Hátrálni kezdett, majd hanyadt esett.

Ebban a pillanatban az "ösztönös cselekedeteimnek" vége lett, és már tisztán gondolkodtam. Pánikba estem.

– Linda!! – üvöltöttem, és odarohantam hozzá.
– Úr Isten, mit tettem...?

A pulzusom az egekben szökkent. Hirtelen félelmet és bűntudatot éreztem.  Bűntudat? Most van velem ilyen először... borzasztó rossz érzés... Kibaszott szar!

Kihúzta a hasából a botot, és a sebből, kijött valami zöld fény féleség, majd gyorsan elúszott a levegőben...
– K-öszö-n-öm... – suttogta mosolyogva – Ez a-az i-zé vala-ho-ogy m-meg-szállt en-gem... K-kö-szön-öm, h-hogy me-eg-sza-bad-ítot-tál e-ett-től...

– Oké, L-Linta... n-nem lesz se-semmi baj... – mondtam remegő hanggal, ami itt-ott elcsuklott. – E-elviszlek a-a hotelbe, é-és majd L-Lucifer m-meg-meggyógyít... n-nem lesz b-baj... nem l-lesz baj...

– A-adam... el-kell m-mon-danom v-va-vala-mi f-fon-tosat n-ne-ked... – feszülten hallgattam, és közben könnyek gyűltek a szememben. Nem értem, hogy ő, hogy tud most is mosolyogni...
– É-én... én... – nem tudta befejezni a mondatot. Ott halt meg, a karjaim között.

– Linda... LINDA!! NEEE!!!

A teste aranyporként elszállt.

Linda meghalt. Nincs többé. Egyszer hallottam egy bölcs mondást. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ostobaságnak gondoltam. Viszont most, na most már értem. ,,Az ember akkor érzi meg a fontosságát valaminek, ha azt már nem kaphatja vissza."

Igen, tudom, hogy csak pár napja ismerkedtünk meg. Igen, tudom, hogy nem tudunk olyan sokat egymásról. Igen, tudom, hogy ez egy érdekkapcsolatnak indult, hogy infókat szerezzek a V-krők. Viszont... azt hiszem én éreztem valamit...

A földön, a levelek között találtam egy pendrivre-t. [pendrájvot] Egy betű volt ráírva. "V" Zsebreraktam, majd konkrét nulla életkevvel indultam vissza a hotelbe. Küldetés... jeee...

Az érzések amik ekkor keveredtek bennem: 😮‍💨😒😱😭😥😓😰😫😞😠😡🤬