Adam a pokolban

21.

Az érzések amik ekkor keveredtek bennem: 😮‍💨😒😱😭😥😓😰😫😞😠😡🤬

------------------------------------------------------------

Már nem pánikoltam. És bármennyire is helyén való lett volna, fizikailag képtelen voltam sírni. Már nem vagyok összetörve. Illetve, inkább nem ez az elsődleges kurva érzés ami eszembe jutott a jelenlegi kibaszott állapotomról. Dühös vagyok. El sem tudom mondani, mennyire.

Haragszom. Haragszom arra a kibaszott nyomorék kis izére, ami megszállta. Haragszom magamra amiért leszúrtam. Haragszom magamra, amiért beleszerettem. Haragszom Angel-re amiért elintézte, hogy találkozzunk, hogy megismerjem, és, hogy megszeressem. Haragszom Alastor-ra, amiért a telibevert információk miatt, ami neki kell, nekem kellett elmennem. Haragszom Lucifer-re akivel szemben elvesztettem a fogadást, és nekem kellett találkoznom Linda-val. Ha nem találkozunk, akkor nem szeretek bele, és nem megyünk második randira, és nem ölöm meg. Haragszok erre az egész kibaszott világra!

Csendben haladtam végig a városon, de az érzéseim üvöltöttek bennem.

Végül odaértem a hotelbe. Benyitottam, és bevágtam magam mögött azt a telibekúrt ajtót, úgy, hogy az egész kibaszott épület beleremegett. Egyből odarohant mindenki.

– Adam! Mi történt? Mi a baj...? – kérdezte aggódva Charlie. Nem feleltem. Letettem az asztalra a pendrive-t, amin (szerintem) az információk voltak, talán kicsit erőszakosabban a kelleténél, mert nagyot csattant.
– A-Adam... – Charlie segíteni akart, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan csinálja. Vagy, legalábbis én ezt vettem észre.

Utánam nem sokkal Angel rontott be az épületbe. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, de nem tudta, hogy mit. Vagy, hogy hol kezdje.

Egy szó nélkül elindultam a szobámba, majd miután beértem, ott is bevágtam az ajtót. Majd kulcsra zártam.

Kintről tompa beszédet halottam. Halk volt ugyan, de ki tudtam venni a szavakat. Husk megkérdezte Angel-t

– Te tudod, mi folyik itt, ugye? – Angel sóhajt, majd felel
– Igen, tudom... – a beszéde enyhén szaggatott volt – Követtem Adam-ot a randira és...
– Hogy mit csináltál?! – üvöltötte idegesen Vaggie
– Hadd fejezzem be! Na... Szóval követtem és... és... Na jó, ez nem megy... jobb ha látjátok...

Néhány pillanattal később hallottam az "incidens" eseményeinek hangjait, szóval Angel valószínűleg videózott.

Miután végignézték, hangos, gyors lépteket hallottam. A szobám felé futottak. Próbálták kinyitni az ajtót, de zárva. Rángatták a kilincset, dörömböltek az ajtón

– Nyisd ki Adam! Engedj be, hagy segítsünk! Adam! – kiabálta aggódó hangon Charlie. Nem feleltem. Nem nyitottam ajtót. Mozdulatlanul feküdtem az ágyamon, hanyadt fekve. Aztán lassú, nyugodt lépéseket hallottam, majd egy hangot.
– Menj odébb, kedvesem. – mondta Alastor, valószínűleg Charlie-nak, aztán a képességével konkrétan betörte az ajtót.

– Be is teleportálhattál volna. – mondta neki hidegen, Vaggie
– Ez kedvesem, sokkal szórakoztatóbb volt. – felelte vigyorogva az epres-szarvas
– Most vesztette el a szerelmét, megtennéd, hogy mutatsz egy kis tiszteletet? – hmm... eddig fel sem tűnt, hogy Lucifer is itt van. De ő miért véd engem...? Mindegy, nem érdekel.

– Adam... – fordult, Charlie felém. Úgy tűnik, neki jutott először eszébe az, hogy én is itt vagyok – Jól vagy...? – őt a sírás kerülgette. Furcsa dolog ez az együttérzés. Pár pillanatig nem feleltem, de aztán...
– Remekül – ironizáltam fáradt hangon

– Tudunk valamiben... segíteni...?
– Képes vagy halottakat feltámasztani? Nem. A témát azt hiszem lezártuk.
– Nos, éppenséggel én, egy kis vérmágiábal, és néhány egyéb trükkel elérhetem, hogy visszatérjen. – Alastor hangja átlagos "vidám" volt, mintha mi sem történt volna – A hátulütője épp csak annyi, hogy leginkább olyan lesz, mint egy zombi.
– Morbid. – csak ennyit tudtam felelni, de Vaggie megtette helyettem, amihez jelenlegi hanyadt fekvő, depresszív állapotomban én nem voltam képes, az angyal fegyvere nyelével, tarkón ütötte Alastor-t. A szarvas csak felszisszent, majd nevetett egy kicsit, és ennyi.

– Adam... tényleg, ha van bármi, tényleg bármi, amit tehetünk érted...
– Nem hiszem, hogy lenne, Lucifer.

Mivel ez után már nem szólaltam meg, Charlie elindult az ajtó felé
– Gyertek, hagyjuk magára... – aztán mind kimentek.

Ott maradtam, egyedül, a gondolataimmal. Azt hiszem megpróbálok aludni.