Bucky szemszöge
Valamiért azt érzem, hogy nem én, hanem Amelia idegesebb. Már többször átnézett mindent és most is a nappali közepén áll csípőre tett kézzel és gondolkodik.
- Még egyszer át akarod mosni a cumisüveget? - sóhajtottam.
- Nem! Persze, hogy nem. De mindent tudsz? - fordul felém.
- Igen. Öltözz, mert késve fogsz odaérni.
- Aha - siet be a szobába.
Lenéztem Hazel-re, aki a kanapén nézelődött és néha az ujjaival játszott.
- Anyád egy káosz most - suttogom.
Pár perc múlva egy aranyos térdig érő ruhába jelent meg és beszaladt a fürdőbe, majd leengedett hajjal és sminkben jött ki.
- Biztos mindent megmutattam?
- Mindent! - álltam fel sóhajtva. - Nem lesz semmi gond. Nyugi - adtam egy puszit a homlokára.
- Tudom - ez most olyan hangnem volt, mint mikor én akartam tegnap ugyanerről meggyőzni magam.
- Bízol bennem? - emeltem fel a fejét.
- Persze.
- Nem lesz gond - csókoltam meg.
- Pár óra és jövök - enged el. - Bármi van...
- Nem lesz semmi.
- Rendben - fújta ki a levegőt.
Felvett egy szandált, meg a dzsekit és odament Hazel-hez, akinek adott egy puszit. Többet is, majd végre az ajtóhoz sétált.
- Szeretlek - ölelte át a nyakam.
- Én is téged és nagyon csinos vagy most is. Semmi romantika.
- Azt csak veled - simított végig a mellkasomon.
- Érezd jól magad.
- Te pedig...
- Menj, Amelia. Már értem, hogy Charlotte miért lökött ki az ajtón.
Nevetve adott még egy csókot, végül tényleg elment. Becsuktam az ajtót és a kisasszonyt felvéve leültem.
- Mit szólsz, ha lelépünk itthonról?
A hallgatás beleegyezés, így a kezemben fogva összeszedtem mindent, amire szükségünk lehet és a táskájába tettem. Leraktam a pelenkázóra és a ruhák között kutattam. Annyi rózsaszín, cuki darab van. Végül az egyik olyan darab mellett döntöttem, amit még én vettem.
Lefelé még nem is volt olyan nehéz a ruha csere, felfelé azért már gondba ütköztem a kezénél és neki sem tetszett.
- Hidd el, ebben leszel nagyon cuki - próbáltam csitítani és végül átdugtam az egyik kezét, majd a másikat is, majd rá adtam a nadrágot és egy rózsaszín zoknit.
Tényleg cuki volt. Sötét rózsaszín és a body elején a "Kiss hercegnő" minta szerepel egy koronával. A body széle pedig fekete.
- Tudtad, hogy jól áll ez a szín? - tettem rá a hozzá illő sapkát. - Nem is volt ez nehéz - emeltem fel.
Azonnal csendben lett mihelyst a kezembe vettem. Áhh, ez tetszik neki, nem csodálom. Még egyszer megnéztem miket raktam el, majd a hordozóba tettem. Ráterítettem a takarót és kimentem az autóhoz, még szerencse, hogy Amelia csak a bevásárlóközpontba ment.
Becsatoltam előre, hátra dobtam a táskát és beültem, láttam hogy páran többször rám néznek, de nem foglalkoztam velük.
- Szereted a száguldást? - pillantottam rá. - Inkább még ne szeresd - majd a későbbiekben, ha nem én ülök itt, ekkor eszembe jutott, hogy jó pár év múlva valószínűleg az egyik pasija viszi el száguldozni.
YOU ARE READING
Mégsem egyedül (Bucky B FF) /Befejezett/
FanfictionBucky élete fenekestül felfordul, amikor a második csettintés által új életbe kezd. Nem tudja mihez kezdjen, amikor gyerekkori legjobb barátja a saját életét előtérbe helyezve végre boldog véget kap. Steve lakása csak rossz emlékeket kelt benne, ez...