Violetta 5 [befejezett]

Violetta 5/Epizód 29.

G: -Tudom, én is, de ezt te is tudod, hogy most nem lehetséges.
De: -De most azonnal őt akarom!
G: -Ezt nem játszom itt holnapig, indulás a kocsihoz.
(Della nem szól semmit, csak kimegy a kocsihoz, út közben megeszi a reggelijét, aztán sírni kezd és azt hajtogatja, hogy 'Anyát akarom!'. Amikor odaérnek már majdnem kiszáll a kocsiból, amikor Germán megállítja.)
G: -Della, szállj vissza! Ma nem mész oviba, ahelyett meglátogatunk valakit.
De: -Kit?
G: -Majd meglátod.
(Germán elviszi Dellát ahhoz a temetőhöz, ahol Maria sírja van.)
De: -Miért jöttünk ide? Itt lakik az a valaki?
G:-Úgy is mondhatjuk, gyere.
(Della erősen megszorítja Germán kezét és amikor odaérnek Maria sírjához valaki más már áll ott.)
De: -Nézd apa! Ott egy bácsi!
G: -Tudom, gyere. Odamegyünk hozzá.
(Odamennek.)
G: -Ramallo!
R: -Germán! Hogy hogy itt találkozunk?
G: -Te is tudod, ugyanazért vagyunk itt...
R: -Ez igaz, őszinte részvétem.
G: -Köszönöm. Emlékszel még Dellára?
R: -Persze, milyen nagy lett mióta újra láttam. Utoljára Viluék esküvőjén voltam itt veletek és akkor láttam. Te biztos nem emlékszel rám, Ramallo vagyok. Apa barátja.
G: -Della, köszönj a bácsinak.
De: -Szia...
(Pár percig csöndben állnak ott, aztán Germán megszólal.)
G: -El sem hiszem, hogy holnap 18 éve és azóta sem lett könnyebb.
De: -Mi volt 18 éve?
G: -Tudod meséltem neked Vilu anyukájáról, holnap 18 éve halt meg, de majd ha nagyobb leszel jobban megérted.
De: -Jó... És hogy hívták?
G: -Maria... Neked is Maria a középső neved.
De: -De jó! A szép név!
(Ott állnak még kb. 15 percig, aztán hazamennek.)
De: -Apa. Miért sírtál?
G: -Nem sírtam...csak por ment a szemembe.
De: -De sírtál!
G: -Jó, azért sírtam mert hiányzik Viu anyukája, nagyon szerettem és nagyon nehéz nélküle élnem.
De: -De akkor anyát nem is szereted?
G: -Persze, hogy szeretem, akkor mondjuk úgy, hogy Vilu anyukája a legjobb barátom volt és hiányzik.
De: -Ja, jó.
(Valaki csönget.)
G: -Megyek!
(Germán kinyitja az ajtót.)
V: -Szia apa!
(Vilu besétál az ajtón, mögötte Leon, aki tolja Posit egy babakocsiban.)
G: -Vilu? De ti hogy? És miért?
V: -Ne kérdezd, mert tudod. Úgy éreztem itt kell lenne mellett, ha már Angie nem tud.
G: -De tudna, csak nem akar!
V: -Nem tud...
G: -Miért?
V: -Mert számára lehetetlen valami, ami neked fel sem tűnik és ezért neked nem jelent problémát!
G: -Della, menj fel a szobádba.
De: -Miért?
G: -Csak menj.
(Della felmegy.)
V: -Rajtad kívül mindenkinek feltűnik, hogy Della valamiért teljesen olyan mint anya! A szeme, a mosolya, az arca, a kinézete! Ugyanaz! Te viszont annyira megpróbálod elfelejteni anyát, hogy még ez sem tűnik fel! És szerinted Ramallo miért ment el még amikor Della kicsi volt!? Nem azért mert jobb munkát ajánlottak neki! Azért mert ő már akkor is látta ezt a hasonlóságot és nem bírta elviselni! Igen! Már akkor mindenki tudta, rajtad kívül! Nem akartunk elszomorítani! De Angie is ezért ment el, nem bírta elviselni a tudatot! A tudatot, hogy a saját lánya ugyanúgy néz ki mint a halott nővére! És mondhatni Angie 0-24ben Dellával van és ezt látja! És Angie ismerte anyát gyerekként, csak képzeld el milyen rossz lehet ez neki!
G: -Bejeznéd ezt a hülyeséget? Nincs semmi közös bennük! Csak Angiet akarod védeni!
V: -Nem igaz! Della! Mostmár lejöhetsz!
(Della lemegy.)
G: -Kicsim, állj ide apa elé!
(Della megáll Germán előtt, aki hosszú percekig csak nézi.)
V: -Na?
G: -Hát...
V: -Bővebben?
G: -Igazatok van... Hogy nem tűnt fel ez eddig nekem?
(Aznap már nem nagyon beszélgetnek. Germán és Vilu főleg nem. Germán dolgozik, Vilu és Leon Dellával vannak és játszanak vele, amíg Posi alszik.
Másnap reggel mind fekete ruhát vesznek fel, kivéve Dellát, aki semmit nem tud erről.)
G: -Indulhatunk?
L: -Igen...
G: -Della! Te miért vettél virágos ruhát?
De: -Mert ehhez volt kedvem!
V: -Ilyenkor fekete ruhát szokás venni. Gyere, gyorsan átöltözünk.
De: -Miért? Hova megyünk?
V: -Egy temetőbe...
(Vilu átöltözteti Dellát és utána elindulnak. Mindenki visz virágot.
Amikor odaérnek Ramallo már ott van.)
R: -Violetta?
V: -Ramallo?
R: -Hát te?
V: -Hát gondolom nem tudod, Madridban lakunk és most anya miatt jöttünk haza...
(Ramallo benéz a babakocsiba, amit Vilu tol és Posi nyugodtan alszik benne.)
R: -Hát ő?
V: -Öhm...ő a mi...a mi lányunk...
R: -Hát akkor had gratuláljak! Sok boldogságot.
V: -Köszönjük.
(Ezek után több 10 percig ott állnak csendben, csak Vilu szipogása hallatszik.)
G: -Ne sírj kicsim.
V: -De nagyon rossz...
G: -Tudom...de erősnek kell lennünk...
De: -Ne sírj Vilu! Nem akarom, hogy sírj!
(Ekkor megjelenik Angelica és ő is odaáll melléjük. Aztán Olga. Később Pablo.)
V: -Bárcsak Antonio is itt lehetne most velünk...
(Leon szorosan megöleli.
Ott állnak 8-an. És emléleznek. Mindannyian másra.
Germán a feleségével töltött bolgod időkre, elvesztésének napjára és az azt követő szenvedésnek.
Vilu az anyukájára. A vele töltött kevés, de boldog pillantokra és a sok szenvedésre.
Angelica a lányára. Akinek halála miatt annak férjét és saját unokáját okolta, de tudta, hogy nem ők a hibásak, csak így egyszerűbb volt elfogadnia.
Egyszer csak Angie jelenik meg. Feketében, lesütött fejjel. Olyan mintha az az állandó mosoly örökre eltűnt volna az arcáról és szomorúság és komolyság váltotta volna fel.)
De: -Anya!
(Della odafut hozzá, de Angie csak megfogja a kislány kezét és odamegy Germán és Vilu mellé.)
A: -18 év... 18 év sok idő, de nem elég ahhoz, hogy egy ilyen dolgot bárki feldolgozzon...
(Ő is emlékezik.
Emlékezik a nővérére. A bolgod és egyszerű gyermekidőkre. Arra, ahogy nővérével nevetve futottak a parkban, fogócskázva, mert még az volt legnagyobb problémájuk, hogy ne kelljen fogónak lenniük. Emlélezik a pillanatra, amikor először hallotta nővérét énekelni. A varázslatos érzésre, amikor minden alkalommal miután nővérét megnézte egy operában büszke volt, hogy a nővére ilyen ügyes és szép, büszke volt, hogy a testvére. És emlékezik arra a napra amikor tudtára jutott nővére halála. Több napig aludni sem tudott, órákat sírt és 1 hétig nem evett. Semmit. Pedig tudta, hogy ettől nem fogja visszakapni nővérét. És a sok szenvedésre, amit ezek után átélt.
Szemében könnyek jelennek meg.
Lehajol, szorosan magához öleli Dellát és a fülébe súg valamit.)
A: -Szeretlek és soha nem hagylak el!