A Szívek Királynője - A Boszorkány

3.rész

Ki lehet ez a lány, kinek arca sápadt, és teste megfáradt? Alig ismertem magamra! Szemeim szokatlanul sötétek voltak. Fehér törölköző kendőm magamra tekertem és annyira elmélyültem önmagam bámulásában, hogy észre sem vettem, Kevin a fürdőszoba ajtajának neki dőlve figyel.

– Te...te mit keresel itt? - kezeimmel szorosabban fogtam magamon a törölközőt.

Válaszként mosolygott, de a mosoly mögött valami rejtőzött.
Elvesztem sötét szemeiben, és akárhogyan is próbáltam kitérni tekintetéből, nem tudtam.

Hirtelen szaporábban vettem a levegőt, és a szívem szokatlanul hevesen vert.
Gúnyos mosolyt csalt arcára, majd karjait össze fonta.

Újra elmerültem sötét szemeiben, és ahogy egyre jobban néztem, felvillant egy kép. Akaratlanul is közelebb léptem, hogy jobban lássam azt a képet, melyet szemei vetítenek. Fákat láttam...talán egy erdő lehetett. A fák sorai között egy sötét árnyék, mely fut valami elől. A fák között volt valami ami megbújva engem figyelt, és közelebb mászott. Erőt vettem magamon és próbáltam feleszmélni, de mindhiába. Az a valami egyre közelebb jött, és mikor elérte a kellő közelségét, megmutatta arcát. Olyan félelmet kaptam amitől felsikoltottam, majd azon kaptam magam, hogy a térdeim összerogynak. Értetlenül bámultam Kevinre, aki össze húzott szemekkel pásztázott. Mi történt?- Csak ez a kérdés futott végig az agyamon.

– Igaza van az anyádnak, te tényleg képzelődsz! - jegyezte meg gúnyosan, majd elhagyta a helyiséget.

Sóhajtozva ültem le az ágyamra, és csak bámultam magam elé. Ezernyi gondolat cikázott végig a fejemben, de az ajtó nyílása megzavart.

– Szia.- lépett be anya.

– Anya, beszélnünk kell! - határoztam el magam arra, hogy újra elmondjam neki abban bízva, most hisz nekem.

– Rendben. Mondd csak nyugodtan. - közelebb lépett és helyett foglalt mellettem. Szemeit a padlóra szegezte majd a füle mögé tűrte mahagóni fürtjeit.

– Anya, én...látok dolgokat, amiket nem kellene! - jelentettem ki, és megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.

– Ezt már megbeszéltük! Irina, csak beképzeled. - győzködött, közben felugrott mellőlem, és fel- alá járkált dühösen. Arcára keménység és szigor ülepedett.

– Nem!- kiabáltam rá, ami nem megszokott, ezért anya meglepetten bámult.

– Miért nem hiszel nekem? - néztem rá kérdőn, közben hajamat kontyba fogtam a tükör előtt.

– Én szeretnék, de...nem tudom elhinni, kérlek érts meg! - erősködött továbbra is.

– Még hogy én értselek meg? Te megértesz engem? - válaszára várva a tükörből figyeltem szomorú arcát. Pillantásait figyeltem melyek gyűlölettel mértek végig. Összehúzott szemöldökkel figyeltem, ahogyan anya arca elsötétedik. Szemei fekete árnyalatot öltöttek. - Anya, jól vagy?- kérdeztem remegő hanggal. Válaszként ördögi vigyorra húzta ajkait. Lassan oldalra fordítottam a fejem közvetlen anyára, hogy meggyőződjek, a tükör játszik az elmémmel.

– Minden oké? - törte meg a csendet.

– Igen.- bólogattam ajkaim összeszorítva.

Anya összefont karokkal hagyta el a szobám, és ahogy észleltem, bolondnak titulált.

Beszélnem kellett erről valakivel, ezért felöltöztem, majd közvetlen indultam is ki a Kastélyból. Biciklimre pattantam, és a Kávézónak vettem az irányt. Tudtam, hogy ez Eric törzshelye, és hogy most itt lesz. Útközben azon gondolkodtam, miért történik ez velem, hiszen vallásos vagyok. Vagy talán anyának igaza van, és tényleg csak beképzelem?
Megláttam Eric motorját a Kávézó előtt és őt, ahogy éppen készül elhajtani.