A Szívek Királynője - A Boszorkány

23.rész

Kevin nagyon elszántan viselkedik...nagyon remélem, hogy nem lesz ebből sokkal nagyobb gond, mint ami most van.
- Minden oké? -zavart meg Alice miközben elmélyültem.

- Aha persze...leszámítva, hogy aggódom a ma esti bál miatt.

- Van is okunk arra, hogy aggódjunk emiatt. - mondta majd Kevinre pillantott akiről szinte a vak is látta, hogy tervel valamit.

- Nagyon remélem nem okoz több kárt mint hasznot. - mondta aggódva majd felindult a szobájába.

- Irina, gyere - egyenest indult egy fekete hosszú ruhával a kezében a szobámba Mary néni.

Felvont szemöldökkel eredtem utána.

- Na mit szólsz hozzá? - maga elé emelte a ruhát melynek az ujjai csipkéből voltak és kis fekete rózsa hímzéssel volt díszítve. Először még értetlen bámultam rá, majd észbe kaptam.

- Ez az enyém? - vontam fel a szemöldököm és jobban szemügyre vettem a ruhát.

- Igen a tiéd. - mosolygott kedvesen...ami nála mindig rosszat jelent.

- Nem örülsz neki? - komolyodott el.

- De igen! - hevesen bólogattam és ujjaimat végig húztam a selyem anyagon.

- Ezt fogod viselni ma este. - mondta és rám mérte. - Pont a te méreted. - tette hozzá.

- Köszönöm.

- Szívesen. - aranybarna szemei szinte csillogtak ahogy rám nézett.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze - bólintott és összefont karokkal várta a kérdésem.

- Kevin azt mondta, hogy elvett némi fájdalmam. Ezt hogy értette? - a ruhát az ágyamra fektettem majd leültem.

- A démonok mindig is képesek voltak mások fájdalmából elvenni. Ahogy gyógyítani is. Elég ha a szemedbe néz, képes a lelkedbe látni és a lelked fájdalmát a magáévá tenni. Ezért volt, hogy talpon maradtál...mikor vissza hozott Arabiszból...

- Honnan? - ugrottam fel az ágyról.

- Mikor abban a nagy kapuban álltál ahol két oroszlán pihent, az Arabisz városának a bejárata volt. - válaszolta.
Teljesen ledöbbenve huppantam le vissza az ágyra.

- Nos, amikor vissza hozott, elvett némi fájdalmad, hogy kibírd.

- Na ne nevettess! Pont Kevin? Ennek bizonyára ára is volt, nemde? - nevettem fel.

- Igen, volt. - bólintott majd folytatta. - A démonok eredete című könyv amit maga a sátán írt meg vérrel. Ebben a könyvben minden benne van a haláltól, az életig, és azután is.

- De hogyan lehetett nálad maga a sátán által írt könyv? - elkerekedett szemekkel bámultam rá és megfordult az agyamban, hogy talán nem is az akinek mondja magát.

- Nos, az már egy másik történet. Egy hosszú történet... - mosolygott majd kecsesen kisétált. - Készülj el mert lassan indulunk egyenest a halálunkba. Ja, ez a David nem is rossz parti. - tette hozzá kacsintva.

Halálfélelmem volt, ha csak a bálra gondoltam. Szívem szerint menekültem volna...de még nem tehetem.
Magamra öltöttem az estélyi ruhát amely káprázatos volt. Szénfekete hajam hullámosan leengedve hagytam. Nem volt túl nagy kedvem a megjelenéshez, hisz ahogy Mary néni mondta egyenest indulunk a halálunkba. Nagyot sóhajtva néztem a tükörbe és fedtem fel, hogy falfehér az arcom...a szemem alatt sötét karikák pihentek.

–Bejöhetek?- kopogtatott Alice az ajtó mögül.

–Persze.

–Jól nézel ki.- nézett végig rajtam.

–Te sem panaszkodhatsz.

Levendula színű estélyi ruhát viselt melyhez szőke hajkoronájá igényesen kontyba fogta és füle előtt leengedett két hullámos hajtincset.

–Mindenki a nappaliban van, útra készen...- hatalmasat sóhajtott és ingerülten tétovázott.

–Induljunk - azzal belékaroltam és elindultunk le a lépcsőn.
                      
                        ⏺⏺⏺

A városból mindenki ott volt aki csak számított. Elegáns úriemberek és úrihölgyek.
Az egyszintes Villa udavrát lápma fények világították meg. Klasszikus zene szürődőtt ki bentről. Lassan sétáltunk végig egészen a bejárati ajtóig, ahol egy öltönyös férfi fogadott minket lelkesen. David annyira elegánsan volt felöltözve, hogy végig néztem magamon. Nem igazán illettem mellé. Drága italokkal fogadtak minket, ahogy beléptünk az aulába. A falakon bordó tapéta díszelgett. A lábom alatt fekete márvány csepme honolt. Kicsivel arrébb, egy hosszú kerek asztal székekkel. A vendégek elözönlötték a hatalmas termet.
Kevin azonnal az italokhoz indult és a legdrágábból öntött magának majd nyugodtan iszogatott. A többiek a hátunkban álltak.

–Jól vagy?- aggódóan szemlélt végig David.

–Aha - bólintottam közben forgott velem a világ.

David karjába kapaszkodtam mielőtt elestem volna. Egyik kezével átkarolta a derekam és erősen tartott.
Igazából napok óta csak két szendvicset ettem és folyadékot sem ittam kellően. David folyton rám vetette a tekintetét és aggódot értem.
Pillantásunk találkozott Kevinnel aki összehúzott szemöldökkel vizslalt végig majd undorral nézett David-ra.

–Hé, jól vagy?- fogta meg a kezem Alice.

–Nem igazán!- ekkor már elsötétült minden előttem és csak annyit éreztem, hogy David leültett egy székre.

–Ezt idd meg.- adott a kezembe egy poharat melyben narancslé volt.
Miután megittam kezdett kitisztulni minden.

A mikrofon besipolt amire mindannyian oda kaptuk a fejünk.
Mikor megláttam hogy Titulus, azonnal felpattantam a székről.

–Hölgyeim és uraim. Örömmel látom, hogy mindannyian eljöttek.-Edwardra nézett majd folytatta.–Haven, a mi kis városunk az a hely, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Ahol nyugodtan elengedjük a gyerekeink iskolába anélkül, hogy aggódnunk kellene amiatt, hogy bajuk esik. Eme város alapítója az én családom volt. Mindig fontos érdekünk volt a várost fentartani, és megvédeni. Az én feladatom, hogy ez a város tiszta maradjon! Oly sok időn át hagytam, hogy a dolgok maguktól menjenek. Tudjuk, hogy léteztek olyan lények akik tönkre tették némelyikünk életét...most is! Azért vagyunk itt ma este, hogy pontot tegyünk a végére. Ma este drága barátaim...ma este minden a helyére áll majd. Ez a mi városunk! Csak a miénk. Megvan a saját története eme városnak. Nem fogom hagyni, hogy a természetfeletti lények lerombolják!- az emberek ujjongni kezdtek és örültek.–Ma este vérrel írom meg az új szabályokat! Ma...

Hirtelen az ablakok szilánkokra törtek majd lassított felvételben egyenest mi felént tartottak az üveg darabok. Karjaim magam elé emeltem mikor éreztem, hogy valaki átölel és véd a testével. Hangos sikoly vette fel a termet amire az emberek menekültek és kiabáltak. Az, aki szorosan magához ölelt nem engedett el, megvédett. De a hangjából ítélve, őt érték az üveg szilánkok helyettem!