A Szívek Királynője - A Boszorkány

10.rész

Csak ültem csendben az ablaknál figyelve az esőcseppek folyását az ablakomon. Visszagondoltam, hogy milyen is volt az átlagos életem.  A friss kávé illatára amit anya készített minden reggel. A hangjára, a rózsa illatú parfümjére amit mindig elcsórtam tőle.
De ez számomra már csak emlék maradt. Kezemben tartottam a keresztet amit David hagyott az éjjeli szekrényemen mielőtt távozott. Hogyan lehet erő, ebben a számomra vasdarabnak tűnő nyakláncban...soha nem hittem az ilyenekben, ezek mind csak bálványok...szerintem a hitt a fontos! Az, hogy hiszünk abban, hogy majd minden jóra fordul. Hát ez az én estemben nem így van, mert én nem hiszem, hanem tudom, hogy innentől már csak a rossz vár rám!
– Mit jelenthet ez? - olvasta Mary néni a napló végén lévő kis szöveget.
– Nem tudom – fontam össze karjaim és gondolkodni kezdtem.
– Bárányba bújt farkas? Mit érthet ez alatt?- összevonta szemöldökét.
– Mióta vagy boszorkány?- eltértem a témától bár lehet, hogy nem pont most kellene az életéről kérdezgetnem.
– Amióta csak az eszemet tudom.- mondta, de egyetlen egy pillantást sem méltatott rám vetni.
– Mi a feladatom?- újabb kérdéssel próbáltam megnyitni.
– Ezt hogy érted?
– Oka van annak, hogy itt vagyok.
– ...Igen. - emelte rám a tekintetét.
– És mi az oka?- közelebb léptem hozzá és elvettem a kezéből a naplót.
– Majd idővel mindent megtudsz. - válaszolt röviden majd kiviharzott az ajtón, több kérdésemre nem várva.
Ezzel csak még jobban bebizonyította, hogy titkol valamit és bármi is legyen az, nem szándékozik elárulni.
Minden félelmem félre téve elindultam Alice szobájába, de az ajtaja előtt megálltam. Nem akartam zavarni mivel hallottam, hogy Eric-kel beszélgetnek, ezért elfordultam az ajtótól és a nappalinak vettem az irányt.
- Valami közeledik ez biztos! - csapott dühösen az asztalra Edward.
Megpillantottam a naplót Mary néni kezében. Összevont szemöldökkel néztem rá, hisz az előbb még a szobámban volt a napló.
– Nem sokára vér-hold.- tanakodott Kevin, közben a naplót pásztázta ami Mary néni kezében volt.
– És?- lehet, hogy buta kérdés volt, de azt hiszem akkor lemaradtam.
– Mikor vérbe borul a hold...- idézett a naplóból Mary.
– Ó! Addig csak pár nap van...- kezdtem komolyabban venni a dolgot.
– Talán...itt van a városban csak nem tudunk róla?- gyanakodott Edward.
– Nekem most be kell mennem a városba. A tanács gyűlést tart. - igazította meg magán az öltönyét Edward, majd mielőtt távozott, még vetett egy utolsó pillantást Mary-re. Ez a pillantás arról árulkodott, hogy nem bízik benne.
Nemsokkal ezután Mary néni is távozott, eléggé sietősen. Újra a kezem közé vettem a naplót és lapozni kezdtem. Bár már kiolvastam, de mintha csak a szenvedélyemé vált volna. Nem akartam letenni.
– Ki lehetett a démon? - tettem fel a kérdést Kevinnek aki a kérdés hallatán nagyot sóhajtott.
– Számít ez most? Előbb azt kell tudnunk hol van a szerkezet, mielőtt Titulus megtalálja.-komótosan ült le a fotelba, majd töltött magának egy pohár italt.
– Milyen nap is van ma? - a fali órára pillantottam.
– December 24.-e - mondta.
– Ma van Karácsony?! - döbbentem meg, hisz el is felejtettem.
– Minden oké? - sétált le a lépcsőn Alice mellette Eric-kel.
– Ma Karácsony van. - nagyot sóhajtottam és eszembe jutott az anyával töltött eddigi Karácsony. Mindkét kezem csípőre tettem és gondolkodni kezdtem azon, honnan szerezzek Karácsonyfát.
– Min töröd az agyad? - mosolyogva lépett mellém Eric, és bólogatva jelezte hogy tudja.
– Kell egy Karácsonyfa, hisz anélkül nem ünnep az ünnep. - egyenest rohantam a szobámba és felvettem a kabátom, a bolyhos sapkám, és a sálam.
– Szerzek fenyőfát - jelentkezett vigyorogva Erik, aki mellé szívesen csatlakozott Alice is. Meglepődtem Alice reakcióján az ünneppel kapcsolatban.
– Akkor én intézem a kaját. - csípőre tettem a kezeim majd lassan a fejem Kevin felé fordítottam, aki egyből vette a lapot, és nemet mondóan megrázta a fejét.
– Jó, akkor megyek biciklivel - sebbel-lobbal indultam az ajtóhoz, de még mielőtt lenyomtam volna a kilincset, Kevin közbe szólt.
– Utálom a Karácsonyt, és mindent ami vele kapcsolatos... Ne várj tőlem semmit. - jelentette ki rezzenéstelen arccal.
– Rendben. - bólintottam.
Remélem, hogy Edward is örülni fog annak, hogy megtartsuk a Karácsonyt. Meglepetést akarok neki. A fejemben már elterveztem, hogy milyen ételt fogok készíteni, de azt hiszem ehhez szükségem lesz Mary néni segítségére. Egyetlen bevásárló központ van a városban, ami egy óra múlva bezár. Remélem sikerül fenyőfát szerezniük.
Kevin komoran fordult be a parkolóba, és mintha dühös lett volna. Úgy szállt ki a kocsiból mint aki épp a halálos ítéletét várja. Nos, igen, tudom hogy démon éshogy tőle messze áll Isten, de a többieken nem ezt látom. Bár még mindig nem fogtam fel igazán, hogy kikkel élek egy házban, de talán azért nem mert így könnyebb elviselnem mindent. Beleértve anya halálát.
Miután végre sikerült átkuszálni magunk a tömegen, akik szintén vásárolni jöttek, azonnal indultam az első sorba, és elkezdtem pakolni a kosárba azokat a dolgokat amikre szükségem lesz. Minden jól ment, leszámítva, hogy neki mentem vagy tíz-emberkének. A főzéshez és a sütéshez az alapanyagokat már elintéztem, így csak a díszek maradtak hátra. Volt minden színű dísz... Azt sem tudtam melyiket válasszam. A nagy sürgés-forgásban megpillantottam Kevint, aki egy ajtódísszel volt elfoglalva.
Lassan oda ballagtam mellé, és nézegetni kezdtem a kezében lévő díszt. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz.
– Khm... - visszadobta a többi közé, majd hátat fordított nekem.
– Szerintem nagyon illene a mi ajtónkra. - levettem a polcról és a kosárba helyeztem.
Már minden megvolt, már csak a csillag maradt hátra. Tehetetlen álltam a rengeteg fenyőfa dísz előtt, és nem tudtam dönteni. Kevin mellém szegődött majd a legfelső polcról leemelt egy nagyobb csillagot, de ezt követően leesett mellőle egy angyal szívvel a kezében. Azonnal megakadt rajta a szemem, és már nem is akartam tovább keresgélni. Kevin értetlen bámult rám, majd felvont szemöldökkel újra hátat fordított nekem.
– Ahelyett hogy folyton hátat fordítasz, segíthetnél tolni a kosarat. - jegyeztem meg, ugyanis annyi minden volt a kosárban, hogy már nem bírtam tolni.
– Mondta valaki hogy vásárolj?
Szem forgatva toltam a kosarat a pulthoz, közben figyeltem Kevin arcát, és azt vettem rajta észre hogy zavarja az emberek társasága.
- Kint leszek a kocsiban. - egyik kezét zsebre rakta és elillant mellettem egyenest a kijárathoz.
Nagy nehezen kitoltam a kosarat, egészen a kocsihoz.
Kevin kinyitotta a csomagtartót, majd villámgyorsan bedobált mindent ami a kosárban volt.
- Elfognak törni a díszek. - mondtam neki de ő csak vállat vonva beült a kocsiba indulásra készen.
Félórás út után végre megérkeztünk.
Ahogy beléptem a nappaliba, egyből a zöld fenyő illatát éreztem. -Na, szuper, igaz? - büszkén mutatott a három méteres fára.
– Igen az. - mosolyogva nyomtam egy puszit Eric arcára.
– Na és mit főzünk? - kérdezte Alice izgatottan.
– Hú, hát sok mindent. - hevesen bólogattam, majd felhívtam Mary nénit aki nagyon szívesen eljön és segít.
Nem vártam meg így azonnal tettem - vettem a konyhában. Azt akartam, hogy mire Edward haza ér már minden készen legyen. Furcsa, hogy szinte az apámként tekintek rá, noha ezt ő nem tudja. Hogy fura lenne az, hogy démonokkal élek együtt? Bizonyára igen az. De gyermekkorom óta démonok vettek körül. Éreztem őket, néha láttam is őket. Mintha közéjük tartoznák. Sok szerettemet elvesztettem, de csak úgy tudtam túlélni, hogy nem akartam felfogni. Azt mondják az idő minden sebet begyógyít. Ez nem igaz. Csak megtanít elfogadni.
– Van egy kis gond. - elbambultam ezért nem csoda hogy megijedtem.
– A szívrohamot hozod rám Alice! - a kezem a mellkasomra helyeztem és próbáltam mély levegőt venni.
– Ne haragudj. Én nem akartalak megijeszteni. - kezét gyengéden a vállamra helyezte hogy megnyugtasson.
– ... Mi a gond? - szólaltam meg miután sikerült megnyugodnom.
– Az, hogy nem tudok főzni. - súgta nekem, közben Eric-re pillantott aki fejét vakarva állt egy dísszel a kezében.
– Szerintem neki nagyobb szüksége van rád. - halovány mosollyal intettem Eric-re.
– Rendben - bólogatott és indult is, hogy segítsen a magatehetetlen pasijának, aki egy gömbdíszt nem volt képes felhelyezni.
Nevetve folytattam tovább a dolgom, mire meghallottam a csengőt.
– Nos, megjött a felmentő sereg. - vigyorogva invitáltam beljebb Mary nénit aki miután kabátját levette, azonnal indult a konyhába.
– Ja, de én erre nem vagyok képes. - hallottam meg Alice hangját, ahogy idegesen ráförmed Eric-re.
– Minden rendben? - sétáltam oda hozzájuk.
– Nem érjük el a fa csúcsát, hogy felrakjuk az angyalt. - hadarta el Eric.
Nos, mindannyian Kevinre néztünk aki ránk se hederítve olvasott tovább.
– Ilyen bénákat nem látott a világ. - össze csukta a könyvet és felállt.
– Sajnos nekem nincsenek szárnyaim, így nem tudok felemelkedni, hogy felrakjam rá. - zavarodottan fonta össze karjait Alice.
Meglepetten bámultam rá, hisz minden démonnak van szárnya, nem igaz? Szinte majd kitört belőlem a kérdés, de gyorsan legyűrtem.
Nos, ha azt gondolnátok, Kevin a szárnyai segítségével rakta fel az angyalt, akkor tévedtek. Komótosan hozta ki a létrát a pincéből majd óvatosan a legfelső fokra állva, felrakta az angyalt. Ezután visszatért az olvasáshoz.
Nem tudom, hogy csinálta, de mire visszamentem a konyhába, minden felírt étel elkészült.
– Ezt... Hogyan? - tátott szájjal néztem az elkészült ételeket, amik a konyha pulton hevertek.
– Az maradjon az én titkom. - félmosolyra húzta a száját, majd a kezembe nyomott egy ezüstszínű asztal terítőt.
Értettem a dolgom ezért egyből az asztalhoz indultam és felterítettem a terítőt aminek selyem anyagát jó érzés volt megfogni. Alice eközben már hozta a tányérokat, evőeszközöket, és a poharakat.
Miután mindennel elkészültünk, mindenki a szobájába igyekezett, hogy átöltözzön, kivéve Kevin. Őt egyáltalán nem érdekelte semmi.
Egy fekete térdig érő ruhát vettem fel, aminek csipkés volt a dekoltázsa.
Meghallottam a csengőt lentről, ezért igyekeztem is le, hogy kinyissam az ajtót.
- Hát... - Edward szóhoz sem tudott jutni. Beljebb lépett és a fenyőfát bámulta.
Szinte olyan arcot vágott, mint aki nem a saját házába, hanem valaki máséba lépett volna be.
Bevallom kicsit aggódtam amiatt,  hogy mit fog mondani, hogyan fog reagálni.
- Tudom, hogy ezt nem most kellene, és nagyon sajnálom de... Tudnotok kell. - nagyot sóhajtott majd folytatta. -A tanács elrendelte, hogy holnap mindenki legyen ott a bálon.
– És? - kérdezte Kevin.
– Tudnak a természetfelettiekről. Biztosan Titulus így akar rávenni, hogy adjam át a szerkezetet. - idegesen indult fel a lépcsőn.
– De hát azt sem tudjuk, hogy hol van. - szóltam utána.
– Akkor sietnünk kell. De holnap meg kell jelennünk a bálon. Csak azt remélem nem lesz csapda!