A Szívek Királynője - A Boszorkány

2/3.rész

Ritka pillanat volt az életemben, hogy ma korán keltem, és felszálltam az első buszra, ami a városba vezetett. Beültem a kávézóba, és megreggeliztem. Jól esett az egyedüllét... a nyugalom. Az ablaknál foglaltam helyet, melyen át jól lehetett látni a házakat és az arra eljáró embereket. A kávézó a könyvtár mellett helyezkedett el így, azt terveztem, hogy ha megiszom a kávémat, bemegyek oda is. A friss kávé illatát már méterekről megéreztem, és alig vártam, hogy a pincérnő lerakja az asztalomra. A helyiségben minden asztal világos barna volt, és négy szék társult hozzá. A fal krémszínű, és régi fekete fehér képekkel volt díszítve. A pult fekete, márványozott bevonatú. A rádióból halk zene szól, amely megadja a hangulatot, így ma reggelre.

Egy zömök, idősebb férfi felém pillantott többször is, és jól észrevehető volt a tekintetében, hogy nem bízik meg az idegenekben. A másik, vékony alkatú férfi meglökte a vállát, és a tudtára adta, hogy ne bámuljon annyira. Ebben a városban ez így működik. Ha idegen vagy, vigyáznod kell, mert esetleg még egy gyilkosságba is könnyen belekeverhetnek, hisz új vagy, és nem ismernek.

- Micsoda véletlen, így másodjára összefutni, nemde? - A hang a mögöttem lévő asztaltól jött, amit követett egy vöröshajú lány, halvány szeplőkkel az arcán, és ugyanazzal az izgága mozdulatokkal foglalt helyet most is velem szemben, mint legelőször. Viszlát nyugodtság!

-Hát, azért ezt nem nevezném annak, hiszen mindenki szeret kávézóba járni. - magyaráztam kicsit kínosan, mert nekem úgy jött le, azt gondolja, talán keresem a társaságát. Vagy csak én éreztem így?

-Igen, persze - rázta meg a fejét, majd mindkét kezét az asztalra helyezte, és figyelmesen szemlélte végig a rajtam lévő felsőt. - Tetszenek a fehér kötött pulcsik. Az anyám mindig ilyeneket vett nekem, amikor szomorú voltam. - felsóhajtott mélyen, és a szemei könnybelábadtak.

-Hát, ezt a felsőt nekem is az anyám vette, és én is szeretem a kötött pulcsikat. - bólogattam, és végigfutott az agyamon gyorsan, hogy most tényleg a kötött pulóverek lesznek a mai téma tárgya?

- Ó, úgy tűnik, hogy az anyánknak egyforma az ízlése - elnevette magát, majd elővette a telefonját, a kulcsát és a tárcáját. Óvatos mozdulatokkal helyezte egymás mellé őket az asztalon, utána megnézte, vajon biztos, hogy pontosan egymás mellett vannak?

-Szerintem találkozniuk kellene, és kitudja, még lehet a stílusuk is passzolna egymáshoz. - jegyeztem meg és közvetlen belekortyoltam a kávémba, ami már kihűlt.

- Jó lenne...de az anyám meghalt, már egy éve. - halvány mosolyt ejtett az ajkaira, de a szemében valami mást mutatott.

-Ó, nagyon sajnálom, én nem tudtam! - Egy pillanatra haragudtam magamra azért, mert az elején egyáltalán nem akartam vele beszélgetni, éshogy a múltnap bolondnak hittem a könyvtárban.

-Hát persze, hogy nem tudtad. Honnan is tudhattad volna? Már régen történt... - magyarázta. - Na de inkább beszéljünk valami másról.

-Rendben, ahogy akarod.

- Ó, jut eszembe, olvastad a könyvet? - kérdezte kíváncsian, és megnézte a telefonja képernyőjén, hogy mennyi az idő, immáron ötödjére.

-Milyen könyvet?

-Amit adtam neked a könyvtárban.

-Ó, azt a könyvet...- vakartam meg a fejem zavartan, mert még egyetlen szót sem olvastam el belőle.

- Áh, akkor nem is olvastál a tűzvészről, ugye?

-Milyen tűzvészről? - érdeklődtem, és most abban reménykedtem, hogy nem zagyvál össze semmit.