A Szívek Királynője - A Boszorkány

4.fejezet / 16.rész

 - Az összes gyermeket aki December 12.-én született és hat éves, egy menedék helyre vittük. Azért elég volt kimagyarázni, hogy miért kell őket dátum és kor szerint elvinni. De a szülők aggódnak.-mondta el Eric, majd fel nézett Alice szobájára, és nagyot sóhajtott.

- Minden oké köztetek? - szegődtem mellé.

- Igen...csak hiányzik. Mostanában keveset vagyunk együtt. - mondta és elindult fel a lépcsőn.

Azért elég felfognom, hogy más lények is vannak a városban.
Vèr-farkasok, Vámpírok...

- Sajnos nem találtam meg őket. Elmentek a városból. - mondta Mary néni.

- Akkor hogyan tovább? - Kérdezte Edward.

- Nem tudom - rázta meg a fejét Mary néni.

- Kevin, a te feladatod hogy elmész a Vámpírokhoz, Irinával. - pillantott rám.

- Mi van?! - szólaltunk fel egyszerre Kevinnel.

- Ezzel? - mutatott rám lekezelően.

- Sokkal jobb a meggyőző képessége mint neked. - jegyezte meg össze font karokkal.

- De Edward, én csak egy ember vagyok... - kerestem a szavakat arra hogy ráébresszem, meg is halhatok, de úgy látszik hidegen hagyja.

- Hidd el, egyedül is képes vagyok rá.-jelentette ki Kevin.

- Együtt mentek.

Kevin olyan utalálatos pillantásokat lövelt felém, hogy kinomban felrohantam a szobámba. Mi a franc ütött Edward-ba? Menjek Vámpírok közelébe. De rendben, rajtam nem fog ki. Elmegyek Kevinnel.

- Ha nem akarsz menni ne menj.-mondta az ajtó mögül Mary néni és közvetlen bejött.

- Te inkább hallgass! - szóltam rá dühösen.

- Na ide figyelj kislány, ne pattogj. Örülj annak, hogy életben vagy! Még.-fonta össze karjait.

- Pont te beszélsz? - nevettem fel.

- Oka van annak, hogy itt vagy. Most még nem érted, és nem is kell, hogy értsd. Menj Kevinnel... - mondta higgadtan, és csak úgy simán kisétált az ajtón.

Na ne...kinek képzeli ez magát?
Elegem van belőle.  Folyamatosan titkolózik előttem... Mindenki. Az ablakomhoz léptem és figyeltem ahogyan az udvar hófehér takarót ölt magára. Néha úgy érzem, valami elzárja az érzéseim. Mintha valami élne bennem ami nem enged lélegezni. Anya családja nem tudja, hogy mi történt anyával. Edward és Mary néni megkértek rá, hogy ne mondjam el egy ideig. Még gyászolni sem volt időm...
Annyi harag és gyűlölet halmozódott fel bennem, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Annak a férfinak az arca van előttem aki megölte anyát. Gondolataimból a halk léptek zökkentettek ki. Éreztem, hogy a hátam mögött van valaki. Hirtelen fordultam meg abban a hitben, hogy Alice, de tévedtem.
Egy árva lélek sem volt a szobámban csak én.
Viszont megláttam valamit ami eddig elkerülte a figyelmemet.
Talán kaparás nyomai lehettek.
A  fal alsó sarkában helyezkedett el.
Közelebb mentem és lehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem.
Ujjaim a vájás nyomára raktam, és megegyezett. Nem vagyok alvajáró, és bolond sem, hogy vájjam a falat.
De az biztos, míg én alszom, valami a szobámban van.
Halk neszre lettem figyelmes az ágyam alól. Szaporán vettem a levegőt és próbáltam higgadt maradni, de amikor újra hallottam egy hangot ami kaparászáshoz hasonlított, ijedtemben összerezzentem.
Leültem az ágyammal szemben háttal a falnak, és füleltem.
Az ágy alatt sötét volt egészen addig mígnem egy halvány kék fény fel nem villant. Kezem-lábam remegett a félelemtől de a kíváncsiság, nem hagyott nyugodni. Lassan felálltam és közel mentem az ágyhoz, nagyon közel. Közben a szívem akkorákat ütött, hogy azt hittem majd' kiugrott a helyéről.
Térdre álltam és lassan lehajoltam.
A fény akkor abban a pillanatban sokkal erősebb volt. Egy nyakék díszelgett az ágyam alatt.
Benyultam majd figyelmesen fürkészni kezdtem: egy ezüst színű lánc melyen egy ugyanolyan színű kereszt lógott, kék kövekkel díszítve.
Olyan varázslatos volt, hogy nem tudtam levenni róla a szemem.
A magaménak éreztem, bár tudtam, hogy ez nem így van. De hisz én találtam, nemde? Ki mit talál az az övé. Jól megforgattam a kezemben és vettem észre a kis kereszt hátulján egy monogrammot. A

Tudtam, hogy jelent valamit, de nem akartam oda adni senkinek, főleg Mary néninek mert úgyis elvette volna tőlem.
Elakartam dugni a fiókom mélyére, de ehelyett a nyakamra helyeztem.
Mintha nem is én irányítottam volna a kezem...
Hallottam lentről Eric hangját ezért hamar siettem is le, hogy megtudjak valamit a gyerekek ügyében.
A nappaliban mindenki lent volt és idegesek voltak.

- Mondj valamit -szegődtem Eric mellé.

- Újabb gyermeket találtunk az erdőben...szív nélkül. - hangja gyenge volt és megfáradt.

- Gyere, feküdj le egy kicsit. - fogta meg a kezét Alice és a szobáig vezette.

- Walter beszélni akar velem. Nemsokára jövök. Addig is maradjatok itthon. - mondta Edward majd kilépett az ajtón sietősen.

Kevinre néztem aki egy fekete fedelű könyvet olvasott. Próbáltam keresni a címet, de azon a könyven vagy nem volt, vagy csak annyira vaksi voltam, hogy nem láttam.

- Csak akkor könyv egy könyv, ha van címe? - szólalt fel hirtelen.

- Hát...ja - bólogattam.

- Ha akarsz beleolvashatsz...bár nem ajánlom. Embereknek rohadtul unalmas. - alsó ajkát behorpasztotta és bólogatott.

- Embereknek? - vontam fel szemöldököm érdeklődően.

- Persze, mivel el sem tudnád olvasni. Nem ismered a Démonok nyelvét.-gyors mosolyt húzott ajkaira majd a pillantása a mellkasomra szegődött.

Összehúzott szemöldökkel indult el felém, közben a nyakamban lévő nyakláncot vizslatta.

- Ez honnan van? - tekintette komor volt, és gyanakvó.

- Ez az enyém. - vontam vállat amire megfogta a keresztet és megfordította.

Olyan arcot vágott, mint aki szellemet látott.

- Hogy került hozzád ez a lánc?- kiabált rám ingerülten és kiakarta tépni a nyakamból, de nem járt sikerrel.
A nyaklánc nem szakadt el. Mintha nem akart volna tőlem megválni.

- Kevin, ez csak egy nyaklánc. - értetlen néztem rá, amire ő gyilkos pillantásokat lövelt felém.

- Miért van nálad Alison nyaklánca?-ordított a képembe.

- Hogy kié? - elkerekedett szemekkel bámultam rá.

- Alison Argent-é! - jelentette ki dühösen.