A Szívek Királynője - A Boszorkány

5.rész

Utána kerestem az interneten annak a bizonyos legendának, csakhogy nem találtam semmit. Haven városában sosem élt boszorkány. Viszont utána kerestem annak a nyelvnek, amit a démonok használnak. A legtöbb helyen azt írták, hogy a démonok beszélnek latin nyelven is. Tudnom kell mit ír a napló. Ha megszerzem, elviszem Mary néninek hátha ő érti a latin nyelvet.

- ki az?

- Nyisd ki! - szólalt meg Kevin és halhatóan ingerült volt.

- Mindjárt megyek. - toporzékoltam a szobában, majd oda igyekeztem az ajtóhoz, és kinyitottam. Hirtelen elkapta a derekam és magához húzott.

- Azt hitted, hogy nem ismerem a fajtádat? - érzéstelen tekintettel szemlélt végig, majd megvetően elengedett.

- Nem értem miről beszélsz - csuklott el a hangom.

- Tudom, hogy tudod. De ha eljár a szád, akkor nagy bajba kerülsz, érted? - fenyegetett.

- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! - vágtam dühösen a képébe.

- Juj de éles a nyelved! De jól vigyázz, ne dühíts fel mert meg is ölhetlek az anyáddal együtt! - szemei újra sötétek voltak. Nem volt bennük érzés, csak végtelen üresség.

- Mi folyik itt? - szólt közbe Edward, és azt véltem arcáról felfedni, féltett engem Kevintől.

- Semmi, csak dumáltunk kicsit, nem igaz? - ördögi vigyort húzott ajkaira.

- Beszélnünk kell - Edward megragadta Kevin karját, ami neki egyáltalán nem tetszett.

- Minden oké? - kérdezte Alice.

- igen... - bólogattam, és csak az járt a fejemben, hogy ki kellene hallgassam őket.

- Mondtam már, hogy...Eric és én... - kezdte de nem fejezte be a mondatát, ahelyett inkább vigyorgott.

- Komolyan? - egyből rájöttem, hogy együtt vannak.

- Igen, együtt vagyunk. - mondta azt, amit már tudtam.

- Alice, kérdezhetek valamit? - kérdeztem, közben meghátráltam.

- Már vártam, hogy megkérdezd! Amúgyis untam már a titkolózást. - fonta össze karjait, és halovány mosolyt csalt arcára.

- Te...nem vagy ember, igaz? - tettem fel a kérdést félve, de tudni akartam valóban azok-e, akiknek látom őket.

- Igen! - jelentette ki, teljesen más hangnemmel, mintha már nem is Alice állt volna előttem -Tudtam, hogy tudod, csak azt nem tudtam hogyan vagy képes látni minket... - töprengett.

- Megfogsz ölni? - csuklott el hangom és hátrálni kezdtem újra. Már megbántam, hogy ennyire kíváncsi voltam, és csak azon kattogtam, hogy hogyan rohanjak ki onnan.

- Ha megakartalak volna ölni, már hidd el, rég megtettem volna!

- Nem kell félned! Nem tőlem kell félned mert jelenleg nem a gyenge emberek a legnagyobb gondunk.

- Akkor? - kérdeztem, közben megpillantottam Kevint, aki mintha aggódóan figyelte volna a beszélgetésünket.

- A szívek királynője a legnagyobb gondunk! Minden Démon úrnője, aki a földön uralkodni vágyó Démonok lelkét veszi. A leggonoszabb teremtés a világon, és az Alvilágban. Nálunk is gonoszabb. És csak egy módon lehet végezni vele. Ha ugyanazt teszem vele, amit ő tesz velünk.

- Mit tesz veletek? - érdeklődtem.

- Kitépi a szívünket, ezzel életet vesz, és hatalmasabb lesz. - jelentette ki, és látszólag ingerült volt mert kezeit ökölbe szorította.