Jövőkép

1.

Johanne Castiel az égre nézett.

Nyolc óra volt. Nyolc óra hat perc. És Május...El se hitte volna hogy így telt az idő.

Társa valahol kávét ivott, de ő még mindig a helyszínt vizsgálta. Újonnal kapott Nikon kamerájával megállás nélkül csak fotózott.

Nem sok bűnözés történt a városba. 

Amióta Maximilian Yovel volt az elnök a bűnözések száma drasztikálisan lecsökkent.

Gotham soha nem volt még ennyire tiszta, szép és szinte makulátlan.

Soha. Éppen ezért kevesebb rendőrre is volt szükség.

Johanne tökéletesen értette a problémát: bármikor kirúghatják. Hiába volt két nyelvi diplomája, hiába végzett frissen a Metropolis-i fősulin.

Jóformán senkit sem érdekelte ez. Tudomány, és tapasztalat, csillivilli diploma: itt sajnos senkit nem érdekelt, semmi. Jóformán. Johanne Castielt viszont az átlagos emberekkel ellentétben elég sok dolog érdekelte.

Hobbijai közt volt a jóga, az úszás, szeretett lovagolni, zenét hallgatni, és szeretett kutakodni egy rejtélyes igazságosztó után akit úgy hívtak Batman.

Mások csak helyi rejtélynek vélték,egy szellemnek aki régebben az elesetteket védte a bűnözők ellen, mások szerint viszont létezett s koránt sem volt legenda.

Johanne anyagokat gyűjtött róla. De néha nagyon furcsa dolgokat!

Leveleket is képes volt beletenni a füzetébe, vagy egy darab szét taposott fűszálat.

Senki se értette a lány kellemetlenül furcsa viselkedését, bár igaz hogy meg se nagyon kérdezték tőle mit miért csinál...

Johanne pedig imádta a Batman történeteket.

Úgy gondolt Batmanre mint egy önbíráskodóra, és szerette volna megtudni hogy ő kicsoda és miért teszi amit tesz...

Johanne most Owen Maxell nevezetű társára nézett. A nőt ki tudta idegelni a pasas.

Utóbbi akkora volt mint egy ház és hol evett hol éhes volt.

" Nem elég hogy támadni, de még védekezni sem lehet vele" – Gondolta a nő rágyújtva egy szál jó minőségű cigarettára.

Társa éppen fánkot evett...azon a nap már harmadjára.

- Esni fog ma... - Jegyezte meg Johanne, rá se pillantva Maxwellre.

- Háh?

- Semmi. - Amint beültek a kocsiba már indultak. Újabb eseménytelen nap...már a harmadik volt. Egyesek örültek neki, mások már kevésbé.

Két fajtaképp lehetett felfogni egyébként ezt a munkát is: vagy csinálta az ember vagy nem csinálta.

A különbség azonban az volt Gotham elfuserált rendőrkapitánysága és Metropolis közt, hogy míg Metropolisban ha nem dolgoztál kirúgtak, ebben a városban viszont nem lehetett  tudni kit fognak kirúgni és mikor. Meg ott volt a nagy kérdés: hogy miért? Mert valaki jól tette a munkáját, vagy mert nem tette jól? Örökös kérdések voltak ezek. És bizonytalanságot okoztak: nem csak benne.. mindenkiben.

Johanne pedig imádta a rendőrséget, de egy baja volt vele: semmit nem tudott gyűlölni jobban az igazságtalanságnál és a tehetetlenségnél.

Amint végig gurultak a Song street-en Johanne barna szemei az utat figyelték. 

A szegénynegyedben voltak... errefelé az embereken látszódott a nincstelenség. Metropolisban soha nem értették meg az ilyet. Ott is voltak szegények, de akik ott annak számítottak, azok ebben a városban a középosztály boldog tagjai lehettek volna... nem volt éhezés. Vagy koldulás.