The Secrets of the Forest III. - Végzet

2. fejezet

Drága Kiválasztottak!

Először is nagyon szépen köszönöm a rengeteg támogatást, nagyon örültem a visszajelzéseknek a harmadik évad első fejezetéhez! Remélem, a folytatás is hasonlóan elnyeri a tetszéseteket, és elmondjátok nekem a véleményetek! :)

Hihetetlen belegondolni, mennyien vagyunk már, különösen amióta a történet itt, Wattpadon is elérhető. A két tárhely közti átfedésekkel és azokkal, akik feliratkozás/követés nélkül olvassák a blogot nagyjából 150-en vagyunk, ami számomra tényleg elképesztő! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a támogatást! :)

Mit gondoltok, elérjük a kétszáz olvasót, mire a történet véget ér? :)

Ti vagytok a legjobbak! Leiner Laura szavait idézve: Szeretem az Olvasóimat! <3

Ezer csók és ölelés,

Vivienn J.

                                                                                              ~*~

A felvételeket egy kisbuszban gyűjtik össze, ami a hotel őrzött parkolójában állt. Szerencsére az éjszakákat nem virrasztották át a stáb tagjai, maximum Lana lehet ennyire mazochista. Az Ő esetében azonban biztosra veszem, hogy a hatalmas tetőtéri lakosztálya kényelmében teszi. A furgon tehát üres volt, a kérdés már csak az, hogy jutunk be. A parkolóba való bejutással nem volt túl sok gond. A recepciós srác ügyet sem vetett ránk, amikor besétáltunk az épületbe. A hatalmas aulában alig világított néhány lámpa, hiszen senki sem lézengett ott hajnalban. Elindultunk lefelé a parkoló irányába, ahol az őr a fülkében épp szunyókált egy újsággal a fején. Hangtalanul lépkedtünk, a kocsik mögé bújva igyekeztünk kikerülni a biztonsági kamerák látószögéből. Sajnos a furgonnal már nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Természetesen zárva volt. Nate először be akarta törni az ablakot, de még időben megállítottam. Biztos vagyok benne, hogy a zajra az őr felébredt volna, ezt pedig egyikünk sem akarta. Szerencsére a garázsból elhoztuk a feszítővasat, így azzal próbálta kinyitni a furgon hátsó részét, ahol a felvételeket tartották. Vagy tízpercnyi szenvedés után végre sikerrel járt. Azonban arra nem számítottunk, hogy a riasztó fülsiketítő sípolása visszhangzik majd az egész parkolóban. Riadtan néztünk össze, majd amilyen gyorsan csak tudtuk összeszedtünk minden felvételt, amit találtunk, beleszórtuk a táskámba majd futásnak eredtünk. Már hallottam a nemrég még békésen szunyókáló éjjeli őr mérges ordibálását, és súlyos lépteinek dübörgését. Kerülő úton mentünk, hogy elkerüljük, és vissza tudjunk valahogy keveredni a bejárathoz. Csakhogy időközben erősítés is érkezett.

- Most mihez kezdjünk?- kérdeztem kétségbeesetten.

- Használd a képességeid! Nem látsz valami utat, amerre kijuthatunk? Vagy egy helyet, ahol elrejtőzhetnénk?

- Arra!- mutattam a parkoló vége felé, ahol megpillantottam egy mélyedést a falban, ami a sötét miatt a puszta szemnek észrevehetetlen. Odasiettünk, és jó mélyen elrejtőztünk, még le is kuporodtunk a földre.

- Tisztára olyan, mint a filmekben –suttogta a fülembe, miközben egyik karjával a földhöz szegezett és mozdulatlanul tartott. Ő maga mellettem feküdt, de karján és hátán éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai ugrásra készen.

- Főnök, a hátsó részen nincsenek!- hallottam egy őr hangját nem messze tőlünk. Erre már nem voltak autók, csupán elszórtan egy-kettő, így gondolom nem strapálták maguk azzal, hogy körbejárják a helyet.