The Secrets of the Forest III. - Végzet

3. fejezet

Nem csak minket hívtak be. Ott ült az egész Sullivan család és a személyzet is, ráadásul a srác, aki este a hotel recepcióján volt, és a kövér őrt is felismertem. Gondolom a többi ismeretlen férfi is a hotel biztonsági őrei lehettek. Éreztem a csontjaimban, hogy erről lesz szó. Nate-tel összenéztünk, és megnyugtatóan rám mosolygott. Én viszonoztam, majd a tekintetem találkozott Damienével. Felvont szemöldökkel vizslatott és a homlokát ráncolta. Nem is akartam inkább tudni, mire gondolt. Leültem inkább Danny mellé, és a többiekkel együtt feszült csendben vártam a fejleményeket. Érezni lehetett a levegőben a nyugtalanság szikráit. Mindenki megfeszült, idegesen fújták ki páran a levegőt, tanácstalanul pislogtak egymásra. Senki nem tudta miről van szó, esetleg a biztonsági őrök gondolhatták, hogy a felvételek miatt van ez az egész cirkusz.

Órákig tartott a kihallgatás, persze mi maradtunk utoljára, és érdekes módon, aki eddig bement, nem jött ki. Vagy legalábbis nem ugyanazon az ajtón távozott. Többször is elmentem kávéért a közeli automatához. Egyszerűen nem bírtam már idegekkel. Az a szürkeség a folyosón, az emlékek áradata, a feszült csend... mintha kötéltáncosok ugráltak volna az idegeimen. A fekete lötty is valami borzalmas volt. Hiába kértem hozzá dupla cukrot, így is ugyanolyan kátrány íze volt. És ahogy elnéztem, a pohár aljában egy ki zacc is maradt. Legszívesebben kiugrottam volna a sarki kis pékségbe, ahol egész finom Lattet lehet kapni, viszont úgysem engednének ki.

Fokozatosan fogytak az emberek, míg végül már csak én maradtam. Linda fáradtan szólt ki, hogy mehetek. Ismerős látvány fogadott. Helyet foglaltam a már jól ismert széken a más jól ismert asztalnál. Úgy hangzik, mintha valami bűnöző lennék. Bár most annak is érzem magam.

- Miért kellett mindenkinek bejönnie?- tettem fel a kérdést, mielőtt a vörös ciklon belekezdhetett volna a faggatózásába.

- Éjjel feltörték a Legendák nyomában stáb kisbuszát, és ellopták az összes felvételt.

- Tényleg?- Azt hiszem, sikerült kellően meglepett képet vágnom.

- Igen. És ki kell derítenünk, hogy ki volt az.

- És miért miket hallgatnak ki?- vontam fel a szemöldököm, mire mintha egy kis izom a szeme környékén megrándult volna.

- Azért, mert nektek lehetett indítékotok. Szóval az első kérdésem: Hol voltál éjjel három és öt óra között?

- A szobámban?- kérdeztem vissza cinikusan.

- És mit csináltál?- folytatta a faggatózást, miközben az előtte tartott mappába firkált valamit.

- Talán azt, amit a legtöbb diák, amikor másnap tanítás van...aludtam.

- Igazán nagyra értékelem a cinizmusod –jegyezte meg. Bár teljesen hétköznapi hangnemet ütött meg, szavai mögül mégis hallottam a csöpögő gúnyt. Ezek szerint az óta sem sikerült megkedvelnie.

- Hazamehetnék?- kérdeztem fáradtan.

- Úgy ismersz, mint aki ennyivel lerendezi?- Lesújtóan nézett rám a dosszié fölött.

- A remény hal meg utoljára –sóhajtottam.

- Volt bármi olyan a felvételeken, amiről nem akartad, hogy kikerüljön?

- Nem hinném. Tekintve, hogy nem vették fel, ahogy zuhanyozom, nem hiszem, hogy lenne bármi is.

- És mi a helyzet azzal, amit megtudtál a legendáról?- vonta fel a szemöldökét.

- Ugyan, Scott nyomozó!- kínomban felnevettem. –Csak nem hiszi el ezt a zagyvaságot?

- Dollivanban nőttem fel –felelte egyszerűen, mintha ezzel meg is válaszolta volna a kérdést.