Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Három🍀

Másnap reggel enyhén kómás állapotban ébredtem fel. Jólesően kinyújtóztam, majd egy nagy ásítás közepette kinyitottam a szemeimet, azonban ahogy megpillantottam a falat, hirtelen fogalmam sem volt, hol vagyok. Kellett pár másodperc mire felocsúdtam a zavaromból és realizáltam, hogy nem az otthoni ágyamban csücsülök, hanem 2000 kilométerrel arrébb az új kolesz szobámban.

Ennek örömére álmosan körbetekintettem a helyiségben, hogy újból szemügyre vegyem a berendezést. Amint szemlélődtem, a bensőmet jóleső elégedettség töltötte el, hiszen a szobánk sokkal jobb volt, mint amire számítottam.

Pillantásom a sötétbarna fából készült bejárati ajtóra kalandozott, amelytől balra a fürdőszoba, jobbra pedig két kisméretű gardrób nyílott. Ezután a másik irányba pillantottam, ahol a bejárattal szemközti falon egy nagy ablak helyezkedett el, a szoba két oldalában pedig az íróasztalok és ágyak. Én már ennyivel is abszolút megelégedtem volna, azonban a szoba végében helyett kapott egy kis kanapé és vele szemben egy TV is, amely már tényleg luxusnak minősült a magyar koleszokhoz képest.

Mielőtt azonban túlságosan beleéltem volna magam a dologba, hirtelen feleszméltem és visszarántott a valóság a földre. Hiába volt szerencsém, hiszen ezt a szerencsét mind meg kell osztanom egy nemkívánatos személlyel, akivel valószínűleg egész tanévben csak kínosan kerülgetni fogjuk egymást.

Nagyot sóhajtva elnéztem a szőke srác ágyának az irányába, amely üresen tátongott, de még fel lehetett fedezni rajta a közelmúltbeli kelésének a jeleit. A párna hanyagul fel volt polcolva, a takaró pedig gyűrötten lógott le a földre a pizsamájával együtt. Szerencsére pont nem arra az oldalra, ahol egy kivehetetlen holmikból álló kupac hevert egy megkezdett csokival a tetején.

Merengésemből a fürdőszobaajtó nyitódása zökkentett ki. Dávid lépett ki rajta egy szál alsóban, tökéletesen belőtt séróval. Mikor meglátta, hogy őt bámulom önelégülten elvigyorodott.

– Tudom, hogy te is szeretnél ilyen kockákat Marty, nem kell mondanod. Amúgy elég szarul nézel ki – köszöntött, majd benyitott gardróbba.

Neked is jó reggelt, bazdmeg.

Lenyelve az indulataimat felemeltem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, ám teljesen lesokkolódtam, mikor megláttam, hogy a kis képernyő fél nyolcat mutat. Ilyenkor még rég aludni szoktam hétvégén.

Zombi módban kikecmeregtem az ágyamból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ugyan fogalmam sem volt, miért ébredtem fel, de ha már így alakult, úgy gondoltam, érdemesebb lenne kihasználni az időt, amíg a suli el nem kezdődik, minthogy az egész délelőttöt végigaludjam.

Mikor beléptem a helyiségbe, láttam, hogy Dávid már kipakolta a cuccait. Ott sorakoztak a polcon hanyagul ledobálva a különböző dezodorok, hajzselék, tusfürdők és egyéb holmik.

Hogy volt neki erre ideje? Mikor kelt ez a gyerek, basszus?

Gyorsan rendbe szedtem magam majd kimentem, hogy felöltözzek, azonban ahogy nyúltam a kilincsért, hirtelen megtorpantam. Nem tudtam megmondani, melyik az én gardróbom. Annak ellenére se, hogy előző nap még be is hajítottam a bőröndöm, amiben már csak a ruháim maradtak.

Egy ideig álldogáltam a két ajtó előtt aztán nagyot sóhajtva megvontam a vállam és „lesz, ami lesz" alapon benyitottam az egyikbe. Ott hevert a kis helyiség közepén a bőröndöm, pont, ahogy leraktam. Megkönnyebbülve léptem be, aztán kihalásztam az első pólót, ami a kezembe akadt. Egyszerű fehér darab volt „I don't care" felirattal.

Azt hittem ezt az aljára pakoltam be. Na, mindegy.

Már éppen kezdtem felhúzni, mikor ajtónyikorgást hallottam, a következő pillanatban pedig már Dávid állt mögöttem.